R.I.P. Vidaotone, R.I.P. Vida Gábor! (vaskarika.hu)


Szerző:
Nagy Gábor László
Fotó: Vaskarika.hu

42 éves korában elhunyt Vida Gábor zenész, a Vaskarika újságírója. Emlékének adózva a Vaskarika egyhetes hírszünetet tart, ebben az időszakban vele kapcsolatos anyagokat töltenek fel: írásaiból válogatnak, interjút tesznek közzé, felidézik kedvenc zenéit, és barátoktól, ismerősöktől, kollégáktól származó történeteket osztanak meg olvasóikkal. A Láthatatlan Sárvár stábja részvéttel és együttérzéssel adja tovább aVaskarika oldalairól a Gáborral készült egyik utolsó interjút:

vida_gabor

“Én azt vallom, hogy a divatot nem követni kell, hanem diktálni. Márpedig, ha valaki úgy van vele, hogy elfogadják azt, amit ő mutat, vagy respektálják, akkor nyugodt szívvel csinálja. Sajnos Magyarországon nem ez a jellemző, mert nagyon kevés olyan ember van, aki mer újat tenni, ehelyett inkább biztosra mennek.” Április elején készült Nagy Gábor László interjúja Vidaotone-nal, amely valószínűsíthetően az utolsó volt az underground dj-vel. Köszönet érte, hogy a hanganyagot szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta.

Miről szól a Vidaotone?

Ez csak egy szójáték, a nevemből alakult. Hogy miről szól? Gyakorlatilag ezen a néven DJ-zem és ezen a néven írok.

vida_gabi02

Milyen zenei műfajokban tevékenykedsz?

Jó zenéket játszok. 42 éves vagyok, 1985-től számítom a zenei múltam, egy Depeche Mode koncerttől. Onnantól kezdve én zenebeteg vagyok, az azóta eltelt időszak szinte összes zenei stílusát végigjártam, amik az én ízlésvilágomba belefértek. Tehát nem kell meglepődni semmilyen stíluson, és nem is kötöm magam semmilyen stílushoz. Még ahhoz sem, hogy törtek, vagy egyenesek. DJ-zni a törtekkel kezdtem. Én egy rocker csávó vagyok és a fesztiválokon nőttem fel, illetve ott szocializálódtam, vagyis inkább „utószocializálódtam”, mert ez a 90-es években volt, és én akkor már 20 fölött voltam rendesen. Szóval gyakorlatilag minden játszik, ami nekem tetszik. Én azt vallom, hogy a divatot nem követni kell, hanem diktálni. Márpedig, ha valaki úgy van vele, hogy elfogadják azt, amit ő mutat, vagy respektálják, akkor nyugodt szívvel csinálja. Sajnos Magyarországon nem ez a jellemző, mert nagyon kevés olyan ember van, aki mer újat tenni, ehelyett inkább biztosra mennek.

Miről írsz?

Jobbára zenéről, illetve sajnos szociálisan túlérzékeny vagyok, és társadalomkritikus a messzemenőkig. Pont jókor kérdezed ezt, hiszen válság van, és ilyenkor mindenki elégedetlen, még a multik is, meg be is vannak tojva, sokkal jobban annál, mint ahogy mutatják. Tehát gyakorlatilag a vaskarika.hu-n kezdtem el zenékről, koncertekről, fesztiválokról írogatni, és ez kibővült szinte mindennel. Írtam már színházkritikát, könyvről, filmről, és társadalomkritikát, bár a vaskarika nem politizál, de ebben az országban mégsem tudod ezt megkerülni, mert a politika mindenre rányomja a bélyegét, mint látható: a klubbokra, a véleményre, a szabad véleménynyilvánításra is. Ez nem egy konkrét embernek szól, hanem az utolsó 21 évnek, meg az azelőtti 45-nek, meg az előtte levő pár száz évnek. Itt vagyunk Európa közepén, a legjobb helyen, mutatnunk kéne azt, hogy ez Európa legjobb helye, ehelyett úgy viselkedünk, mint aki ki van szorulva a perifériára. Mert kiszorítjuk magunkat, én úgy gondolom.


Rendet akarsz tenni?

vida_gabi03
Szeretnék. Világ életemben punk szellemiségű voltam, nekem a ’80-as évek elejei punk és magyar alternatív akkori rendszerváltó zenekarok adták a mindennapi betevőmet, és gyakorlatilag onnantól kezdve már meg is volt határozva, hogy én merre fogok menni. Kicsit későn tértem át az elektronikára, mert a ’90-es éveket a metál bűvöletében töltöttem elég keményen, igaz, ott is a kortárs, modern és újító hangzásokat követőket. És nem hagyhatom ki, hogy nekünk is volt egy ilyesmi zenekarunk, amit sok helyen az ország legígéretesebb zenekarának tartottak, és ha nem ide születünk, ez most ki tudja, hol tartana. De mivel ide születtünk, ki merem jelenteni, a nagy kiadókon bukott el, ahol ugyanazok az emberek ülnek 10-20-30 éve, mint akik fognak is még 10-20-30 évig. Belefutottunk abba, hogy megbíztunk azokban, akikben nem kellett volna. A zenekar a Strong Deformity névre hallgatott, ami 2005 óta gyakorlatilag nem koncertezett. Nem oszlottunk föl, szanaszét van a világban mindenki, de egy titkos fegyvere még az ország rockzenéjének ez a banda.

És te milyen szerepet töltöttél be a zenekarban?

Szervező voltam, hangmérnök, sofőr, mindenes. Azok a srácok a legjobb barátaim azóta is, és nekik köszönhetek mindent, azt, hogy ilyen ember lettem. Nagyon ritka az, hogy egy zenekarban egy vagy kettő megmondónál, vagy úgymond tehetségnél több van, de itt mindenki az volt. Mindenki hozta a formáját, és talán ezért térdelt le a szakma előttünk anno, és az első, közérthetőbb lemezeknél még a közönség is. A ’90-es években évente 60-80 koncertet csináltunk, és nagyon szerették, de akkor jól behatárolható, egyszerű powertrash – nu metalos irányú volt a zenekar, aztán, ahogy változtunk, meg belevittünk új dolgokat, kicsit elkezdett idegenkedni a közönség, viszont a szakma még mindig térdelt. Csak ahogy már mondtam, a kiadó gallyra vágott bennünket. Olyan pénzt akartak kérni a zenekarért 2002-ben, amit a Linkin Parkért kértek.

Térjünk vissza a DJ-zésre. Cél, hogy szerepelj minden szombathelyi, vagy Vas megyei, zenei stílusban közel álló formáció előtt mostanában? Mi a jövőkép?

Nincs jövőkép, én magam szerint egy nihilista kultúrmissziót folytatok. Tehát inkább rövidtávú terveim vannak: tudom, mikor, hol zenélek, vagy miről fogok írni, vagy mikor, mit kell csinálnom. Most pl. jön a Mediawave, ahol zenélek és szervezek is, és azt fogjuk összerakni, szóval minden évben megvannak a feladatok.

Igen, mondjuk a Punnany Massif, illetve lesz valami a Tommy Brutkhoval is, ami állítólag már évek óta nem…

Igen, Brutkho már évek óta a legjobb „újkori” barátom, vele nagyon sokat játszottunk együtt, és talán az egyetlen olyan ember, akivel bármikor szívesen tudok „back to back-ezni”, pedig ő más világból jött – ő a techno vonaláról érkezett, annak is a szebbik oldaláról, én pedig ugye a törtek felől, és valahogy egyszer csak találkoztunk, és a kölcsönös szimpátia vezetett bennünket oda, hogy együtt zenéljünk. Először csak egymás után zenéltünk, aztán rájöttünk, hogy figyelj haver, ez így is passzol, úgy is passzol, és nekiálltunk együtt játszani. Ezt egy jó pár évig csináltuk, és nagyon szerettük, csak mivel ő Pestre ment, hanyagoltuk ezt a dolgot.
A Punnany Massiffal pedig vannak közös barátaink, most beszerveztem őket az aClubba. Most már kijelenthetem, hogy nagyon sok dolgot hoztam el Szombathelyre, külföldről és itthonról is, illetve vannak olyan előadók, akik hozzám jönnek Szombathelyre. Tehát, ha jönni akar ide játszani, akkor engem hív föl, és ez egy óriási respekt, amit soha nem fogok tudni megköszönni mindenkinek. Az Akkezdet Phiai is például most májusban, szintén itt, a Zsinagóga Udvar nyitásán fog zenélni.

Azért akkor a hip-hopban is otthon vagy?

Én nagyon szeretem a hip-hopot, már a ’90-es évektől, sőt, már korábbról is; már akkor nagyon rajta voltam az „igazsághiphopokon”. Erről a műfajról könyvet lehetne írni, hogy hol tart most, mert ugye hip-hopnak azt mondják, amit a rádiók játszanak, de az az r’n’b, ami gyakorlatilag nekem semmit nem mond. Sokáig úgy tartottam egyébként, hogy magyarul nem lehet rappelni, viszont ez nagyon nagy hülyeség volt, fiatal voltam és hülye. Tehát gyakorlatilag ennél jobb nyelv, amit így lehet csűrni-csavarni, a világon nincs. Minden kifejezésre van 15 szavunk legalább, de én tudok csinálni még 5-öt hozzá bármikor. Tehát innentől kezdve, ha én tudok, akkor, aki ezzel foglalkozik, az mennyit tudhat? Az AKPH meg amúgy is a szívem csücske, mert ők kortárs zsenik, mostani Petőfik.


Van még valami, amiről szeretnél beszélni?

Figyelj, nem hiszem. Én tudnék beszélni holnap után is. Kérdésem nincs. Legyen folytatásos…

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára