Mágnás Miska – avagy az operett kortalansága Sárváron

2010. július 23-án lépett fel immár sokadik alkalommal a Sziget Színház a sárvári vár szabadtéri színpadán. Ezúttal Pintér Tibor rendezésében láthattuk a nagysikerű, sok színházban ma is repertoáron lévő Mágnás Miska című operettet.

Magnas12

Az operett műfaja magába foglalja a könnyed, szerelmes dallamokat, a mulatságos helyzeteket, de a megfontolandó tanulságokat is. Ezek miatt az elemek miatt borítékolható, hogy a néző könnyed nyárestét fog eltölteni. De mint mindent, ezt is lehetett fokozni. A színészi játék, a kitűnő hangi adottságok tudják emelni az előadás színvonalát. Ahogy tették ezt a péntek esti színházi esten is.

A fiatalokból álló társulat remekül adta elő a kortalan darabot. Felcsendültek a több generáció számára ismert fülbemászó dallamok, többek között: „A nő szívét ki ismeri„, ”Csiribiri”, „Úgy szeretnék boldog lenni„, „Cintányéros cudar világ”. E melódiák örömet okoztak az idősebb korosztály számára, de a mellettem ülő 5–6 éves kisfiú is boldogan dúdolta őket a szünetben.

A dalok – ahogy a darab is – bizonyítják, hogy a szerelemnek nem szabhat határt semmi. Sem az idő, sem a hovatartozás, sem a pénz.
A történetben Miska, a „vazsmegyei” lovászgyerek 5 perc alatt gróffá válhat, s a szereleme Marcsa is pillanatok alatt az elit osztály tagja lehet. Mint a darabban, az életben is bárkiből lehet tökéletesnek tűnő – ám de álarcot viselő – dámát, vagy geronfot faragni. A kérdés csak az, hogy meddig tart az álomvilág és hogy a színjáték tényleg eléri-e célját. Az előadásban minden megoldódik, Marcsa és Miska is visszatérhet egyszerű, de boldog életébe és még a „felsőbb réteget” is sikerül rádöbbenteniük arra , hogy a világon semmi sem tökéletes, és ahelyett, hogy az emberek közé még több falat húznának, inkább le kell dönteni a már meglévőket.

Köszönjük az élményt a színészeknek, akik mókával, drámával és óriási hangterjedelemmel aranyozták be a picit felhős sárvári égboltunkat, és persze a szervezőknek, hogy itt lehettek.

Jövőre, veletek, ugyanitt!

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?