Nyári szabadtéri mesterhármas – Nemjuci, Ocho Macho, B.A.D. a várudvaron

Időpont: 2012. augusztus 11. (szombat), kapunyitás: 19:00, belépődíj: 1500,- Ft

ochomacho

Nem akármilyen könnyűzenei felhozatal várja augusztus 11-én (szombaton) a sárváriakat. A Nyugat-Dunántúl kedvenc latin-reggae-punk-rock’n’roll csapata, az Ocho Macho első ízben ad önálló nagykoncertet a vár szabadtéri színpadán. A nyári nagyfesztivál-dömping kellős közepén időt szakít a sárvári közönségre a Nemjuci is, akik már többször játszottak Sárváron – mindannyiszor óriási sikerrel. Az estén a B.A.D. képviseli a hazai színeket.


OCHO MACHOa zenekar honlapja

„Kicsit reggae, kicsit latin, kicsit punk, kicsit rock and roll – egyszóval: hupogós”
„Bob Marley és Manu Chao Vas megyei keresztgyerekei” – CLS Music

Az úgy volt, hogy 2003-ban a Krinyó gondolt egyet (ez egy több éves gondolkodás eredménye volt az igazat megvallva), hogy még sincs az jól, hogy széles e hazában nincs egy rendes „bulizenekar” amely igényesen próbál buli-zenét előadni. Fogta magát és megkereste a helyi zenészeket és hopp már meg is alakult az Ocho Macho zenekar Szombathelyen. Ha már a névnél tartunk, ez Milos Attilának a zenekar első bőgősének érdeme, örök hála neki érte! Igaz nyelvtanilag nem tökéletes, mert helyesen Ocho Machos lenne, de ennyi költői szabadságot megengedett a Csűrhe magának.

OM_1_615

Eredeti céljuk egy vérbeli bulizenekar összehozatala volt, de a kezdeti időszak feldolgázásaival aratott sikerei arra ösztönözték őket, hogy saját dalokat is kezdjenek írni. Tagcserék és hosszas vívódás után kialakult, hogy vidám, Dél-Amerikára és a Karib szigetvilágra jellemző zenét fognak játszani vegyítve a latin hangzást a reggae-vel. Miközben bejárták Magyarországot, valamint a szomszédos Ausztriát, a közösen töltött idő és befektetett energia meghozta gyümölcsét: 2007 őszén megjelent háromdalos maxi lemezük, melyet 2008 karácsonyán követett az először szerzői kiadásban megjelen El Mundo Fantástico című albumuk. A következő év meghozta az átütő erejű sikert: koncertjeik rendre teltházasak, kis klubokban és szabadtéri nagy színpadokon egyaránt megfordulnak, és 2009 őszén megjelent első hivatalos nagylemezük a CLS Music gondozásában.

Dalaikat magyar, angol és spanyol nyelven adják elő, így a zenéjük valóban határok nélküli! Ennek többszörös bizonyítéka az, hogy már Ausztria fővárosában sem ismeretlenek. Bécsben többfelé is felléptek már, például az Arkadienhof-parlament udvarában, az Esperentella fesztiválon, a Kuga-Libre-n, az Ost Klub-ban, de hupogtak már az eisenstadti utcafesztiválon, és Bad Tatzmanssdorf főterén is. 2010-ben sem maradnak a sógorok Ocho nélkül, a Csűrhe fellép a Bildein PICTURE ON Festival-on, a Wiesen Jazz Pub-ban, valamint Nova Music szervezésében a wieseni SUNSPLASH-en, egy színpadon a Gentleman-nel. Ausztriában az ORF lett a médiapartnerük, ami igen komoly szakmai siker egy magyar zenekar számára! Az ORF rádióállomás felvette dalaikat a játszási listájukra, és mivel a rádiónak stúdiója van Teneriffén és Mallorcán, az Ocho Machót az ott nyaralók is megismerték.

Azóta megjelent két videoklip, a Savaria Kingston Town, mely Szombathely városának hivatalos dalává vált, és számtalanszor hangzik el a Haladás futballpályáján valamint a hazai kevés számú zenei csatornán. A másik videoklip az El Mundo Fantastico, melyet a szombathelyi főtéren vettek fel 2009. augusztus 20-án mintegy 6000 ember előtt. A zenekar a sok koncertezés hatására lassacskán elismert vendégévé válik a legtöbb jelentős hazai és osztrák fesztiválnak, így többek közt 2010-ben is fellépnek a Pannónia Fesztiválon, a VOLT-on, az EFOTT-on,a pécsi Rockmarathonon, a Campus fesztiválon, az Alterábán, a Szigeten, és a SZIN-en is. Természetesen nem hagyják ki a Taliándörögdi Víz ünnepét és a Balatonkenesei Lecsófesztivált sem:). 2010 nyár végén pedig fellépnek a Wiesen fesztivál Reggae színapdán a Gentleman előtt, valamint nyár végén a bécsi Ost klubban.

2010. Augusztusában megjelentetik első nemzetközi kislemezüket. A Puskás (Pancho Bum-bum-bum) című négy dalos maxi cd-n az Ocho Macho zenekar legújabb dala lesz hallható magyar és spanyol nyelven. A dallal Puskás Ferenc előtt tisztelegnek, aki ötven évvel ezelőtt nyerte meg a BEK-et a Real Madrid-nak. A magyar szöveget Kowalsky szerezte, harmónikán közreműködik Maszkura. A dalt hallva hívta meg a bandát a madridi Oferta Special zenekar egy közös koncertre 2010.június 19-én, így a 2010-es futball vb pár mérkőzését a Santiago Bernabeu stadion környékén nézték a fiúk, megadva a módját a Pancho helyi premierjének. Kint létük alatt a Real Madrid magyar szurkolói tagozatának vezetője, Dévai Márk is fogadta a fiúkat, hogy átvegyen egy tiszteletpéldányt a maxi cd-ből, melyet eljuttat a Real Madrid média osztályára is. A dalhoz természetesen terveznek egy videoklipet is, lehetőleg a tehetséges mai magyar labdarúgók közreműködésével (u21-es csapat). A megjelenést támogatja a Puskas.com (alapítvány), a Real Madrid magyar szurkolói tagozata, valamint a Budapest Honvéd FC. Céljuk, hogy ez a dal, egy igazi magyar futball induló lehessen, melyet hallva büszkén vonulhatnak ki a hazai futballcsapatok a gyepszőnyegre.

A zenekar honlapja »


NEMJUCI – A zenekar a Facebookon

Az immáron 4 éves Nemjuci zenekar április elején jelenteti meg 2. nagylemezét, ismét cím nélkül. Ami a cím helyett beszél, az megint a zenekarról készült fotósorozat, illetve a cd tok, amihez a zenekar erős mondanivalót passzintott. Egy ökogyár előtt fotózkodik a banda, amiben ismét visszaköszön az előző lemez koncepciója, a lemez tokja pedig hulladékból, kidobott kartonpapírból készült, izgalmas design-nal.

nemjuci_2012_615

Új albumukon 10 dal található, amiből a rendszeres koncertlátogatók már párat ismerhetnek. Finom szerelmes enyelgéstől kezdve a popos rádióbarát számokig, na meg a Nemjuci védjegyes masszív, mégis csajos rock-ig széles a műfajskála.

Nemjuci a weben »


B.A.D. – A zenekar a Mymusic-on

A sárvári B.A.D. zenekar – amellett, hogy a környék egyik legtermékenyebb és legütősebb hangú repertoárját bírja és gyarapítja a saját dalok tekintetében –, mint Nirvana-tribute zenekar is működik. Kurt Cobain halálának évfordulója környékén rendszeresen szerepeltek az AZK Nirvana-estjein, de ugyanezt a koncepciót nagy sikerrel utaztatták meg az ország más tájain is. Az átdolgozásaik egyszerre törekednek a hitelességre, és egyszerre mutatják a zenekar erős saját értékeit.

nyarej2011_73

A felállás:

Fülöp Dániel – gitár, ének (ex-Stone Fire, ex-Smith and Wesson)
Bucsin Tamás – basszusgitár (Moldva Expressz, FM-Zer0, Spin Bacters, A Gátnál)
Nagy Gábor „Öcsike” – szólógitár (ex-Smith and Wesson, ex-Stone Fire, ex-Spark)
Pándics András „Punky” – dobok (ex-Smith and Wesson, ex-Stone Fire, BackLine, A Gátnál)

A zenekar a Mymusic-on


Tudjunk egymásról! Jelöld vissza a részvételed a Facebookon itt

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára