Pótszékek kellettek Jandó Jenő zongoraestjére

Hétfőn koraeste volt vendége a Nádasdy-várnak Jandó Jenő, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Bartók-díjas Érdemes művész. A zongorakoncerten Liszt-művek szerepeltek, a Vándorévek Itália darabja, a Két legenda és a Velence és Nápoly opuszok hangzottak el.

jando3

Az esten teljesen megtelt a Nádasdy Múzeum díszterme érdeklődővel, jónéhány külföldi is kíváncsi volt a hangversenyre. A szervezőknek szerencsére pótszékeket is fel kellett vinnie. A Vaskarika.hu publikációja következik az eseményről:

Semmi sem úgy volt, ahogy megszokott

Jandó Jenő teltházas hangversenye a Nádasdy-vár dísztermében (vaskarika.hu)

Dátum: 2010. november 9.
Szerző: Babos Judit
Forrás: Vaskarika.hu
Fotók: Láthatatlan Sárvár

Rögvest felülírnám azt az – egyesek számára már-már rögeszmévé váló – sztereotípiát, miszerint egy komolyzenei koncert csakis egyenlő lehet az unalommal. Volt a T. Olvasó élete során olyan zongorahangversenyen, ahol az előadó hibát hibára halmoz, majd egyszer csak feláll, és elkezd „gyónni” a közönségének? Jandó Jenő Liszt-, és Kossuth-díjas Érdemes Művész briliáns tudása mellett hatalmas emberi és erkölcsi magatartásról is tanúságot tett október 8-án este, a sárvári Nádasdy-várban megrendezett szólókoncertjén. Műsorán Liszt zongoradarabokat játszott. Úgy érzem, mindazok, akik jelen voltak ezen az estén, igazat adnak nekem abban, ha azt mondom: Jandó Jenő átvett valamit Liszt szellemiségéből, és egy kicsit szerzetes…

jando1

Jandóval mindig történik valami, és Jandó mindig be is vállalja

„Nem vagyok érdekes ember” – vallja önmagáról. Láttuk, hogy ez nem igaz. Folyamatosan elkápráztat bennünket, sőt, azokat a muzsikusokat is, akik rendszeresen látogatják hangversenyeit. Jandóval mindig történik valami, és Jandó mindig be is vállalja, ami történik vele. Ettől lesz még érdekesebb a publikumnak az interpretálása. A Filharmónia szólistája,és ha netán valamelyik művészkollégája lebetegszik,ő a “nagy beugró”. Ezek a” beugrások” teszik még izgalmasabbá a közönség várakozását. El lehet képzelni, mit érezhet egy hegedűs a zenekarban,amikor hirtelen Jandó ugrik be, mondjuk Várjon Dénes helyett zongorázni. Elkezdődik a koncert, a zongorista előtt ugyan ott a kotta, ki is van nyitva, de fekvő helyzetben, lehetetlenné téve számára ezáltal a lapozást. Emiatt is sokan csodálják, mert ő így is végigjátssza a művet, tudják róla, hogy mindent megold, és nagyon jól rögtönöz. Sok más előadó ilyenkor sírva rohanna ki.

Hétfő este megtelt a Díszterem. A közel tízperces késés után, sovány, ősz bajuszos, körszakállas úriember suhant be a pódiumra. Üdvözölte közönségét, és bekonferálta teljes műsorát. Feltűnt páratlan közvetlensége, és az a megmagyarázhatatlan szeretet, amellyel felkészített bennünk az általa szeretett mű befogadására. Bár az a hír járja, hogy Jandó Jenő ma is feszült minden fellépése előtt, ez most tényleg nem látszódott. Miután leült a zongorához, első műsorszámként a Vándorévek-Itália sorozatából a Spozaliziot (eljegyzés) játszotta el, majd felcsendült az Il Penseroso (a gondolkodó). Egyébként mindezen darabok képzőművészeti ihletettségét maga a művész ismertette.

jando2

„Ha rontasz, azt is alázatosan kell elviselned”

A Canzonetta del Salvator Rosa-t követően az eredeti műsortervben a Petrarca szonettek kerültek volna sorra, mi azonban – minden várakozást felülmúlva – nem ezt, hanem a koncert utolsó műsorszámát: A ‘Velence és Nápolyt’ hallhattuk megszólalni. Véleményem szerint a többség nem is vette észre mi történik, rajtam viszont, ideges nyugtalanság vett erőt. Hol a papíromra néztem, hol az előadóra. Láttam amit láttam, néztem amit néztem, és nem tévedtem. Miközben feszengtem a széken, arra voltam kíváncsi, vajon mennyire őrzi meg a zongorista a higgadtságát. Ilyen helyzetekben, – és ezzel mindenki tisztában van – mindenkoron elengedhetetlen a magasfokú önuralom. Nem szabad elfelejteni, hogy a produkciót is más mércével kell mérni. Bíztam benne, hogy Jandó túl fogja élni a krízishelyzetet, de nem teljesen így történt. A ‘Velence és Nápoly’ ciklus három darabja alapvetően a magasság és a mélység megjárásáról szól. A zongorajátékban is egyre inkább ez dominált: a zavarodottság, a gondolatok cikázása, az „ezt most így is vállalnom kell” helyzet eluralkodása. Sokan nem gondolnák, de ez a szakma is egyfajta bátorságról szól, ugyanis fel kell tudni vállalni, hogy kiszolgáltatott vagy. Tisztában kell lenned azzal, hogy egyedül és esendően viszed a bőröd a vásárra, s ha rontasz, azt is alázatosan kell elviselned. Tetszened kell a színpadon, különben nem fogad el a közönség, és ez állandó nyomás egy művészen. Másfelől fel kell vértezned magad a kudarcok ellen is.

„Nem ezt akartam játszani, de ez jött”

Jandó Jenő tökéletesen tisztában van az előbb elmondottakkal. Nem rejtegeti, nem szégyelli azt, amit elkövetett, hanem feláll, odafordul a közönséghez, és kimondja. Megbabonáz, sőt mi több, megtérít bennünket e sorokkal:

„Elnézést kérek önöktől, de nem tudom, mi volt velem, nem ezt akartam játszani, de ez jött. Előadás előtt épp ennek a darabnak a kottáját nézegettem, és valószínűleg megkeveredtem… bocsássanak meg, teljesen megzavart.”

Lényeges momentumnak tartom, hogy nem tartotta magában, hanem kimondta azt, ami nyomta a szívét. Az ilyen döntésnek két előnye van: egyrészt ő is feloldódott, másrészt a közönség sem maradt tudatlanságban a történtekkel kapcsolatban. ‘A két legendával’ már minden rendben volt, csendes áhítatba burkolózott a közönség. Eredetileg ezt szünet követte volna, de a művész úr úgy gondolta, és ismét kimondta, amit pont abban a pillanatban gondolt: „ne tartsunk szünetet, ha kérhetném, eljátszanám a szonetteket.”

Ezen a koncerten ez volt az izgalmas. Az, hogy semmi sem úgy volt, ahogy a megszokott. Azt hiszem, a közönségnek is örömére szolgált, hogy nem mereven rögzítve, hanem spontán történtek a dolgok. Ráadásként Schumann egyik leghíresebb darabja, az ‘Álmodozás’ hangzott el. Az igazi zenei élmény a lélektől-lélekig zene kisugárzásának átérzése. Ezen az estén hazavittünk emberségből is egy darabot.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára