Majális a civilekkel – jóidő, színes, tartalmas programok

Május elsején – a városi hagyományoknak megfelelően – a Sárvári Koncertfúvósok ébresztették a várost, majd még délelőtt májusfát állítottak Sárvár legaktívabb civiljei a polgármester segítségével a várparkban.

img38

Délután kettőtől vette kezdetét a színpadi műsor a Nádasdy-vár udvarán, elsőként a Mesebolt Bábszínház játszotta A vitéz szabólegény
című darabját, aztán a résztvevő civilek mutattak be műsort a színpadon. A Sárvári Mazsorett Együttesek, a Kanona Band, a Környezetvédő és Természetbarát Egyesület és a Sárvári Kutyás Sportegyesület tagjait láthattuk a színpadi blokkban, de a helyszínen serénykedtek a Nagycsaládos Egyesület tagjai, a Sárvár és Vidéke Méhészegyesület tagjai, az udvar külső körén pedig a Nádasdy Hagyományőrző Egyesület jelmezesei és az íjász hagyományőrzők várták a várba érkezőket. A rendezvény közreműködői, támogatói között volt még a Páneurópa Unió és a Diabetes Egyesület is, és akadt támogató a vállalkozói szektorból is, a Lipóti Pékség „személyében”

img15

A programot ezek után a profi zenei előadóművészek folytatták. Peltzer Géza és Horváth Meggie hatosa, a Sixters között a kanonás Rácz Rolandot és a Fuzz boxos Pontyos Gábort is felfedezhettük.

img32

A Balogh-trió nem fukarkodott autentikus cigányfolklórból, a forgatókönyv szerinti időt kihasználva, másfélóra erejéig betüzesítették a színpadot. A két gitár, cajon, három ének felállással váltakozva sorjáztak magyar, illetve balkáni népdalok, de több szerzemény elhangzott a műfaj egyik hazai kiválóságától, a Ternipétől is, amelyben Bihari Zsolt gitáros énekes, maga is zenélt. Az előadáshoz táncukkal csatlakoztak a sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat által patronált táncosnövendékek, majd a műsor végén már többen is bátran feltáncoltak a színpaddeszkákra. Igazi, vérbő és hiteles produkciót hozott a Balogh-trió.

img45-1

A Colombre Band pedig igazi mai dalokat, nem is akármilyen kivitelben! A zeneileg improvizációra, bluesra, funkyra építő csapat hangzása kiteljesedett a sárvári nagyszínpadon, bár a legutóbbi pinceklubos fellépésük is hódító erejű volt. Sajnos a sárvári érdeklődők száma az esti órákra kissé megcsappant, de még így is kellemesen megtelt nézőtér előtt játszották le a koncertet.

A végkifejletben felejthetetlen, pozitívan vibráló rocksteady, reggae-műsort kaptunk a The Mighty Fishers-től, bár rezgett a léc a sárvári koncertjüket illetően, hiszen egyik énekesük 40 fokos lázzal hadakozva nem vállalhatta a fellépést, dobos fronton is Bezzegh András segítségével jöhetett csak létre a sárvári buli. Fáradhatatlan építő energiákat szóró műsoruk remekül szólt így is az „ötszög” ölelésében, európai színvonalú előadást állítottak színpadra olyan sugárzó zenei és emberi erényekkel fűszerezve, amilyenekkel nem minden nap találkozunk.

Bár a közönség éjjelre elfáradt már, mégis teljesnek érezhetjük a majális programját. Volt minden, ami egy ilyen jellegű népünnepélyhez szükséges: jókedv, forgatag, önkéntes aktivitás, a színpadon pedig valódi tartalom, igényesség!

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára