Májusfaállítási magyar rekord született Sárváron

Magyar rekord született Sáváron! Mintegy félezer ember vett részt a sárvári májusfa - állítási rekordkísérletben, amelynek keretében 25 májusfát állítottak fel a várparkban. Április 30-án este egyre többen gyülekeztek a várparkban, ahol 25 fúrt lyuk és a mellettük fekvő fák jelezték, hogy valamire készül az egyre növekvő tömeg. Több éve hagyomány

Így majálisoztunk idén a várudvaron – dupla fotóriport

Létezik az a mennyiségű jól sikerült fotó, amely mellé már egyszerűen nem nagyon kell kommentár. Így vagyunk most mi is ezesetben. Óriásgaléria két fotós képeiből válogatva a várudvari majálisprogramokról. A 2014-es Sárvári Majális és a Méhek Napja programja volt: 14:00–18:00 szabadtéri műhelyfoglalkozások, játszóház gyerekeknek 15:00 – Sárvári Mazsorett Együttes és a Kanona Band

A Michael Musillami’s Pulse Enseble koncertje fotókon és videókon

Harmadszor volt vendég Sárváron Michael Musillami jazzgitáros április 29-én. Először 2010-ben játszott a Nádasdy Múzeum dísztermében szextett formációjával, Pulse Enseble nevű újabb együttese pedig két évvel ezelőtt tette le a névjegyét. Idén is ez a csapat delejezte a befogadó közönség hangulatát. A koncertet két részben adták elő Musillamiék, pontos felállásuk szerint: Michael

A Kárpát-medence ifjú írótehetségei találkoztak Sárváron – 2014

Közel háromszáz pályamű érkezett a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatra. A díjakat az ötven legjobb pályázónak szervezett írótábor gálaestjén adták át. A tábort már harminchetedik alkalommal rendezték meg városunkban, ahol a legjobbnak ítélt alkotások szerzői és a zsűri közös műhelymunka keretében értékelhették ki a pályaműveket, kiemelve azok erősségeit és rámutatva az

A Tánc Világnapja: A világ táncosaival együtt ünnepel Sárvár

Sárvár városában is szép hagyományai vannak a tánc ünnepének, amely ebben az évben sem maradhat el - a kétnapos Sportnap kísérőrendezvényeként, április 26-án kerül megrendezésre a Kossuth téren. Kondora Bálintot, a rendezvény szervezőjét, koordinátorát kérdeztük az idei programról. A táncművészetek legnagyobb ünnepe, a Tánc Világnapja, amelyről több mint 30 éve minden

Így lettek vizesek a Néptánckör lányai – locsolás 2014

A Sárvári Néptánckörnél az idők kezdete óta hagyomány, hogy fiaik húsvét hétfőn a tradicionális módját választják a lányok meglocsolásának. Szerencsére mindig akad a kísérők között, aki évről-érve dokumentálja a lányok bőrig ázását. Ezúttal Savanyú Ferenc (Milkipapa) képein keresztül gyakorolhatjuk az együttérzést a "kékibolyákkal".

A létezés dicsérete – tavasz a Sárvári Arborétumban

Az elmúlt héten volt szerencsénk megtapasztalni a tavasz szeszélyeit. Néhány napra sokan újra előkeresték a már a szekrények mélyébe száműzott nagykabátokat, végül mégis úgy tűnik, a húsvéti ünnepek második fele újra visszahozta a napsütést, vele együtt a szemérmetlenül pompázatos színeket és az elnyúlt árnyékokat. Akinek lehetősége van ilyenkor visszakacsintani a

Tavasz… – egyelőre csak Talabér Csaba fotóin

A lassacskán visszalopakodó téli hűvösben dideregve egy kisadag igazi tavaszt csempésznek Talabér Csaba, ifjú munkatársunk az éledő természetben készült fotói. Ha emlékeznek, ő az a tinódis diák, akinek tavaly fényképe jelent meg az Élet és Tudomány oldalain is, reméljük, még sok szép galériát fog készíteni a Láthatatlan Sárvárnak is! Köszönjük, Csabi!

Önismeretünk kulcsa a családi történetekben – Grecsó Krisztián

A költészet napja alkalmából látta vendégül április 8-án a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár Grecsó Krisztián József Attila-díjas írót/költőt egy délutáni beszélgetés erejéig. Az erős karizmával rendelkező fiatal szerző érezhetően rutinos partner az irodalommal kapcsolatos gondolatok bontogatásához, a Markó Péterrel folytatott társalgás a kérdéskör fontos területeiben mélyedt el – mindezt

Vonók, amelyek összekötik a barokkot a poppal – tavaszi koncert

2012. decemberében, adventi hangversenyükkel mutatkoztak be először Sárváron, azóta pedig határozott léptekkel haladnak előre. Sikerük egyik kulcsa minden valószínűség szerint eredeti lelkesedésük, ami kitűnő táplálója a kitartó munkának. Repertoárjuk koncertről-koncertre megújul, és szinte mindig telibe talál. A másik kulcs, hogy a sárváriak kezdik kiismerni, mi is az, amit kaphatnak az együttestől.

„Váltsátok meg a világot!” – a Tinódi Gimnázium diákjainak kiállítása

Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója nyitotta meg a Tinódi Gimnázium diákjainak H/arcaink című kiállítását április 9-én a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában. A kiállítás zenei közreműködőjeként a Tinódi Gimnázium kórusa énekelt: Takács Zoltán Bálint közvetlenhangú megnyitójában az alkotás örömére, a profán teendőkből való kiemelő erejére hívta fel a figyelmet. Az alkotó,

A barokk „mikrokozmoszát” játszotta a Capella Savaria

Április 6-án vasárnap, a Nádasdy Múzeum dísztermében játszotta Johann Sebastian Bach hat Brandenburgi versenyét a Capella Savaria zenekar. Bach a művet 1721-ben publikálta, bár valószínűleg korábban írta (keletkezési dátumként talán 1718-at lehet megjelölni). A művet Brandenburg tartomány akkori őrgrófjának, Keresztély Lajosnak ajánlotta. Célja az volt, hogy az „unalmas kis kisvárosi munka

Láttyátuk feleim… – Polgár Csaba Katyń-i leplének sárvári bemutatója

A sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében mutatták be Polgár Csaba képzőművész Katyń-i lepel című alkotását. A bemutatón köszöntőt mondott Kondora István polgármester és Hende Csaba honvédelmi miniszter, majd Fábián László író méltatta a kiállított művet. A bemutató zenei közreműködői Kovács Éva (hegedű) és Rabiné Pék Marianna (zongora) voltak. A következőkben Fábián László író

New York-i jazzerek ismét Sárváron – A The NU Band volt a vendég

Az utóbbi 4–5 évben sokszor vendégeskedtek nálunk jazz muzsikusok Amerikából, de most, úgy tűnik, még a free jazzért nem rajongó hallgatók sem fanyaloghattak: a vendégek lába néhányszor belelendült, elkapták a ritmust, hozták a nyolcadokat, és ez bizony a jó öreg swingnek volt köszönhető. A viszonylag stabil New York-i NU Band tagsága

Büszkeség! – A Sárvári (bajnok) Lányok ajándékát közvetítjük

Ha ezt a posztot megnyitotta, és olvassa, kedves Olvasó, minden bizonnyal Önnek is szól a Sárvári Lányok (Fendrik Zsóka és Haraszti Viktória futópárosának neve a 7. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon) ajándéka. A lányok ugyanis néhány fényképpel és kedves sorral mondtak köszönetet mindenkinek, aki buzdította, támogatta őket, szorított értük. Íme az

A kórház javára kopogtak a deszkák a gimnázium dísztermében

Nemrégiben adtunk hírt az Erdélyi Rolika gyógykezelésének költségeit támogató rockzenei koncertest sikeréről, alig egy hónappal később, március 22-én ismét jótékonysági esemény zajlott Sárváron. A népzene és a néptánc voltak a főszereplők, a kedvezményezett pedig a Szent László Kórház. Délután öttől csaknem két és fél órán keresztül koptatták a színpadot a fellépők,

Éljen a forradalom! – Colombre Band és Rackajam az AZK-ban

Colombre Band és Ferenczi György Rackajam-je… A közös bennük az az improvizáció szabadáságára felépített sajátságos zenei világ, amely az adott koncert hangulatától függően képes akár katartikus magasságokba (mélységekbe?) csapni. Nem volt ebben hiány március 14-én Sárváron! Váray Laciék Colombré-je már annyiszor bizonyított Sárváron, hogy ciki lenne már körítenünk is, mit is