Winter Metal Night az AZK-ban – Két svájci, egy bécsi, egy magyar

Ahogy októberben, úgy novemberben is internacionális felhozatallal áll elő az AZK. Ezúttal régi, hűséges visszatérőnk, a svájci Angry Buddha csapata, a szintén svájci D-Pro, az osztrák Phi és a sárvári Atakám lép színpadra. Időpont: 2012. november 16. (péntek), 20:30 (pontos kezdés!)Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, PinceklubBelépődíj: 800,- Ft  A felhozatal: d-pro instrumentális/classic metal (Luzern, Svájc)   PHI poszt progresszív

Falak dőltek, poharak ürültek – Zenés örömködés a vásár napján

A hagyományostól eltérően (a másnapi munkanap miatt), ezúttal nem a Simon, Júdás napi vásár előestéjén, hanem a napján, szombaton tartották a környék zenészei évi szokásos örömzenés estjüket. Bár a koncepció változott némiképp, most is volt tematika: a '70-es évek nagy zenéi. Falak dőltek, poharak ürültek – áll a címben. És így

A metalzene összeköt – Internacionális volt a zúzás az AZK-ban

Ha itt Magyarországon azt halljuk, Jeruzsálem, általában a Szent város zivataros történelme, jellegzetes épületei jelennek meg előttünk, meg persze a Siratófal, a tövében hajlongó fekete kalapos ortodoxokkal. A pénteki sárvári koncert után az AZK közönsége számára valószínűleg bővül ez a kör egy olyan zenekarral is, amelyet a legkevésbé sem kapcsolnánk

AZK – Arallu – extrém metal Izraelből, vendég: Life Crime (A), Betrayer (H)

Ismét egyedülálló zenei unikum érkezik a Nádasdy-vár Pinceklubjába. Az AZK vendége Izraelből, Jeruzsálemből érkező extrém metal csapat – nem kevés mezopotámiai ízzel fűszerezve – az Arallu zenekar. Vendégként az osztrák Life Crime hardcore/metalcore-ját, hazai ízként pedig a répcelaki Betrayer old school death metalját kapjuk. Dátum: 2012. október 20. (szo), 21:00Helyszín: Sárvár,

‘Metált bírod? – Fémmel teli vacsora volt az AZK tányérján

Are you metal? Ezzel az elcsépelt közhellyel is jellemezhetném a péntek esti koncertet, de nézzük inkább, mi is volt valójában. Egy hónap kihagyás után, ismét koncertekkel várta látogatóit az AZK. A szeptemberi dzsemborihoz képest a mostani program leginkább a keményebb zenéket preferálókat vette célba. (Bár a programban akadt változás is,

Ha Simon, Júdás vásár, akkor AZK-JAM – interjú az ötletgazdával

A sárvári fiatalok, főképp az élő zenét preferálók, netán művelők körében a Simon, Júdás-napi vásár azt is jelenti egyben, hogy a Nádasdy-vár Pinceklubjában az örömzenéé és az improvizálásé a főszerep. Annak néztünk kicsit mélyebben utána, mik is a gyökerei, kik is a mozgatói az AZK-Jam estjeinek. Molnár Sándor "Saci" ötletgazdával, az

Kontrasztok éjszakája – Évadnyitó az AZK-ban

Pénteken végre elérkezett az AZK 2012/2013-as őszi-téli szezonjának évadnyitója. A már előzetesen kiderült programból egy jó hangulatú, erős felhozatalt ígérő estére volt kilátás, ez nagyrészt be is következett. Akkor mégis miért használtam a kontraszt kifejezést? A cikkből kiderül. Az este első fellépője a tatabányai Scage zenekar volt, akik idén másodszor jártak

AZK-Metal-kényeztetés – Animid Effect, Éjfény, Obszidián

Igazi fémzenés kényeztetés várja a keményebb műfajok híveit október 12-én az AZK-ban, a vár Pinceklubjában. Vendégünk lesz az Obszidián Nagysimonyiból, a veszprémi Éjfénnyel és az örvényesi Animid Effecttel zúznak majd, ismét várják Sárvár és környéke hűséges koncertarcait. Dátum: 2012. október 12. (pé), 21:00Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, PinceklubBelépődíj: 800,- Ft  Nézzük részletesen, kik fognak zúzni

Tartalmas lesz a péntek – prevenció, Zacher-előadás, AZK-évadnyitó a várban

Programokban gazdag, tartalmas péntek vár ránk a héten. Délután a drogmentesség jegyében hallgathatunk rendőrségi előadást a várban. Negyed nyolckor futás a vár körül, 19:30-kor a mai magyar egészségügy egyik leghitelesebb figurája, dr. Zacher Gábor toxikológus tart majd előadást kifejezetten szülők és pedagógusok számára. Este a 21 órától a zenéé a

Műsorváltozás az AZK-évadnyitóján – Dorothy Lies, Scage, Fuzzbox a végleges felállás

Máris műsorváltozással kezdődik az AZK őszi/téli évadja. Az ősz első pincekoncertjén három zenekar játszik majd: a szombathelyi Dorothy Lies, a kőszegi Fuzzbox, és a legelső körben meghirdetettől eltérően a tatabányai Scage muzsikál majd. A koncert részletes beharangozója itt található »A Facebook-esemény pedig itt » 

AZK-metalest – fellépnek: Decaying Incest, Éjfény, Animid Effect

 Igazi metálos kényeztetés várja a kemény műfajok híveit október 12-én az AZK-ban, a vár Pinceklubjában. Vendégünk lesz a Decaying Incest, akik már nem először látogatnak Sárvárra, tavaly szeptemberben a Halorral muzsikáltak közösen, ezúttal a veszprémi Éjfénnyel és az örvényesi Animid Effecttel térnek vissza, és ismét várják Sárvár és környéke hűséges metalarcait. Dátum:

AZK-Évadnyitó – fellépnek: Dorothy Lies, Fuzz Box, Scage

2012. szeptember 14. (péntek), 21 óra – Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub • belépődíj: 800,- Ft Méltó felhozatal köszönti az AZK őszi-téli évadát szeptemberben. Fellépnek: – Dorothy Lies– Fuzz Box– Scage Scage A zenekart még 2005-ben alapította Tomi és Jam, ekkor még Kóboráram néven. Sokévnyi fárasztó tagcseréskedés és koncertezés után 2009-ben érte csak el a zenekar a

AZK-Nyáréjfesztivál – emberi mértékű és hiteles

Azt már megfigyelhettük, hogy – kis túlzással – olyan meredek ívben emelkedik a különböző hazai fesztiválok száma évről-évre, mint nem is olyan rég a Fila-táskáké a fiatalok vállán a márkára nézve kétséges sikerű marketingfogásnak köszönhetően. Ez egyrészt érthető, hiszen fesztiválozni jó. Élettel teli nyüzsgés, kikapcsolódás, közösségérzés és persze ugyanakkor üzlet,

Nyári szabadtéri mesterhármas – Nemjuci, Ocho Macho, B.A.D. a várudvaron

Időpont: 2012. augusztus 11. (szombat), kapunyitás: 19:00, belépődíj: 1500,- Ft Nem akármilyen könnyűzenei felhozatal várja augusztus 11-én (szombaton) a sárváriakat. A Nyugat-Dunántúl kedvenc latin-reggae-punk-rock'n'roll csapata, az Ocho Macho első ízben ad önálló nagykoncertet a vár szabadtéri színpadán. A nyári nagyfesztivál-dömping kellős közepén időt szakít a sárvári közönségre a Nemjuci is, akik

Pink Cadillac és SzocCOOLtúr – nagy esők, nagy hangulat, kevés ember

A 4. Pink Cadillac Night kis közönség előtt, de nagy hangulatban zajlott. Idén először kísérte a SzocCOOLtúr nevű retrokiállítás a találkozót. Az időjárás jócskán rányomta a bélyegét a rendezvényre, ennek ellenére hattól szépszámmal gyülekeztek a Zsigulik, Ladák a vár külső udvarán. "Amerika" Magyarországon – szólt a szlogen. A SzocCOOLtúr azt próbálta

Az Év Dala 2012 – az Alternatív Zenei Klub díjat alapít

A magyar dal napját 2008 óta rendezik meg országszerte Presser Gábor ötlete nyomán, s ha mélyebben belegondolunk, ma valóban kiáltó szükség van arra, hogy hangsúlyt kapjon a saját dal, az önálló zenei kifejezésmód – mint a szellemi szabadság zenei lenyomatának – jelentősége. Már csaknem tíz éve keresik az énekes tehetségeket a

Szellem és szabadság formálták… – jó úton az AZK-Hazai Pálya

Borítékolható volt, hogy a rengeteg környékbeli hétvégi zenei rendezvény “felszívja” a közönséget, és ezúttal nem lesz teltház a negyedik Hazai Pályán, ennek ellenére szomorkodásra az ég világon semmi ok: a sorozat szilárdan áll a lábán – valódi zenei, szellemi műhelymunkába pislanthattunk bele pénteken. Amikor az AZK-Hazai Pálya ötlete megszületett, azt az