Látens transzformer-gyerekek a Rohamban

I Feel Great. címmel nyílt október 22-én képregénykiállítás Budapesten, a Roham Bárban a Primanima és a Skandináv Ház közös szervezésében. Az önmagában is tartalmas, kerek kiállítás létrejötte tágabb értelemben elválaszthatatlan a héten lezajlott Primanima elnevezésű elsőfilmes fesztiváltól, hiszen a kiállító svéd képregény-grafikus, filmes, Max Andersson a zsűri tagjaként látogatott el hozzánk, emellett képregényes workshopot tartott Az elmebeteg ötletek forrása címen, s ha ez még mind nem lenne elég, több ízben is levetítették a 2012-es Tito a frigóban című “egészestés” animációs filmjét, melyet Helena Ahonennel közösen jegyez.

A jelenleg Berlinben élő Max – egy művész-print kivételével – eredeti lapokat felvonultató kiállítása remek metszetét mutatja sokszínű alkotói világának. “Gondolat-tekervényei” gyakran az ellentétekre és a szokványos elemekből újrakreált hősökre támaszkodva vezetnek minket előre, míg az alkotó a felszín alatt megdöbbentő természetességgel mozgatja a szálakat. Egy pillanatig sem lehet kétségünk afelől, hogy a képregényes formanyelv ösztönös ismerőjével, használójával van dolgunk. Minden lap – akár fekete-fehér, akár színes – aprólékos igénnyel megkomponált, a kiforrott grafikai formakincs és a történetvezetés atombiztos egyensúlyban áll egymással.

A képregényoldalak mellett számos illusztráció is helyet kapott, a megnyitó előtt pedig maga a művész festette fel a falakra három – a kiállításon szereplő történetek túlnyomó többségét uraló – kedvelt karakterét, köztük Car-Boyt, aki az alkotó elmondása szerint egyik kedvenc kreatúrája. E kocsi-fejű (talán)gyerek alakra nyugodtan tekinthetünk úgy, mint Max kétes hőseinek, torzult figuráinak archetípusára. Sokan bizarrnak tartják e figurákat, mások azonban olyan kicsavart hősöket látnak beléjük, akik a kitaszítottak világában próbálnak életben maradni. A grafikai megvalósítás precíz, konkrét voltát ellenpontozni látszik a figurák azon tulajdonsága, hogy a néző képes beléjük helyezkedni. Mindenki képes saját érzelmeit kivetíteni a befogadóként is funkcionáló karakter-vázakra.

Külön érdekes a gyakran megjelenő antropomorfizáló hajlam; rengeteg tárgy vesz fel emberi tulajdonságokat a képeken, ezzel arányosan a “valós” emberek értéktelenedni látszódnak. Figyelemre méltó, hogy a már említett gépjármű-ember fúzióból született “kocsi-fiú” és “kocsi-lány” pont a tudatunkat, intellektusunkat hordozó részünket, a fejünket kénytelenek nélkülözni. Egyszerűségük ellenére igen szuggesztíven hatnak ezek a fél-lények. A markánsan letisztult, motor-fejekkel ízesülő, bábszerű testek látványa a felületes szemlélőt egyből a transzformerekre emlékeztetheti, ám a vizuális összecsengésen kívül tényleges kapocsról mégsem beszélhetünk, itt átalakulásról szó sincs, az élettelen és az élő visszafordíthatatlan kényszerházasságáról annál inkább. Kifinomult, precíz, borús, de semmiképpen sem pesszimista atmoszférát ejt ránk Max Andersson világa, ha hagyjuk.

Kapcsolódó linkek:

www.maxandersson.com | https://www.facebook.com/events/507289196033220 | http://primanima.eu

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára