A sárvári festőművész a vasvári kulturális központban állít ki

Május végéig látogatható majd Kondor János sárvári festőművész, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának kiállítása Vasváron, a Nagy Gáspár Kulturális Központban. A vernisszázs pedig 2016. április 29-én lesz 17 órakor, a tárlathoz Kondora István, Sárvár polgármestere mond majd köszöntőt, megnyitóbeszédet pedig Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója

Iránytű-különdíjat nyert az Életreszóló.hu, Sárvár új blogja

A Turizmus Trend és a Vendég&Hotel szakmai médiumok által meghírdetett “Iránytű 2016” turisztikai kommunikációs versenyen, Digitális kampány kategóriában különdíjat nyert Sárvár új blogoldala, az Életreszóló.hu. Az idén 11. alkalommal meghirdetett verseny legfőbb célja, hogy díjazzák az elmúlt év legjobb turisztikai kommunikációs megoldásait. A megmérettetésre hét kategóriában, közel 60 nevezés érkezett. A

Varga Bence és Vers elvitelre a költészet napján

A költészet napja megünneplésének sajátos sárvári színei idén is felkerülnek a képzeletbeli vászonra. Két nappal 11-e előtt, április 9-én, szombaton a Zaporozsec zenekar frontembere lesz a Nádasdy-vár vendége, 17 órától szóba kerül majd a vers, a dalszöveg és persze a zene a Nádasdy Múzeum dísztermében. 11-én hétfőn a Ma'mint'Ti színjátszó csoport

A Fekete Bég elveszett tükörképe – új fejlemények a kutatásban

Új fejlemények a Báthory Erzsébetről kialakult boszorkány-kép jelenkori kutatásában – Az utókor emberét mindig is foglalkoztatták a múlt homályos, legendás tettei és személyei. Különösen igaz ez Báthory Erzsébetre, akit boszorkányság vádjával illettek, teljes vagyonelkobzásra és befalazásra ítéltettek. Akire a köztudat szűzlányok vérében fürdőző, vérgrófnőként, esetenként még vámpírként is emlékszik, az

Tavasszal tanfolyamot indít a Sárvári Fotóklub Egyesület

A fényképezés világába bevezető tanfolyamot indít a Sárvári Fotóklub Egyesület. Előzetes regisztráció után jelentkezés az első foglalkozáson: 2016. április 2-án (szombaton) 9 órakor a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár klubhelyiségében. A tíz alkalomból álló képzés az elméleti előadások mellett műtermi és terepgyakorlatokat is tartalmaz. A tanfolyam elvégzői a megszerzett tudás mellé

Sárvári kitüntetettek a megyei ünnepségen

Vas Megye Közgyűlése március 15-én Celldömölkön ünnepi ülésen adott át elismeréseket. A díjazottak között hat sárvári kötődésű kitüntetett volt. A Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlésének kitüntetéseit Majthényi László, a közgyűlés elnöke adta át. Az elismerésekhez dr. Kondora Bálint alelnök és dr. Balázsy Péter jegyző gratulált. "Kuntár Lajos Sajtó-Díj"-ban részesült dr. Fonyó Roberta, a Sárvári Média

Sistrum Regionális Zongoraverseny – újabb sárvári zenés sikerek

Februárban adtunk hírt a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola furulyás növendékeinek sikereiről a Sistrum Regionális versenyről. A Sistrum március 8-án megrendezett regionális zongoraversenyéről ismét szép eredményekkel tértek vissza a sárvári iskola diákjai. Kovács Johanna – Arany oklevél, Horváth Anna – Ezüst oklevél minősítést kapott. Felkészítő tanáruk: Tóthné Zámbó Éva

Tavasz – Nyomdában a 2016. március–májusi városi műsorfüzet

Ahogy azt a sárvári közönség megszokhatta, 2007-től nem éves, hanem időszakos, könnyen kezelhető kiadványok segítségével tájékozódhatunk az aktuális programokról. Az évszaknak megfelelően készíti el a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a januártól februárig tartó téli, a márciustól májusig érvényes tavaszi, az egész nyári időszakot felölelő nyári és a programokat októbertől

Sárvári furulyások sikere a Sistrum regionális versenyen

A Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola furulyás növendékei két oklevelet is hoztak a Szombathelyen rendezett Sistrum Regionális Furulyaversenyről. Kovács Johanna – Arany oklevelet szerzett Ornódi Zsófia – Ezüst oklevelet szerzett Felkészítő tanár: Németh Kornél Zongorakísérő: Tóthné Zámbó Éva Gratulálunk az eredményekhez!

Sárvárt és annak kerékpáros múltját bemutató Pályázatot hirdet az SKE

A Sárvári Kerékpár Egylet a „Kerékpáros Város” programsorozat keretében Sárvárt és annak kerékpáros múltját bemutató Pályázatot hirdet. Olyan képi- és egyéb papíralapú tárgyi emlékek gyűjtését szervezzük, amelyek a régmúltú kerékpározást mutatják be korabeli sárvári környezetben. A Pályázó a képi anyagokat a beküldő nevével és címével ellátott borítékban Sárvár város Polgármesteri Hivatalának portáján található gyűjtődobozba

Fotógaléria St. Martin sárvári adventi jótékonysági koncertjéről

Sárváron élő beteg és hátrányos helyzetű gyermekek családjai között osztják szét a szervezők a St. Martin december 12-én megtartott koncertjén összegyűlt adományokat. A remekül sikerült adventi koncerten a népszerű fúvós előadó szopránszaxofonon én pánsípon is játszott.

Metallica, Guns, RHCP – Tribute-parádéval zár évet az AZK

Ha nem lenne végletesen elcsépelt a "fergeteges" jelző, biztosan ezt használnánk most az AZK évzáró megmoccanására. Három magas nívójú tribute-zenekar fog színpadra állni ugyanis december 18-án a Nádasdy-vár Pinceklubjában. Úgy is fogalmazhatnánk, itt lesz a hazai Metallica, a hazai Guns 'N' Roses és a hazai Red Hot Chili Peppers. Legalábbis

Télutó – Nyomdában a 2016. január–februári városi műsorfüzet

Ahogy azt a sárvári közönség megszokhatta, 2007-től nem éves, hanem időszakos, könnyen kezelhető kiadványok segítségével tájékozódhatunk az aktuális programokról. Az évszaknak megfelelően készíti el a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a januártól februárig tartó téli, a márciustól májusig érvényes tavaszi, az egész nyári időszakot felölelő nyári és a programokat októbertől

“A zene alapvető emberi tapasztalat” – Ezüstvasárnap a Posta téren

"A zene alapvető emberi tapasztalat. Minden ember magában hordozza a szívdobogás ritmusával. A zene megérinti a lelket és felemeli a szívet Istenhez, aki emberré lett és szíve értünk dobog." – írja Szvorák Katalin az Éneklő egyház című kötetének előszavában. Ezt tapasztalhatta meg a karácsony ünnepére készülődő sárvári közönség is advent

Jól megfújták a sárvári növendékek Veszprémben

A XIII. Veszprémi Regionális Trombitaversenyen két növendék is képviselte a sárvári Koncz János Zene és Művészeti Alapfokú Iskolát, nem is akármilyen sikerrel. Az 1. korcsoportban Takács Levente a legmagasabb pontszámot elérve Nívódíj-ban részesült. Tanára: Szélesi Attila, zongorakísérő: Schimmer Roberta 3. korcsoportban Cseh Dániel Ezüst oklevelet ért el. Tanára: Bagaméri Sándor, zongorakísérő: Tóthné Zámbó Éva Gratulálunk

Sárvár és testvérvárosai is emlékeztek 1956-ról

2015. október 22­-én a Kossuth­ téren emlékeztek meg a sárváriak és a város két testvérvárosának küldöttsége az 1956-­os forradalom és szabadságharc 59. évfordulójáról. A városi megemlékezés Török István, mártírhalált halt '56-­os hős sírjánál kezdődött, majd az 1956-­os emléktáblánál folytatódott. A Ma'mint'Ti színjátszócsoport ünnepi műsorát követően, Szélesi Attila, a Koncz János Alapfokú

Sárvári programkínálat – 2015. október–december

Ahogy azt a sárvári közönség megszokhatta, 2007-től nem éves, hanem időszakos, könnyen kezelhető kiadványok segítségével tájékozódhatunk az aktuális programokról. Az évszaknak megfelelően készíti el a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a januártól februárig tartó téli, a márciustól májusig érvényes tavaszi, az egész nyári időszakot felölelő nyári és a programokat októbertől