Geometria – Tér – Struktúra – Serényi H. Zsigmond kiállítása

Geometria – Tér – Struktúra címmel nyílt meg Serényi H. Zsigmond festőművész, grafikus kiállítása a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. A tárlatot Fábián László író ajánlotta a vernisszázs közönségének figyelmébe. Fábián László teljes megnyitóbeszéde: Serényi H. Zsigmond Mesterei: Luzsicza Lajos, Kling György Festészeti, grafikai tanulmányait 1965–75 között különböző stúdiókban folytatta, mesterei: Luzsicza Lajos, Kling György.

Galeria Arcis: Hartung Sándor kiállítása (fotógaléria)

Október 4-én nyílt meg a Galeria Arcisban Hartung Sándor festőművész kiállítása.Az egyik legelismertebb kortárs festőművészként számon tartott alkotó tárlatát dr. Sinóros Szabó Katalin művészettörténész méltatta. Felidézte a festő hitvallását, mely szerint: Az ember olyanná alakítsa a világot, amelyben jól és szabadnak érzi magát. Hartung Sándor a Képzőművészeti Főiskola grafikus szakára jelentkezett, ám átkérte

“Parcelláznak már?” – fotós vásárfia a “Simon, Júdás” forgatagából

"Parcelláznak már?" – szokott érdeklődni tőlem E-mailben a Sárvárról lassan már egy évtizede kirepült kedves barátom, utalva az október közepe táján a Batthyány utca padkáin megjelenő számozott árusítóhelyek felfestett jelöléseire. Ugyanis külföldi munka ide, távolság oda, ő, ha csak teheti, esztendőről esztendőre engedelmeskedik a Simon, Júdás-vásár (és a hozzá attribútumként

1956 – A Ma’mint’ Ti adta az ünnepi emlékműsort

2014. október 22-én, a mostoha időjárás miatt fedett helyszínen, a Tinódi Gimnázium dísztermében emlékezett Sárvár az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulójáról. Az ünnepi beszédet Kondora István polgármester tartotta, majd a Ma'mint'Ti Színjátszó Csoport zenés ünnepi műsora következett. A városban több ponton is elhelyezték az emlékezés koszorúit: elsőként Török István, mártírhalált

Tábortüzes hangulat a Danubius Hotelben – Komolytalan zene

Komolytalan zene… – Vámos Miklós rögtön az este első perceiben figyelmeztette a sárvári Danubius Hotel halljában összesereglett nézőket, hogy az előadás címében szereplő “zene” kifejezés annak ellenére, hogy “komolytalan”, korántsem vicc, ők most ezzel a nagyhajúval (mutatott a színpadra éppen felfelé igyekvő Bornai Tiborra) tényleg zenélni fognak. És tulajdonképpen tényleg nem

Ausztriában nyílt kiállítása vasi képzőművészeknek

A Cicelle Aranyháromszög Művészeti Társaság hat tagjának nyílott kiállítása október 17-én, pénteken 19 órakor a festői szépségű Stift Reinben, a világ legrégebbi cisztercita apátságában. A kiállító művészek: Bakucz András, Kondor János, Polgár Csaba, Szilárdi Béla festőművészek és Gaál Tamás, Pálfi Gyöngyvér szobrászművészek. A 15. században borospincének épített Cellariumban napjainkban rendszeresen rendeznek

Gépeken átívelő szívbalett – Tóth Kinga: All Machine Bookshow (Vaskarika)

Kollázsszerű szóhalmazok, zajokkal átitatott szintagmák, lélekből zakatoló gépi menekülés. És ez még csak pár szó, mellyel Tóth Kinga All MachineBookshow könyvbemutatóval egybekötött zenés performanszát jellemezni lehetne. A Vaskarika teljes cikke itt olvasható »

Triatlon Ironman – sárvári versenyzőkkel a rajtnál és a célban!

A 25. jubileumi Országos Bajnokságra, 617 egyéni versenyző, és 219 váltó adta le nevezését, 553 egyéni versenyző és 212 váltó sikeresen célba is érkezett, a hagyományosan Nagyatádon rendezett versenyen. Izgatottan várta a startot jelző ágyú eldördülését a Sárvári Fürdő váltója (Kasparik Edit – úszás, Kopácsi Zsuzsanna – kerékpár, Sulyok Réka

Emléktáblát avattak – városi megemlékezés az aradi vértanúkról

Több száz ember jelenlétében avatták fel gróf Batthyány Lajos, hazánk első miniszterelnökének emléktábláját Sárváron október 6-án. Az aradi vértanúk kivégzésének 165. évfordulóján rendezett megemlékezésen a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola énekkarosai és színjátszói, Vörös Krisztina tanítványai mutattak be ünnepi műsort. A rendezvényen Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében az első magyar miniszterelnök példáját állította a ma élők elé. – Büszkék lehetünk

Progresszív típusú találkozások – 2014 utolsó AZK-ja volt

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy idén még koncertet fogok hallani az AZK-ban. Mivel a klub tervei szerint a közeljövőben átmenetileg saját közönségének és tagságának újrakovácsolására és nem a rendszeres koncertestekre helyezi át majd a hangsúlyt, valahol talán törvényszerű is, hogy mielőtt a renováláshoz szükséges "állványzat" felkerül az AZK képzeletbeli

Kondor János: Időrétegek – megnyílt a sárvári művész kiállítása

2014. szeptember 25-én csütörtökön, a Szombathelyi Képtárban nyílt meg Kondor János sárvári festőművész Időrétegek című kiállítása. A tárlatot Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte, aki elmondta: szinte elérzékenyítették a kiállítás méretei, hatalmas, termékeny tere és a megidézett időrétegek, amelyek nem pusztán megjelennek a képeken, hanem a művész magára is ölti őket. A polgármesteri köszöntőt

Kutyásnap – találkozás, tapasztalatcsere és ismeretterjesztés

A Sárvári Állatvédő- és Kutyás Sportegyesület idén szeptember 20-án ötödik alkalommal rendezte meg a Sárvári Családi Kutyásnapot színes, változatos programokkal. A várparkban felállított akadálypályán mindenki próbára tehette kutyája ügyességét a nap folyamán. Interaktív kutyasuli keretében a nevelési alapok tanításában szakemberek segítettek. Az idei rendezvény egyik legnépszerűbb programja a kutyaszépségverseny volt, melyre

Amerikai-ír henger, sörpír-hangár a finn metál-szigeten

…avagy helyzetjelentés az ötödik nemzetközi Porispere fesztiválról… Kedves Olvasó! Volt már valaha kíváncsi rá, milyen lehet egy finn metálfesztivál hangulata? Köszönhetően Kondor Tomi és Popella Dóri sárvári fiatal művészeknek, akik épp egy alapítvány kínálta lehetőséget kihasználva tartózkodnak hosszabb ideig Finnországban, most megtudhatja! Kitűnő beszámoló következik a Porispere fesztiválról! Pori városa nem kimondottan a Porispere

Fotók és videók a Sárvári Szüret és Terményhálaadási Ünnep eseményeiről

Csaknem egy teljes szombatnyi "fegyverszünetet" kapott ajándékba a gondviseléstől a 2014-es Sárvári Szüret és Terményhálaadási Ünnep a cudar, monszunszerű időjárás időszakának kellős közepén. Így az évszaknak megfelelő őszi napsütésben vonulhattak a jelmezes csoportok, feldiszített mezőgazdasági gépek a színpadi programok helyszínére, a Nádasdy-várba. A színes kézműves portékák a várhídtól az aulán keresztül

Sárvár-Kristálytiszta élmény 2014 városi fotópályázat eredményhírdetése

A „Sárvár-Kristálytiszta Élmény 2014” fotópályázat eredményhírdetésére és a díjazott képekből összeállított kiállítás megnyitójára 2014. szeptember 7.-én  a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában került sor. A pályázatra 22 alkotó 86 képe érkezett. A kiállítás legjobb képe díj, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő díja: Hőbér Szabolcs: Két sziget A Spirit Hotel különdíja: Wieder Sándor: Fa-pa-puccs A Park Inn Hotel különdíja: Auer

Erdő költözött a várba – Vas Megyei Vadásznap – 2014

Augusztus 30-án Sárváron, a Nádasdy-várban rendezték meg a Vas Megyei Vadásznapot, ahol az érdeklődők közelebbi betekintést nyerhettek a szakmába, megismerkedhettek az ifjú vadászokkal, a megye vadásztársaságaival, de jó alkalom nyílt tapasztalatcserére is. A rendezvény a Nádasdy-várban, és a várparkaban zajlott, a vas megyei vadászok szinte az egyész várat belakták… Már a várhídon sorakoztak

Broadway a várban – macskák mindenütt

A sárvári Ma' mint' Ti  Színjátszó Csoport Andrew Lloyd Webber zenéjének és T.S. Eliot Macskák könyve című művének felhasználásával a Karminca bál című rendkívül látványos darabját viszi színre 2014. augusztus 24-25.-én és 27-28.-án, este 8 órai kezdettel a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán. A 22.-i nagyszerű főpróba után a 23.-ra tervezett első  előadás ugyan