Parádés évnyitó az AZK-ban – ugyanilyen folytatást!

Minden tekintetben parádésra sikerült a Nádasdy-vár idei könnyűzenei programsorozatának első állomása január 16-án. Ezúttal olyat írhatunk le, amit már nagyon régen: nem csak a tartalmat illetően érdemelt az este öt csillagot, zsúfolt teltház is párosult a Soulution, az Elefánt és a ColorStar koncertjéhez.

Túlzott mértékben nem is mennénk bele a részletekbe, a Soulutiont a megyén belül mindenkinek ismernie kell, aki nem bedugott füllel jár-kel. Új, New Feelings című lemezük anyagát mutatták meg a klubban. Az Elefánt és a ColorStar neve pedig önmagáért beszél. Az Elefánt még csak néhány éve, a Colorstar már több mint másfél évtizede a könnyűzene minőségi fokmérője.

A minden szempontból reményteli és bíztató évkezdés programját természetesen önerőből nem tudta volna finanszírozni a Nádasdy-vár, az esemény támogatója a Cseh Tamás Programja volt, amelynek köszönhetően májusig minden évben lehetősége lesz az AZK-nak ismertebb neveket is vendégül látni. A recept kiválóan működött, persze az igazi azért hosszútávon mégiscsak az lenne, ha a klub képes lenne elnyerni a közönség bizalmát, és nem csak az ismertebb neveken telne meg a helyszín. Az AZK mindig minőségi zenéknek ad színpadot!

A Vaskarika galériája az eseményről »

A 2015 janárjától májusig, a Cseh Tamás Program támogatásával tervezett koncertprogramok:

2015. január 16. (péntek), Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub
Soulution, Elefánt, ColorStar
Kapunyitás: 20:30, Kezdés: 21:00, Belépődíj: 1000,- Ft
Info: http://azk.hu
FB-event

2015. február 13. (péntek), Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub
Grand Mexican Warlock, Apey and the Pea, Slide Away
Kapunyitás: 20:30, Kezdés: 21:00, Belépődíj: 1000,- Ft
Info: http://azk.hu
FB-event

2015. március 13. (péntek), Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub
Blind Myself, Leander Rising, +?
Kapunyitás: 20:30, Kezdés: 21:00, Belépődíj: 1000,- Ft
Info: http://azk.hu
FB-event

2015. április 17. (péntek), Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub
A Gátnál, Óriás, Esti Kornél
Kapunyitás: 20:30, Kezdés: 21:00, Belépődíj: 1000,- Ft
Info: http://azk.hu
FB-event

2015. május 15. (péntek), Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub
Müller Péter Sziámi …And Friends, Ricsárdgír, VEN
Kapunyitás: 20:30, Kezdés: 21:00, Belépődíj: 1000,- Ft
Info: http://azk.hu
FB-event

A koncertek létrejöttét a Cseh Tamás Program támogatta.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára