Benkő Sándor kiállítása a Szombathelyi Képtárban

Január 21-én a Szombathelyi Képtárban megnyílt „A pillanat relatív igazsága” címmel Benkő Sándor fotókiállítása. Itt valami fontos esemény lehet, mert régóta nem láttam ennyi fotóst együtt – kezdte köszöntőjét Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere. Fényképezőgéppel a kezében ennyi ember talán valóban még sosem volt együtt a képtár zsúfolásig megtelt földszintjén. Az érdeklődés a

Facebook-közösséget toboroznak a sitkei Kalapos kút felújításához

Tavaly ilyenkor mutattuk meg egy képriportban, hogy a Sitke község területén fekvő, egykori Kurczon-major melletti I. világháborús épületemlék, az úgynevezett Kalapos-kút mennyire méltatlanul elhanyagolt, omladozó állapotban van. A Kalapos kút felújításának ügye mellé nemrég Facebook-közösséget hoztak létre, annak reményében, hogy – ahogy a közösség saját meghatározásában fogalmaz – segítségével sikerülhet meggyorsítani a bürokrácia

18. Sárvárfürdő Félmaraton – 2015. március 28.

A novemberi félmaratonon szerkesztőségünk tagjai is indultak, most újra itt a lehetőség, hogy az is kipróbálja magát és határait, aki eddig még nem tette. 18. alkalommal is Sárvárfürdő Félmaraton! Részletek a plakáton:   Online nevezés »

Februártól folytatódnak Kádár Zoli jóga filozófia előadásai Sárváron

Patandzsali, jóga szútráiban, a jóga gyakorlását 8 lépcsőfokban határozza meg, melyek a következők: 1. Rossz cselekedetektől való tartózkodás (Jáma) 2. Különféle előírások, Jó tanácsok (Nijáma) 3. Testtartások (Ászana) 4. A Prána irányítása (Pránajáma) 5. Az elme visszavonása az érzékek tárgyaitól (Pratjahára) 6. Koncentráció (dhárana) 7. Meditáció (Djána) 8. Az Atmanban való elmerülés (Szamádhi) A jóga órákon elsősorban az ászanákkal

Az újév első kiállítása a Galeria Arcisban – Esztergomi Művészek Céhe

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. február 1-jén (vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe az Esztergomi Művészek Céhe kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Szabó Ágnes művészettörténész. Esztergomi Művészek Céhe Az Esztergomi Művészek Céhe az Esztergomban élő, illetve a városhoz kötődő művészek, restaurátorok alkotóközössége. A csoport

Tinódi-emlékünnepség a Savaria Slam Poetry-vel

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és családját 2015. január 30-án (pénteken) a városi Tinódi-emlékünnepség programjaira. 09:00 – Rendhagyó történelemóra a Nádasdy Bandériummal a Tinódi Gimnázium Medvegy Antal termében 13:00 – Megemlékezés és koszorúzás a Várparkban, a Tinódi-szobornál, ünnepi beszédet mond: Németh Szabolcs, a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület titkára 18:00 –

Parádés évnyitó az AZK-ban – ugyanilyen folytatást!

Minden tekintetben parádésra sikerült a Nádasdy-vár idei könnyűzenei programsorozatának első állomása január 16-án. Ezúttal olyat írhatunk le, amit már nagyon régen: nem csak a tartalmat illetően érdemelt az este öt csillagot, zsúfolt teltház is párosult a Soulution, az Elefánt és a ColorStar koncertjéhez. Túlzott mértékben nem is mennénk bele a részletekbe,

AZK – A Gátnál, Óriás, Esti Kornél – 2015. április 17.

Dátum: 2015. április 17. (péntek) • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub • Fellépnek: A Gátnál, Óriás, Esti Kornél • Belépődíj: 1000,- Ft • Kapunyitás: 20:30, (pontos) kezdés: 21:00 • A koncert létrejöttét a Cseh Tamás Program támogatta. A Gátnál A Gátnált Sárváron teremtettük meg 1998 nyarán azzal a naiv szabadsággal, amely csak az

A Nádasdy Trió hangversenye a magyar kultúra napja alkalmából

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. január 23-án (pénteken) 19 órára, a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermébe a magyar kultúra napja alkalmából összeállított hangversenyre. Műsoron: Sugár Rezső: Serenata • Kodály Zoltán: Szerenád, Op.12 Dohnányi Ernő: c-moll zongorakvintett Op.1. Előadja a Nádasdy Trió: Berki Antal, Fodor Dániel: hegedű • Tóth Péter:

Adventi koncertjüket ismétlik a Sárvári Vonósok

A Sárvári Vonósok szeretettel meghívják Önt és kedves Családját 2015. január 18-án 15 órára, a Sárvári Tinódi Gimnázium, Medvegy Antal Dísztermében tartandó hangversenyükre! A koncerten közreműködik a Koncz János Zeneiskola Mazsolazenekara. Műsor: J.S. Bach: Menüett, Paganini: Boszorkánytánc Corelli: g-moll "Karácsonyi" concerto grosso Grieg: Holberg-szvit A belépés díjtalan.

A Sárvári Oratórikus Kórus koncertje a Spirit Hotelben

A Sárvári Oratórikus Kórus 2015. február 7-én, 17 órai kezdettel a Spirit Hotel Thermal Spa*****superior Konferenciatermében tartja következő, A MOZI DALLAMAI című koncertjét. A program címe jelzi, hogy filmekben hallható kórusművek hangzanak majd fel az előadáson. A közkedvelt dalokat az 1492 – A Paradicsom meghódítása, A muzsika hangja, Állami áruház, Apáca show, Diploma előtt, Forrest

AZK – Soulution, Elefánt, ColorStar koncertek – 2015. január 16.

Dátum: 2015. január 16. (péntek) • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub • Fellépnek: Soulution, Elefánt, ColorStar • Belépődíj: 1000,- Ft • Kapunyitás: 20:30, (pontos) kezdés: 21:00 • A koncert létrejöttét a Cseh Tamás Program támogatta. Soulution Aki ismeri eddigi munkásságukat, nem lepődik meg a jamaicai zenékre utaló hatásokon, de a zenekar létrejöttének fő

AZK – Grand Mexican Warlock, Apey and the Pea, Slide Away – 2015.02.13.

Dátum: 2015. február 13. (péntek) • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub • Fellépnek: Grand Mexican Warlock, Apey and the Pea, Slide Away • Belépődíj: 1000,- Ft • Kapunyitás: 20:30, (pontos) kezdés: 21:00 • A koncert létrejöttét a Cseh Tamás Program támogatta.. Grand Mexican Warlock A furcsa nevű zenekart az ex-Idoru dobos, Szabó Laci

AZK – Leander Rising, Blind Myself, Mongooze koncert – 2015. március 13.

Dátum: 2014. március 15. (péntek) • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub • Fellépnek: Leander Rising, Blind Myself, Mongooze • Belépődíj: 1000,- Ft • Kapunyitás: 20:30, (pontos) kezdés: 21:00 • A koncert létrejöttét a Cseh Tamás Program támogatta. A felhozatal tehát a sárvári koncert esetében: Mongooze, Blind Myself, Leander Rising. A koncert létrejöttét a Cseh Tamás

Vastapssal ünnepelte a közönség a fúvósokat

A Sárvári Koncert fúvószenekar  2015. évi újévi koncertjét január 3-án rendezték meg, mely eseményre első alkalommal városunkban 1974-ben került sor. Pernecker János és az akkori városi zenekar Sárvár életében meghatározó hagyományt teremtett. Az elmúlt évtizedben Sárvár fúvószenekarának újévi koncertje színvonalában, szervezettségében, külsőségében is egyre magasabb színvonalú lett, és méltó évkezdő zenei

Szoborleleplezés és ágyúavató a Nádasdy Múzeumban

A Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a Nádasdy Ferenc Bandérium tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a 2015. január 4-én 11:00 órakor tartandó Túri Török Tibor szobrász Nádasdy Tamás, Kanizsai Orsolya és Nádasdy Ferenc, az "Erős Fekete Bég" szobrainak ünnepélyes leleplezésére. Az ünnepségre a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében kerül sor. Köszöntőbeszédet