Szélesiné Mezőfi Ágnes kiállítása a könyvtárban

A Nádasdy-vár Művelődési Közont és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2010. november 5-én, pénteken 17 órára a könyvtárba, SZÉLESINÉ MEZŐFI ÁGNES festményeinek kiállításmegnyitójára. A kiállítást megnyitotta Vörös Ferenc művésztanár A kiállítás megtekinthető 2010. december 3-ig a könyvtár nyitvatartási rendjében.

Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész kiállítása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2010. december 5-én (vasárnap) 11 órára  a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe GALAMBOS TAMÁS  Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja Szepesi Attila – Weöres Sándor-díjas költő GALAMBOS TAMÁS 1939-ben született Budapesten. Mesterei: Kéreg Istvánné rajztanár, a Képzőművészeti Gimnáziumban Sebestyén Ferenc, a Képzőművészeti Főiskolán Hincz Gyula és Barcsay Jenő. Első kiállítását 1960-ban

Decemberig már látogatható a Konok-kiállítás – CD és album a művelődési központban

Vasárnap nyitotta meg szépszámú érdeklődő előtt Fábián László író Konok Tamás sárvári kiállítását a Galeria Arcisban. A Kossuth-díjas festő- és szobrászművész a festészetben és relief épületszobrokban a geometrikus absztrakció markáns képviselője, aki gyakran megküzd a művészet értelmének témájával, ugyanekkor színezett, vékony vonalakból építkező alkotásai lírai oldottságot jeleznek.   A kiállítás december 1-jéig

Megnyílt dr. Radnai Endre kiállítása a Folyosón

Markó Péter szociológus nyitotta meg sok érdeklődő gyűrűjében hétfőn, dr. Radnai Endre amatőr festő kiállítását. A megnyitóbeszédében kiemelte a festmények harmonikus színvilágát, szót ejtett személyes kötődéseiről a leképezett helyszínekhez és a képzőművészet amatőr és professzionális oldalainak viszonyáról. A kiállítás a Nádasy-vár Folyosó Galériájában látogatható november 28-ig. A Vas Népe cikke a kiállításmegnyitóról

Bélyegkiállítás – 2010.

BÉLYEGKIÁLLÍTÁS nyílik Sárváron az Országos Protestáns Napok rendezvénysorozat keretében 2010. október 24-én (vasárnap) a sárvári Evangélikus gyülekezeti teremben Köszöntőt mondanak: Mérei Tamás, a Szombathelyi Szimfonikusok zenei igazgatója és Tóth Csaba Kornél – MABÉOSZ elnök. A kiállítást megnyitja: Szélesi Attila, a sárvári Koncz János Zene- és Művészeti Iskola igazgatója A kiállítás megtekinthető 2010. november

Konok Tamás – Kossuth-díjas festőművész kiállíátása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2010. november 7-én (vasárnap) 11 órára a sárvár Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe KONOK TAMÁS Kossuth-díjas festőművész kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja Fábián László művészeti író A kiállítás megtekinthető 2010. december 1-ig hétköznap: 10–17 óráig szombaton 9–13 óráig KONOK TAMÁS (Budapest, 1930. január 9.) Kossuth-díjas magyar festő- és szobrászművész. A magyar festészetben és

Dr. Radnai Endre kiállítása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2010. október 25-én (hétfőn) 17:30 órára a sárvári Nádasdy-vár Folyosó Galériájába dr. Radnai Endre festőművész kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja Markó Péter – szociológus A kiállítás megtekinthető 2010. november 28-ig naponta: 10–18 óráig  

Pászthory Lajos kiállítása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait2010. október 8-án(pénteken) 17 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Pászthory Lajos festő és szobrász kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond Dr. Dénes Tibor – polgármester A tárlatot megnyitja Kutszegi István – főtanácsos Közreműködik a Tóth Viktória – fuvola Paukovics László – hegedű A kiállítás megtekinthető 2010. november 2-ig hétköznap: 10–17

Mészáros Szabolcs festmény-kiállítása

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2010. szeptember 14-én, kedden 17 órára Mészáros Szabolcs festmény-kiállításának megnyitójára. Közreműködik: Németh Tamás – tárogató Polgár Gábor – bongó A kiállítás megtekinthető október 20-ig a könyvtár nyitvatartási idejében. hétköznap: 10–17 óráig szombaton 9–13 óráig

Kővári Antal kiállítása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2010. szeptember 9-én (csütörtökön) 17 órára a művelődési központ Folyosó Galériájába Kővári Antal amatőr festő kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Markó Péter szociológus A kiállítás megtekinthető 2010. október 20-ig • naponta: 10–18 óráig. A kiállítás része a Sárvári Szüret és

Fóth Ernő emlékkiállítása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2010. szeptember 5-én(vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Fóth Ernő Munkácsy-díjas festőművész emlékkiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja Markó Péter szociológus Közreműködik a Fergettyű együttes A kiállítás megtekinthető 2010. október 3-ig hétköznap: 10–17 óráig szombaton 9–13 óráig Életrajz Fóth Ernô 1934 november 9-én született

Szilárdi Béla – Új gutaházi képek című kiállítása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár és a Cicelle Aranyháromszög Művészeti és Kulturális Társaság szeretettel meghívja Önt és barátait. 2010. augusztus 8-án (vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe. Szilárdi Béla festőművész Új gutaházi képek című kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja Fábián László író. közreműködik prof. Sebestyén Ernő hegedűművész. Megtekinthető 2010. szeptember 1-ig, hétköznap 10–17 óráig szombaton 09–13 óráig

Breznay András kiállítása – Galeria Arcis

A kiállítás 2010. június 6-án 11:00-kor nyílik Sárváron, a Nádasdy-vár, Galeria Arcis kiállítótermében, megnyitja: Dr. Pogány Gábor művészettörténész   Breznay András Alapítója és vezetője volt a Siófoki Nemzetközi Művésztelepnek. 1995-2001 vezetője a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepnek, Budapest 2002-2010. Tagja a MAOE választmányának 2005-től. A Mednyánszky Társaság alelnöke 2007-től „A főiskola után a kötelező modellfestéskor

Heinz Gohlke (Ausztria) – festőművész kiállítása

A kiállítás 2010. május 9. 11:00-kor nyílik Sárváron, a Nádasdy-vár, Galeria Arcis kiállítótermében, megnyitja: Heinz Gohlke és Markó Péter a kiállítás címe: Négy évtized festményeiből – optikai hozzájárulás a 21. századi festészet felgyorsításához Heinz Gohlke Heinz Gohlke 1953-ban született Bécsben. Festészeti tanulmányai befejezése (1974-1979) után mint szabadfoglalkozású művész tevékenykedik Dél-Burgenlandban. 1971 óta

Fehérvári Vasiak Baráti Köre amatőr festőinek „Évszakok és tájak” című kiállítása

Sárvár Nádasdy-vár, könyvtár, nyílik: 2010. május 5. 17:00,megnyitja: Nagy Géza, a Fehérvári Vasiak Baráti Körének elnökea kiállítás címe: Évszakok és tájakVASIAK BARÁTI KÖRE – Székesfehérvár Első találkozójuk a Helyőrségi Klubban 1998. október 25-én volt. A szervezője: Lórántfy János, jelenleg "tiszteletbeli örökös elnök". 1998. március 7-én egyesületté alakultak. Elnök: Lórántfy János, Alelnökök: Szecskóné Hasap Mária,

Mezeiné Péter Etelka – festőművész kiállítása

Sárvár Nádasdy-vár, Folyosó Galéria, nyílik: 2010. április 22., megnyitja: Bejczy Károlyné – tanítónő A megnyitón közreműködik: Weber Alexander fuvolaművész Mezeiné Péter Etelka festőművész 1944. október 31-én született Erdélyben, a Brassó melletti Csernátfaluban. A rajz iránti érdeklődése végigkíséri életét már középiskolás kora óta. Témaválasztásának kiindulási pontja a legtöbb esetben a természeti látvány, melyet