V. Ikervári Motoros Találkozó – rengeteg fotó

Balesetmegelőzési bemutatóval kezdődött az ötödik ikervári motorostalálkozó a Gróf Batthyány Lajos kastélyparkban. A bemutató után az Üveges és a többiek koncertjével kezdetét vette a koncertek sorozata. Őket a Vida Rock Band követte, végül az estét a PNR Band zárta. Másnap több száz motoros vett részt a felvonuláson, aminek célállomása a Pannonia ring

Együtt futott és gurult a város – Mozdulj Sárvár! – 2015

Mintegy háromszázan indultak el a harmadik alkalommal megrendezett „Fut a Sárvár, gurul a Sárvár” futó- és görkorcsolya fesztiválon a „Mozdulj Sárvár!” keretében. A Tinódi gimnázium DSEje által rendezett versenyen Kondora István polgármester előbb az alkalmi színpadról köszöntötte a résztvevőket, majd maga is rajthoz állt, hogy a családi futás két és fél kilométeres

Horváth Vera Szelina babafotó kiállítása a könyvtárban

A baba első éve címmel nyílt meg május 4-én Horváth Vera Szelina fotókiállítása a sárvári könyvtárban. Sok mindent megőrzünk emlékeinkben, de idővel sajnos a bennünk lakozó képek halványulnak. Az első éve a babáknak oly hamar eltelik, hogy a szülők épp, hogy észbe kapnak: hiszen tegnap még a karomban ringattalak. Ezt az érzést

A halálban leltek békére – Benkő Sándor kiállítása a Galeria Arcisban

A sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében nyílt meg Benkő Sándor fotográfus A halálban leltek békére – A Nagy Háború áldozatainak emlékhelyei Olaszországban és Szlovéniában című fotókiállítása. Alig száz év telt el és elfeledtük, el akarják feledtetni velünk az első világháború legvéresebb csatáiban halt magyar katonahősök emlékét. Mikor széthasadt az osztrák–magyar monarchia

Tartós béke… – Sokszáz ilyen estét!

Szívmelengető és libabőröző érzés volt ismét teltházasnak látni a Pinceklubot. A pincét, amely otthont ad mindannyiunknak, akik másként gondolkodunk a zenéről, és amelynek mélyén pénteken este / éjjel a VEN, Ricsárdgír és a Kaukázus zenekarok léptek fel. A zalaegerszegi Ven (a szó dánul barátot jelent) – ahogy biográfiájukból megtudhattuk – filmzene-projektből

Útkeresés a pinceklubban – Sándor Berill egynapos tárlata

A sokat látott pinceklub falai koncert helyett ezúttal egy egészen más stílusú eseménynek adtak otthont. Makrai Tamás tavalyi kiállítása után idén májusban Sándor Berill ikervári fotós tárlatát tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítást mindösszesen egy napig látogathatták, ezért is volt örömteli a szép számban megjelent kíváncsiskodó ember. Többen közülük most jártak

Megint tollat fogott a véső helyett a szobrász

A Nádasdy-vár házasságkötő termében került sor Németh Mihály szobrászművész Magamnak dünnyögök című új kötetének bemutatójára. Másfél évtizedes budapesti tartózkodástól eltekintve, mikor is a Képzőművészeti Főiskolára járt és művészként dolgozott a fővárosban, Németh Mihály szobrász tulajdonképpen mindig is Sárváron élt és alkotott. Számára ez a város jelentette, jelenti az életet, az alkotáshoz

Sárvári Piknik és Majális – Májusfaligetté változott a várpark

Ismét májusfaligetté változott a várpark május 1-jén. Az első Sárvári Pikniken több száz érdeklődő vett részt. Az eseményt számos program kísérte, így a sárváriak egy tartalmas délelőttöt tölthettek el együtt. Az idei évben - Kondora István polgármester szakszerű irányításával - 30 májusfát állítottak fel a sárvári civilek a várparkban. Az első

Sárvári Kerékpár Egylet 1899 – Kerékpártúra a Városi Sportnapon

Az újjáalakult sárvári kerékpáros egylet 2015 április 25-én tartotta meg első szervezett kerékpártúráját, Sárvár Város Sportnapjának eseményeihez csatlakozva. A kerékpáros félmaratonként hirdetett túra a Kossuth térről indult Ikerváron keresztül, Sotónyon át visszaérkezve Sárvárra. Az első pihenő Ikerváron volt a legelső útbaeső szélkeréknél, ahol Fehér Ferenc, Ikervár polgármestere várta a csapatot, és adott rövid

Kondor János kiállítása nyílt a Danubius Termál Halljában

2015. április 20-án nyílt meg Kondor János kiállítása a Danubius Hotel Termál Halljában Tájszeletek címmel. A kiállított képeket a Szombathelyi Képtárban tavaly rendezett "Időrétegek" című kiállítás anyagából válogatta az alkotó. A tárlat ingyenesen látogatható május végéig. Kondor János: Tájszeletek 1. Moheri rétegek / Schichten von Moher 2. Moheri tájszelet / Landschaft-Schnitten von Moher 3. Átjáró / Durchgang 4.

Passzold tovább Anyának, Apának… – sportnap a katolikus iskolában

A Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Oltalmazó Kezek Egyesülete szervezésében 2. alkalommal került megrendezésre az UNICREDIT Családi Sportnap április 17-én. Az iskola tanulói, szüleikkel, tanáraikkal együtt mozogtak a Csónakázó-tó sportpályáin, valamint a Várparkban. A program tanítás után, 14 órakor kezdődött, amikor is a tanulók és kísérőik erre az alkalomra készített

Zöld jelzés – Renate Rosenbauer kiállítása a Galéria Arcisban

2015. március 8-án vasárnap nyílt meg Renate Rosenbauer festőművész tárlata a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. Zöld jelzés Renate Rosenbauer kiállítása elé: Sárvár, Arcis Galéria „A mindennapi munka úgy kell nekem, mint a levegő.” Pablo Picasso Renate Rosenbauer absztrakt expresszionista festő. Művészete az európai festészetben gyökerezik, legyen az fauvizmus vagy a modernista lírai absztrakció (a francia informel), vagy késöbbi neoabsztrakció. Festményei közvetlenül

Akasztott szívek – Chicagói jazzerek Sárváron

Sűrített jazz programjain a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár az idén: még a tél hidege uralja a várost, és már a második koncertre került sor kedden a díszterem falai között. De ahogy halljuk, áprilisban már jön is a következő nemzetközi sztár. Hajrá! A fiatal, 30 körüli Chris Weller és hasonló korú

Ők voltak a nyolcadik főbűn – AZK: Mongooze, Blind Myself, Leander Rising

Amikor körvonalazódni kezdett a teljes tavaszi AZK-menetrend, megszámolni sem tudom, hányan szegezték nekem azt a kérdést, hogy „Tényleg lesz Leander Sárváron?”. Igen, tényleg. És nem csak ők, hanem rajtuk kívül még két másik remek zenekar is fellépett múlt pénteken. A programot illetően sajnos kisebb változás történt, ugyanis a februárban a Pinceklubban

Kulka János kedvenc dalait énekelte a Danubius Hotelben

2015. március 14-én este teltház várta Kulka János színművészt a Danubius Hotel halljában, hogy meghallgathassák kedvenc dalait, saját tolmácsolásában… A tolmácsolás jó kifejezés ide, hiszen a nyelveknek az este folyamán többször is szerep jutott. A műsorban a legtöbb külföldi híres szerzeményt, örökzöldet, musical-részletet is magyar szöveggel adta elő Kulka, de akadt

Sógor-Jazz Sárváron – A 3G Trio koncertje a Nádasdy-várban

Szerda este újabb, a szomszédos Ausztriához, és ezen keresztül az amerikai keleti part jazzereihez köthető muzsikusok koncertjére került sor. Az est szervezőinek Sárvár földrajzi fekvését is figyelembe kell venni ilyenkor. A már jól kiépített kapcsolatrendszer ezúttal is értékes zenei élményt produkált. A 3G Trió ezúttal kamara-jazzt játszott, a díszterem most fúvósok

Pincehideg pokoltúra – AZK: Slide Away, GMW, Apey and the Pea

A remekül sikerült januári AZK-évnyitó után a február is egy hasonlóan erős zenei programmal várta az érdeklődőket. Valljuk be, az időpont két okból sem volt szerencsés, mivel egyrészt péntek 13-ra esett, másrészt aznap legalább három másik helyre szerveztek rendezvényt a városban „Farsang” címszó alatt. Ennek ellenére kijelenthető, hogy az este

A Mozi Dallamai – teltház, vastaps, örömzene a Sárvári Oratórikus Kórussal

A Sárvári Oratórikus Kórus 2015. február 7-én, 17 órai kezdettel a Spirit Hotel konferenciatermében tartotta teltházas, A Mozi dallamai című koncertjét. A koncert tematikáját – az énekkar tagjainak elképzelése szerint – világhírű filmekben elhangzó kórusbetétek alkották. A másfél éve alakult együttest dr. Szalai Ferencné vezényelte. A koncertet a nagyszámú közönség soraiban