Az ember és a természet örök összeforrottsága – Németh János kiállítása a Galeria Arcisban

Németh János festőművész, pedagógus kiállítása nyílt november 6-án délelőtt Sárváron, a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. Kondor János, a művelődési központ igazgatója az egyik olyan Vas megyei alkotóként üdvözölte a művészt, akinek neve eddig még nem szerepelt a Galeria Arcis kiállítóinak sorában. Több mint 20 éve rajzolja- és festi az európai

Sárvári emlékek V. – Polgár Zsolt kiállítása a könyvtárban

Polgár Zsolt kiállítás-sorozata folytatódik 2011. november 11-én, pénteken a könyvtárban. A Sárvári emlékek V. című tárlatot 17 órakor nyitja meg Nagy Miklós főtanácsos. Polgár Zsolt így mutatkozott be a Nádasdy Ferenc Múzem 2010-es kiadványában, amely a Gyűjtők szenvedélye című időszaki kiállításhoz kapcsolódott: "Sárváron születtem a várossá avatás évében. Azóta is itt

Kisvárosi ünnepek – Pajor András kiállítása a Nádasdy Múzeumban

A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása egy vérbeli fotós szemével mutatja meg az elmúlt két évtized Sárvárát. Fények és árnyékok, könnyek nélkül. "Mindaz ünnep és öröm, amit azzá teszünk. Ahogy ünnep illeti a hajnali Nap első sugarát, úgy éji órán az utolsó gyertya fényét is. Az ünnep mi vagyunk,

Nézőcsúcs az AZK-Jamen – a vásárhoz tartozik, mint a forraltbor…

A 8. AZK-JAM zajlott a Nádasdy-várban pénteken a Simon, Júdás napi vásár előestjén – alternatívát kínálva a vásári programként a sörsátorban tüccögő elmaradhatatlan mulatós mellé. A csordultig telt Pinceklubban idén a '90-es évek kultzenéiből válogattak a legkülönbözőbb karakterű zenészek, hogy aztán saját arcukra formálva őket együtt örömködhessenek kicsit. A jamestek egyik

A csavarkrumpli, a leszokó cigi és az öncsavaró felmosó volt az idei sláger

Bár a Simom, Júdás napi vásár jól bevált forgatókönyve vajmi keveset változott az elmúlt évek alatt, szép lassan kitöri saját utait a rendezvény belső rendje. Az egyre népszerűbb előesti forraltborozás például ma már kihagyhatatlan a sárváriak számára, a fiatalok közül viszont kevesen tudják, hogy a vásárnak ez az eleme teljesen

Silladri az ajtóig meg vissza – bukovinai bált tartott a Néptánckör (videókkal)

A Simon, Júdás vásárhoz kapcsolódó hosszúhétvége bővelkedett programokban Sárváron. Míg a pénteki jamsessionön a könnyűzenén, szombaton a népzenén és néptáncon volt a hangsúly – bukovinai bált rendezett a Néptánckör. Koraeste kezdődtek a programok Radák János néprajzkutató kitűnő előadásával. A bevezetőből megtudhattuk, hogy kapcsolata a bukovinai székelyek táncával azzal kezdődött, hogy felkérést

Sárváron játszik a Debbie Davies Trio (USA)

Dátum: 2011. november 11., kezdés: 19:00Helyszín: Sárvár, Tinódi Gimnázium dísztermeBelépődíj: 1500,- HUF DEBBIE DAVIES – gitár, ének Debbie Davies Los Angelesben nőtt fel a múlt évszázad 60-as éveiben. 1984-től szólógitáros a Maggie Mayall and the Cadillacs női együttesben. 1988-tól három évig Albert Collins Icebreakers együttesének vezető gitárosa. Közreműködött John Mayall 1990-es „A

Forraltbor, hangszerek, kilencvenes évek – AZK-JAM a vásár előestjén

2007-ben pattant ki az imprós, örömzenés JAM-est ötlete egyhelyben ülni nem tudó helyi zenészek fejéből. Az első nagysikerű JAM-sessiont még egy sárvári pubban tartották, utána helyezték át a sorozat bázisát a Nádasdy-vár pinceklubjába. Mivel az idei est már a nyolcadik lesz, volt idő arra, hogy a szervezés kapcsán tapasztalatokat gyűjtsenek

Ahol a madár sem jár… – Az archaikus tudás birodalma saját magunkban

Pápes Éva meseszimbólum-fejtő volt a vendég az Esték a Galériában nevű előadássorozat 30. állomásán, a Nádasdy-várban. A 8. évadánál tartó programsorozat beszélgetésének témája az álom, a valóság és a mese közötti kapcsolatok voltak. Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, egyben az Esték a Galériában házigazdája mint sokoldalú személyiséget

Futott és gurult „a Sárvár” – sokan vettek részt a sportprogramon

Október 22-én folytatódott a "Mozdulj Sárvár!" egészséges életmódot népszerűsítő programsorozat. Futó és görkorcsolya versenyszámokban mérhették össze ügyességüket a nevezők. Többszázan álltak rajthoz szombaton délelőtt a Kossuth téren, hogy elinduljanak a "Mozdulj Sárvár!" következő programján. A megjelenteket Máhr Tivadar alpolgármester, a mozgalom ötletgazdája köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen nagy számban

Sajátos módon emlékezik 1956-ra a sárvári suszter

A Topán cipőjavító üzlet kicsiny ügyfélterében már második alkalommal rendez Horváth György suszter ünnepi alkalomhoz igazodó kiállítást Sárváron. Ezúttal az ’56-os forradalomra emlékezik a maga módján. A cipőjavító boltban korabeli egyenruhák, dokumentumok, kitüntetések, emlékérmek láthatók. A legnagyobb helyet az egyenruhák foglalják el a néhány négyzetméterből: 1951-es női rendőr egyenruha, mellette egy

A fémzenék vasi fantasztikus négyese zúzott az AZK-ban

Mint afféle kovácsmíves céhes találkozóra, úgy verődtek össze a környék fémzenében utazó "dolgozói" pénteken az AZK-ban. A kemény műfajok hívei rég látott örvendetes létszámban inaskodtak a mesteremberek körül – már a kapunyitás időpontjában lelkesen szították a tüzet, izzították a vasat a feketeruhás, lóhajú arcok. A mai időkben sajnos érezhetően alább

1956 – magyar forradalom – A városi megemlékezés képekben

A városi ünnepélyes emlékezés eseményei már október 22-én délelőtt elkezdődtek Török István, a forradalom sárvári származású áldozata sírhelyének megkoszorúzásával. Délután ötkor zajlottak a színpadi műsorok a Kossuth téren – a Sárvári Koncertfúvószenekar közreműködésével az emlékezők elénekelték a Himnuszt, majd Máhr Tivadar alpolgármester tartott beszédet az évforduló jelentőségéről. A színpadon kulturális műsorszámokkal

AZK – Fémmunkások éjszakája a Pinceklubban

Immár 22 éve bízhatunk meg maradéktalanul a sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár Alternatív Zenei Klubjában tevékenykedők ítélőképességében, és bátran bevállalhatjuk a részvételt az általuk szervezett programok bármelyikén. Itt garantáltan megismerhetjük a környék fiatal, feltörekvő együtteseit, élő zenét hallhatunk, és garantáltan kiszakadhatunk a mindennapok mókuskerekéből. Október 21-én a rockból kaphatunk szuper erős

Bélyegkiállítások Sárváron

Sárvári bélyegkiállítást rendeznek az Országos Protestáns Napok keretében. Megnyitó: 2011. október 22-én (szombaton) 10 órai kezdettel az evangélikus gyülekezeti teremben. I. A Nándorfehérvári diadal 555. évfordulója alkalmából a Hadtörténeti Intézet vándorkiállítása A Magyar Hadsereg bélyegeken – és a Gábor Áron Bélyeggyűjtő Kör anyaga lesz látható. A kiállítást megnyitja Szabó Ferenc tábori lelkész. Közreműködik

„Andrásfalva szép helyen van…” – Bukovinai bál a Nádasdy-várban

Bukovinai bált szervez a Nádasdy-várban a Néptánckör október 29-én szombaton, a Simon, Júdás-napi vásár estéjén, 18 órai kezdettel. Részletes program: 18:00 – A bukovinai székelyek táncélete – Radák János néprajzkutató előadása, 19:00 – Bukovinai bál – Táncot tanít Fekete Etelka és Radák János, muzsikál Radák Márton és zenekara. Bukovinai parasztételek kóstolása! Az alábbiakban egy