Ki korán kel… – CD-t kapnak ajándékba az AZK koránérkezői

Az AZK egy önzetlen felajánlásnak köszönhetően szépadag rockzenei CD-hez jutott. A klub úgy döntött, hogy a rengeteg lemezt szétosztja az AZK leghűségesebb látogatói között. A 2010. november 12-i The Idoru, The Grenma AZK-koncerttől kezdődően a 22 óra előtt a Pinceklubba érkező első 10 AZK-arc CD-t kap ajándékba. A lemezek természetesen eredetiek,

Egyhetes kényszerszünet a múzeumban

A 2009-es évben a Nádasdy Ferenc Múzeum 4 munkatársától kényszerült megválni a fenntartójuk döntése alapján. A kellőszámú munkaerő hiányában szembe kell néznie a múzeumnak azzal a helyzettel, hogy a szabadságolások időszakában megoldhatatlan az intézmény nyitva tártásának megfelelően ellátni a termek őrzését. A múzeum 2010. november 2-től 2010. november 7-éig nem tervezett

Ötszáz után százanként – Lájkolni nyerő!

Nagy segítség a Láthatatlannak minden olyan közösségi színtér, ahol teret kaphatnak az oldalon megjelenő frissítések, programok, galériák, videók… A Facebook közösségi site épp ilyen színtér, s hála az égnek, szépen gyűlnek is a Láthatatlan Sárvár Facebook-oldalának követői. Hogy valamivel megpróbáljuk méltányolni a sok "lájkoló" gesztusát (és persze ösztönözni a többieket), az

ELMARAD a Kákics zenekar gyerekdélutánja

Október 20-án jött volna Sárvárra a Kákics zenekar, Fújd fel dudás a dudádat című programukkal. Mivel sajnos az óvodákban, iskolákban meghirdetett programra nagyon gyér volt az előzetes érdeklődés, az együttes nem vállalja a kockázatot, így az előadás ELMARAD! A Kákics nem titkolt szándéka, hogy újra közelhozza a gyerekekhez a magyar népzenét,

Az évad legjobb előadása: Álomevők – Soltis Lajos Színház

Nagy örömmel hozzuk tudtára mindenkinek, hogy a 2009/2010-es évadban a magyar nyelven játszó amatőr színházak előadásai közül a Soltis Lajos Színház Álomevők című előadása nyerte el a legjobb előadásnak járó Paál István diplomát.   A Magyar Szín-Játékos Szövetség immár harmadik alkalommal rendezte meg a Feszt-Fest-et, amely idén a 2009-2010-es szezon fesztiválgyőztes előadásainak

Esőnapon a dzsungel könyve

KEDVES SZÍNHÁZLÁTOGATÓK! A Dzsungel Könyve előadást a kedvezőtlen időjárás miatt az esőnapon, 2010. augusztus 29-én (vasárnap) 20:00-k tartjuk meg. A vasárnapi esőnapon akár rossz időben is megtartjuk az előadást a Nádasdy-vár hátsó nagytermében. Köszönjük a türelmüket és megértésüket! Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár

Elmarad a Malek Andrea-est

A Sárvári Nyár leporellóban szombatra meghirdetett Malek Andrea-koncertünk (I Love A Piano) sajnos elmarad. A menedzserük, akivel a programot lekötöttük, nagyon sajnálja, de közbejött részükről valami. A program pótlásával kapcsolatban még nem egyeztetett a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár. Megértésüket köszönjük!

Megszületett a B.A.D. zenekar legújabb nagylemeze

Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy megszületett a B.A.D. együttes második nagylemeze "Fiókok mélyén" címmel. Az album egyelőre csak elektronikus formában elérhető, mégpedig a http://mymusic.hu/bad oldalon. Az albumok menüpont alatt keressétek. Jövő héten pénteken (július 9.) pedig be is mutatjuk az anyagot a Nyáréjfesztiválon a sárvári Nádasdy-várban. Üdv: B.A.D. zenekar B.A.D. Fiókok mélyén című lemeze

Színésztoborzó – a Soltis Lajos Színház felvételi felhívása

„Az alkotás lehetősége megvan az emberben és eszközeiben,de a művészi alkotás emberfölötti csoda.” W.S. A Soltis Lajos Színház felvételt hirdet színi stúdiójába 14–24 év közötti fiataloknak. Előképzettség, felvételi repertoár nem szükséges, kényelmes ruházat ellenben igen. A feladatokat helyben adják. A színistúdióban 3 éves színészmesterség, beszédtechnika, ének- és mozgásképzést nyújtanak, a kiemelkedő teljesítményt

A sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola is „hangfoglal” – tessék szavazni!

Zenei pályázat indult a Hangfoglalás Online szervezésében, amelynek lényege hogy elő kellett adni Presser Gábor – Neked írom a dalt című dalát május 10-én 11 órakor, fel kellett tölteni a hangfoglalo.indavideo.hu oldalra, és be kellett küldeni a linkjét. A közönség és a zsűri szavaz, a nyertes 1 millió forint értékben

Az Álomevők három díjat hozott Vasvárról

Örömmel értesítjük a Láthatatlan Sárvár olvasóit, hogy a Soltis Lajos Színház Álomevők című előadása – rendezte Deák Varga Rita – nagy közönségsiker mellett a következő eredményeket érte el a Vasváron megrendezett IX. Színjátszó Fesztiválon: • a Legjobb Együttesnek járó különdíj • a Fesztivál Legjobb Előadásának járó Vándordíj • a Magyar Szín-Játékos

Láthatatlan-stand is lesz a Civil Majálison

Ha nem is ilyen szép, nagy, impozáns standdal, mint az illusztráción, de a Láthatatlan Sárvár is képviseli magát a Civil Majálison. A reményeink szerint nagyon is látható stand a művelődési központ haranglábas bejáratától jobbra eső területen fog állni. Az érdeklődők amellett, hogy beszédes statisztikákat láthatnak arról, hogy az oldal indulása óta

Ma van a roma világnap – az AZK holnap tüzes koncerttel ünnepli

Az ENSZ az 1971-es első Roma Világkongresszus emlékére nyilvánította április 8-át a roma kultúra világnapjává. A Londonban megrendezett első kongresszus szervezői India kormánya, és egyes pünkösdi-karizmatikus cigány közösségek kezdeményezésére az Egyházak Világtanácsa voltak. 23 országból érkeztek küldöttek. A találkozó lényege az volt, hogy valamelyest összefogja a világ különböző pontjain élő cigány

Phlenex – Új szelektor debütál az AZK-ban

Március 26-án nem csak a Nirvana és a Tais Toi! miatt érdemes majd eljönni az AZK-ba. A zenekarok előtt, közben és után ugyanis debütál az AZK-csapat új szelektora, Phlenex. A következőkben ideollózott pársoros bemutatkozásából is kiderül, hogy helye van az AZK-ban, nyitott gondolkodású és jó ízléssel megáldott fiatal. Reméljük, hogy

Plusz egy zenekar a március 12-i AZK-n

A március 12-i AZK tartogat egy pluszvendéget is. A Lunchbox és a Dirty Slippers koncertje után a szokásos gépzenés levezetés helyett ezúttal a Sipőcz Band zárja az éjszakát.   A koncert külön apropóját az adja, hogy – miután Sipőcz Ernő szerencsésen felépült sérüléséből – két poszton is változás történt a bandában, új

„Találkozások” – Fotópályázat a folklórnapok kapcsán

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár és az I.O.V. Magyarországi Tagozata a 30. Nemzetközi Folklórnapok megrendezésének alkalmából fotópályázatot hirdet "TALÁLKOZÁSOK" címmel. A pályázatra olyan izgalmas felvételeket várunk, melyek az eddigi fesztiválok eseményeit, résztvevőit örökítették meg. Nevezni legalább 3, de legfeljebb 10 jó minőségű, kiállításon bemutatható alkotással lehet. A zsűri 5 díjat

Országos Aranyat kapott a Soltis Lajos Színház

Nagy örömmel tesszük közhírré, hogy a celldömölki Soltis Lajos Színház a Balassagyarmaton megrendezett XXXII. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon óriási sikert aratott. A Láthatatlan Sárvár stábja nevében gratulálunk! A Katona Imre által rendezett Josef és Karel Čapek: A végzetes szerelem játéka című előadásuk az Oktatási és Kulturális Minisztérium „A legjobb