Pályázati támogatások a múzeumi munka szolgálatában

A kiállítási terület fejlesztésén kívül a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fontosnak tartja a megfelelő műtárgykörnyezet kialakítását. Újabb sikeres pályázatok segítik a múzeum munkáját. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával nemcsak műtárgyak újulnak meg az idén, hanem a tárolás körülményei is javulnak.  2013-ban három különböző pályázatot adott be a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum

Idegrendszert nyugtató étrendi modellek – táplálkozástudományi előadás

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel várja Önt, családját és barátait 2014. január 29-én, szerdán 17 órára Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari fejlesztőmérnök, táplálkozástudományi előadó "Idegrendszert nyugtató étrendi modellek – az emésztés, valamint a lelki-szellemi funkciók kapcsolatrendszere" című előadására. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérje az információt! – címlistáját frissíti a művelődési központ

A mai napon a Sárvári Hírlap friss számában is megjelent a művelődési központ képen látható felhívása, a közeljövőben pedig a partnerintézmények is megkapják postán. Itt nálunk online is leadhatja adatait! Részletek lejjebb… A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár aktualizálni szeretné címlistáját, amely alapján postai és elektronikus úton értesíti a kulturális programok

1% – Kérjük, idén is gondolj ránk! Jó helyre kerül!

Kedves Olvasó! Talán nem is tudod, mekkorát segített a tavaly a Láthatatlan Sárvár számára felajánlott egyszázaléknyi adód! Csak kicsivel kellett kiegészítenünk, és venni tudtunk egy az előzőnél sokkal fejlettebb videokamerát a szerkesztőségnek! Kérjük, idén is gondolj ránk! Jó helyre kerül! A képen látható Panasonic HC-V210 egyszerű hobbikamerát sikerült megvásárolnunk a tavalyi

Ismét égnek a kalóriák – elindult a Zsírzárlat 2

Korábban hírt adtunk már a program folytatásának előkészületeiről, nagy örömmel jelentjük, hogy azóta egy sikeres demóelőadás után a hét elejétől már kezdetét is vette a Zsírzárlat 2. Nem is akárhogy! A csapat elszánt, hatékony és összetartó! A projekt csapatának 12 fős tagsága nagyrészt a január 15-i demóelőadáson alakult ki. A kiskonferencián a

Mentőcsónak, avagy miért poros a Halálcsillag

Állandó kísérőnk, az éjszaka romantikus vándora, molylepkék kedvence, de említhetnénk a vérfarkasok átváltozásának elengedhetetlen kellékeként is. Egy híres énekes szerint sajtból van, de ez nem igaz, meg aztán milyen típusú sajtból lenne?! Nem is beszélve arról, hogy a szaga elárasztaná az univerzumot, tehát a sajtelmélet valószínűleg nem fedi a valóságot,

A Tarisznyások zenélt a könyvbarátok évnyitóján

A Tarisznyások együttes volt a vendég a könyvtárban működő Sylvester Könyvbarátok Klubjának évnyitó összejövetelén. Partnerünk, a Sárvári Televízió riportösszeállítást készített az eseményről. A riportfilm készítői: Rácz Péter és Kiss Norbert

Müller Péter Sziámi triója és Secret Valley az AZK-Farsangon

Az idei évben február 14-én, Valentin-napon tartja farsangi klubestjét az Alternatív Zenei Klub. A felhozatal különlegesnek ígérkezik: itt lesz Müller Péter Sziámi …And Friends formációjának trió változata (Müller Péter Sziámi, Magyar Péter, Kirschner Péter), és játszik a '90-es évek Vas megyei dark/new wave emblémája is, a körmendi Secret Valley. A

Klubjövő – Tanácskozást kezdeményezett az AZK

2013. évben a Nádasdy-várban működő Alternatív Zenei Klub számára is érzékelhető közelségbe került az ifjúság körében egy Európa-szerte megfigyelhető kortünetszerű jelenség: az érdeklődés ingerküszöbének megemelkedése. Az információtechnika mai mindennapjainkban gyökeret vert új eszközrendszere (számos előnye mellett) egyrészt a kortárs, egy-egy szubkultúrához kapcsolható közösségek megbomlását, másrészt a kulturális és/vagy szórakoztató tartalmak

Jóga és relaxáció a mindennapokban – előadás és bemutató foglalkozás

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2014. január 20-án (hétfőn) 17 órára a könyvtárba, Jóga és relaxáció a mindennapokban – Lovász Adrienn jógaoktató előadására és bemutató foglalkozásra. "A legfölsőbb titok a békés élethez: ne várj el, csak adj. Ne küldj mást, csak kezdd el

Muzsika, tánc, tombola… – bálozott a Néptánckör

Január 11-én, szombaton) tartotta hagyományos egyesületi bálját a Néptánckör a Nádasdy-várban. A forgatókönyv az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően egyesületi közgyűléssel kezdődött délután ötkor. A 2013. évi tevékenység és az idei tervek megvitatása után este hattól vette kezdetét a bál. A muzsikáért Horváth Balázs és zenekara felelt, a báli vacsora pedig babgulyás

458 éve temették el a Krónikást – a Tinódi-emléknap idei programja

1556. január 30-án temették el Sárváron Tinódi Lantos Sebestyént. A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár és a Sárvári Tinódi Gimnázium tisztelettel meghívják Önt és barátait 2014. január 31-én (pénteken) a Tinódi-emléknap eseményeire. 10:00 – A Tinódi-szobor koszorúzása a Diákönkormányzat részéről a Tinódi Gimnáziumban 11:00 és 12:00 – Káliz Sajtos József tanár,

Magyarock – Gróf István új adássorozata a soproni Nap Rádión

Gróf István neve nem lehet ismeretlen a Láthatatlan Sárvár olvasói számára, hiszen sok hangulatos írását olvashattuk már blues, jazz, rock koncertekről. István a zenéhez kapcsolódó ismeretterjesztés elkötelezettje is, több rádióműsort vezetett, legutóbb tavaly előtt adtuk hírül, hogy Beat Story címmel rovata indul a soproni Nap Rádióban. Január 19-étől ugyanitt a

Előadások a múzeumban a magyar kultúra napjához kapcsolódóan

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár és a Nádasdy Ferenc Múzeum tisztelettel meghívják Önt és barátait 2014. január 24-én (pénteken) 17 órára a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermébe a magyar kultúra napjához kapcsolódóan tartandó előadásokra. A mi gyönyörűséges kincseink – A Nádasdy család mecénási tevékenysége Takács Zoltán Bálint (történész, Nádasdy Ferenc

Újra látható a Rumi Rajki-féle Tinódi-emléktábla a várban

Január 13-ától a Nádasdy-vár udvarának belső falán újra látható a nyilvánosság számára is az az 1933-ban, Rumi Rajki István által készített Tinódi-emléktábla, amely korábban a Várparkban, majd később a jelenlegi várparkoló területén állt. Az emléktábla akkor egy emlékoszlop része volt, amelynek lebontása után a Nádasdy Ferenc Múzeum őrizte egészen mostanáig. A

Tóth Lívia textilművész kiállítása a Galeria Arcisban

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2014. február 2-án (vasárnap) 11 órára, a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Tóth Lívia textilművész, DLA kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Ambrus Lajos József Attila-díjas íróA kiállítás megtekinthető 2014. február 26-ig hétköznap: 10–17 óráig • szombaton: 9–13 óráig

2014 első véradása január 31-én a Nádasdy-várban

Adj vért, adj esélyt – ezzel a szlogennel szólít véradásra a Magyar Vöröskereszt. MIÉRT ADJUNK VÉRT? – Mert a vér semmivel sem pótolható.– Mert vérre bárkinek, bármikor szüksége lehet. Neked is!– Mert a véradás szűrővizsgálat is egyben: a mintacsövekbe levett vért minden alkalommal kivizsgálják, és ha esetleg valami rendellenességet találnak, értesítenek! KINEK VAN

Újévi hangverseny köszöntötte 2014-et – 40 éves hagyományt követve

1974-ben, pontosan 40 évvel ezelőtt köszöntötte először a Sárvári Fúvószenekar az újévet. Pernecker János és az akkor formálódó együttes kezdeményezéséből végül hagyomány született, ma már elmaradhatatlan az esztendőköszöntő hangverseny január első hétvégéjén. Idén, 2014-ben hagyományosan teltház, a Tinódi Gimnázium csordultig telt sportcsarnokának közönsége előtt játszott a Koncertfúvószenekar. Ezévben a repertoárba sajnos