Mike Parker’s Unified Theory – szemérmetlenül virították színeiket

A szerencsére már hagyományosnak és rendszeresnek mondható sárvári jazz-rendezvénysorozat idei legfrissebb és talán legintenzívebb hatású koncertjét játszotta június 5-én a Nádasdy Múzeum dísztermében Mike Parker New York-i zeneszerző-bőgős Unified Theory nevű csapatával.

A zenekar első változata még New York-ban jelentette meg bemutatkozó lemezét 2011-ben, később a zenei motor, Mike Európába költözött, így a Unified Theory-t Krakkóban formálta újjá, ahol csatlakozott hozzá négy lengyel zenész a legkiválóbb fiatal tehetségek közül, nevesen: Sławek Pezda tenorszaxofonos, Bartek Prucnal altszaxofonos, Cyprian Baszyński trombitás és Dawid Fortuna dobos, akik különböző formációk képviselőiként mindannyian nyertesei voltak már a Tarnow-i Nemzetközi Dzsesszversenynek és a Nemzetközi Ifjúsági Dzsesszversenynek, emellett számos egyéni díjat is szereztek.

Kis csúszással, ebből adódóan némiképp kapkodós hangulatban startolt az előadás, de szerencsére már az első hangok száműztek a díszteremből mindenféle feszültséget. A nyitókompozíció kaotikus kezdetén minden egyes hangszer megjelent, mintegy teremtőerejű elvként, majd a rendezetlenségből és zaklatottságból szép lassan kialakuló rend szétúszott a teremben és elindult a “Játék”. A tudatosan felépített koncert minden pillanatát szellem és kreatív energiák dúsították fel, a szerzemények szerkezete, a gerincüket alkotó zenei ötletek egy delejezettsége és életereje teljében álló csapatként mutatták meg az Unified Theory-t. Az egész előadást átjárta egyfajta nehezen körülírható izgalmasság, feltételezhetően a zenészek alacsony életkora, lobogó frissessége, ugyanakkor a muzsikustársakkal való hihetetlen “egyhúron pendülése” hozta létre az “itt bármi megtörténhet” jótékony és termékeny légkörét, amelyben a virulens zenei improvizációk, komoly érzelmi érettségről tanúskodó mély hangszerszólók úgy cikáztak az éterben, mint a lézernyalábok a Star Wars filmekben.

A Unified Theory nagyon sok hatást integrál. Sőt ennél kicsit többről van szó, ugyanis maguk az egyes zenei témák is értelmezhetők külön-külön egyik, vagy másik műfaj oldaláról szemlélve – anélkül, hogy érvényességüket elvesztenék. Némelyik bőgőgroove ugyanúgy lehetett volna akár egy pop-, vagy hip-hopsláger alapja, mint egy avantgard darabé, de végleges helyre nem is tette le a csapat szinte egyik kompozícióját sem a zenei műfajok széles polcán. A hagyományok, az elődök tiszteletére utaltak az első blokk darabjaiban kiérezhető népzenei hatások (én személy szerint még a “Fölszállott a páva” dallamait is bele tudtam hallani egyes részletekbe, de valószínűbb, hogy lengyel folklór influenciákról van szó inkább) és a sztenderdekkel való játszadozás, hol gyurmázás, hol pingpongozás, ahogy éppen a művészek kedve hozta.

A koncertműsor túlnyomó részét saját szerzemények tették ki, de a “Játék” tárgyává tették például Ornette Coleman Lonely Woman című klasszikusát és ráadásként Charles Mingus Jump Monkját, természtesen mindkettőt átfolyatva saját világuk dimenzióiba. Charles Mingus neve egyébként a műsor során korábban is eszembe jutott – nem mintha muszáj lenne bárkit is bárkihez hasonlítani, de  – Mike Parker bőgőjátéka több ponton is felidézte a kultikus zenészt, aki maga is hangsúlyozottan kiállt a műfaji beskatulyázottság ellen, talán akkor fogalmazunk szerencsésen, ha azt mondjuk, hogy Charles és Mike egymáshoz hasonlóan egyediek és karakteresek. Mike groove-jainak szinte mindegyikében van egy könnyen megjegyezhető, visszadúdolható egyszerű dallamosság, ami mögé szédületes erejű zenei energiákat fog vissza, és a kompozíció megfelelő pontjain aztán ki is ereszti ezeket. Kiváló partner ehhez Dawid Fortuna, aki az egyik leglazább dobos, akit mostanában jazz-zenekarokban láttam. Lazasága ellenére olyan választékossággal, olyan kifinomult technikával beszéli ezt a nyelvet, hogy helyenként képtelenség volt nem őt bámulni. “Olvasottsága” is páratlan, és itt a kortárs, vagy rokonműfajok által való ihletettségre is lehet gondolni. Ahogy a csapat többi tagja, Dawid is fiatalos lendülettel zenél: magabiztos határozottsággal kiáltja bele a groove-okat az éterbe, óriási dinamikai spektrumon mozogva. Ahogy mondani szokás, a finom nála mégfinomabb, az erős mégerősebb. 

Ugyanez igaz a fúvósszekcióra is. Szinte hihetetlen, hogy hangosítás nélkül ilyen hangerőt képesek hozni akusztikus hangszerek. A műfajt tekintve akár működhetne a Unified Theory más hangszereléssel is, a fúvósok mégsem kihagyhatók az összképből, márcsak filozófiai alapon sem, hiszen, ha a ritmus a talaj, a föld, akkor ők a földbe életet lehelő, azt termékennyé tevő levegő, a lélegzet, amely levegőt szintén teljes tudatossággal kezelnek. Ha úgy szükséges, csak lassú szellőként fújják át a zenei szövevényt, ha viszont kell – mint egy kovácsműhelyben a fújtató –, a tüzet is megtáplálják. Tette ezt kiemelkedő módon Sławek Pezda tenorszaxofonos, a favágóinges, tornacipós, cingár fiú, aki szólói közben – a többiekhez hasonlóan lehúnyt szemmel – saját maga is úgy hajlongott mint a fák az erős szélben, de tulajdonképpen a fúvósszekció bármelyik tagját ki lehetne emelni, és ami ugyanolyan fontos: ha arra volt szükség, a legnagyobb alázattal adták fel az egyéniségüket és lettek hárman egy hangszer…

Mike Parker Unified Theory-jának meghívása kiváló választás volt a híresen magas nívót képviselő sárvári jazz-sorozatba. Helyük volt itt, és egyedülállóan ízés és szellemében naprakész művészetük minden bizonnyal ugyanúgy kiemelkedően fontos része a jazz fájának, mint a már világhírt elért “nagy” előadóművészeké. Ha utóbbiak a vastagabb ágak, előbbiek, Mike Parker csapata jelenti a virágokat szemérmetlenül a tavaszba virító frissebb hajtásokat.

Az est egyetlen sajnálatos pontja az volt, hogy úgy tűnik, ezeket a friss virágokat egyszerűen nem akarja megcsodálni senki a sárvári fiatalságból. Bár a Sárvár környéki jazzkedvelő “keménymag” – ha kisszámban is – jelen volt ugyan, az ifjúságot alig-alig képviselte valaki a koncerten. Talán nagy szavak, de úgy gondolom, saját belső szellemi és spirituális gyarapodását tartja vissza, aki nem engedi közel magához ezeket a teremtő erejű zenei energiákat. A másik kérdés pedig, hogy képzeljük el, mi lesz a művészet sorsa, ha semmi nem változik, és “kifut” az a generáció, aki még eljár koncertekre és kiállításokra! Pedig ez a “kifutás” sajnos elkerülhetetlenül bekövetkezik egyszer…

A teljes koncert lejátszási listája YouTube-csatornánkon »

A fényképek minősége miatt elnézést kérünk, sajnos fotósunk elfoglaltsága miatt csak a videóból “kifényképezett” galéria összeállítására nyílt lehetőségünk.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára