Sárvári Zenei Regiszter – B.A.D.

utolsó frissítés: 2009. 08. 13.

Zenekar neve: B.A.D. (Béla a disznó)

A zenekar állapota – aktív

Zenekartörténet
A sárvári B.A.D. (Béla a disznó) együttest 1996. májusában alapította három jóbarát: Fülöp Dániel (Dani) – gitár, ének, Bucsin Tamás (Bucska) – basszusgitár, Pándics András (Punky) – dob.A B.A.D. név neveink kezdőbetűiből adódik (Bucska, András, Dani). A „Béla a disznó” elnevezés pedig valószínűleg az egyik nagyon korai koncertünkre készült plakáton megtalálható malactól származtatható.
Mindhármunk zenei stílusát elég nagy mértékben meghatározták a ’90-es évek elején Amerikából elindult grunge irányzatot képviselő együttesek, mint például a Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden, Alice In Chains, Stone Temple Pilots, de emellett számos magyar előadó is nagy hatással volt zenénkre.
Működésünk első fél évében sikerült összeállítanunk egy olyan műsort amivel már felléphettünk az 1996-os Sitkei Rockfesztiválon (ez volt a zenekar első nyilvános szereplése, és azóta is szinte minden évben fellépők vagyunk).

1998-ban az együttes egy szólógitárossal bővült. Ő Herczeg Tamás (Töki), aki különleges (kicsit jazz-es, blues-os) stílusú gitárjátékával színesebbé tette zenénket, és új lehetőségeket nyújtott számunkra – sokkal bonyolultabb, színvonalasabb számok készültek ezután.
Sajnos Tökivel 2003. környékén kénytelenek voltunk megszakítani a közös munkát, ugyanis időközben ő felvételt nyert a Színművészeti Egyetemre, és Budapestre kellett költöznie.
2006. év elején Kiss Csabit felkértük, hogy szálljon be a zenekarba. Igazából ez az időszak elég jónak tekinthető a zenekar életében. Ezidő alatt megnyertük az I. Sárvári Könnyűzenei Tehetségkutató versenyt is, ami következtében sok fellépési lehetőséghez jutottunk, és egyre többfelé kezdték megismerni a zenénket.
Sajnos Csabi időközben kivált a zenekarból, és 2007. márciusától a B.A.D.-nek ismét új szólógitárosa van Molnár Sándor (Saci) személyében.

2007. júniusában Szombathelyen a Home Stúdióban Domby Berti vezetésével felvettük a „Neked nyolc” című első albumunkat ami 2007 novemberében jelent meg szerzői kiadásban.
A 2008-as Sitkei Rockfesztivál után a B.A.D. és Saci útjai különváltak. 2008. szeptembere óta Nagy Gábor (Öcsike) tölti be a szólógitáros szerepet a B.A.D.-ben.
2009. őszén állunk neki a második nagylemez felvételeinek.

Az együttes Nirvana emlékzenekarként is funkcionál 2005. eleje óta. Ekkor állítottunk össze egy kb. 2 és fél órás műsort. Ennek az első háromnegyed órája egy akusztikus blokk, a maradék időben pedig a klasszikus Nirvana hangszereléshez térünk vissza.

Az együttes tagjai:

Fülöp Dániel (Dani) 1996- ének/gitár
Bucsin Tamás (Bucska) 1996- basszusgitár
Pándics András (Punky) 1996- dob
Nagy Gábor (Öcsike) 2008- gitár
Herczeg Tamás (Töki) 1998 – 2003 gitár
Kiss Csaba (Csabi) 2006 – 2007 gitár
Molnár Sándor (Saci) 2007 – 2008 gitár

bad00

Stílusismertető, zenei jellemzéss – Alternatív rock / Grunge

Diszkográfia

– Neked nyolc (szerzői kiadás) 2007

Fontosabb fellépések – Rendszeres klubkoncertek + most már 13. éve a Sitkei Rockfesztivál fellépői vagyunk + 2006 Rockmaraton.

Őket hallgatjuk – Foo Fighters, Alice in Chains, Soundgarden, Nirvana, Pearl Jam, Stone Temple Pilots, Faith No More Stb.

Hang és videoanyag

Beton

Lefolyó

Gémek

Készíts képeket

Almásháza

Te és Én

 

Elérhetőség

web: www.belaadiszno.extra.hu
e-mail: email: belaadiszno@freemail.hu

A zenekarról megjelent (online) írások linkjei

Titkos befutók – Második Nyáréj fesztivál Sárváron

Béla a Disznó jól érzi magát, de többre vágyik

I. Sárvári tehetségkutató fesztivál – Amikor igazi a színpad

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára