Láthatatlan-stand is lesz a Civil Majálison

Ha nem is ilyen szép, nagy, impozáns standdal, mint az illusztráción, de a Láthatatlan Sárvár is képviseli magát a Civil Majálison. A reményeink szerint nagyon is látható stand a művelődési központ haranglábas bejáratától jobbra eső területen fog állni. Az érdeklődők amellett, hogy beszédes statisztikákat láthatnak arról, hogy az oldal indulása óta

Aki nem látta – Láthatalan Sárvár az STV-ben

2010. március 5-én sugározta együttműködő partnerünk, a Sárvári Televízió, a Láthatatlan keménymagjával készített stúdióbeszélgetést.Aki nem tudja fogni a Sárvári TV-t, vagy csak lemaradt az adásról és ismétléseiről, az most megtekintheti itt a lapon a 2010. március 5-én leadott Pénteki Mozaik adását.

Sárvári film, a Felszállás is versenyzett a VI. Vas-Filmen – Kiss Norbert élményei

Nagy közönségsikerrel, jó sajtóvisszhanggal zárult az idei Vas-film amatőrfilmes fesztivál, amelynek – ahogy tavaly is –, ismét volt sárvári versenyfilmese, Kiss Norbert "Kisi". Tavaly fikciós különdíjjal értékelte a zsűri Whisper című munkáját, idén díjat ugyan nem kapott, tapasztalatokat viszont bezsebelt. Lentebb saját maga foglalja össze a filmjeihez és a fogadtatásukhoz

Sárvári Majális, Európa és a Civil Szervezetek Napja – 2010

Sárvár, Nádasdy-vár udvara, 2010. május 1. (szombat), 10:00-tól • A belépés ingyenes. A Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület, valamint a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár 2010-ben közösen szervezi Sárváron a városi majális rendezvényt a Nádasdy-vár udvarán, amelyet idén először a város civil szervezeteinek közreműködésével valósít meg. A Civil Szervezetek Napjának célja egyrészről

SzigorIgor menni Sárvár – roadmovie

A SzigorIgor az AZK történelme során először azzal örvendezteti meg a LS olvasókat, hogy bepillantást enged abba, ami szerintem – velem együtt – mindigis sokakat érdekelt. Mi történhet a turnébuszban, hogy készül egy banda egy sárvári AZK-s fellépésre? Nős, ők zenekarként sajátkészítésű roadmoviet publikáltak a YouTube-on a Pécstől Sárvárig tartó

A sosinet.hu tudósítása a Fláre beás AZK-s fellépéséről + audió

Össznépi vigadalom volt a sárvári várban a Romák Világnapja alkalmából. A nyugodtan induló program során cigány fiatalok tanították táncolni az érdeklődőket, majd közös zenéléssel fejezték be hajnalban. – képgaléria + audió!   Zenével, tánccal ünnepelték a fiatalok a Romák Világnapját Sárváron. A nagyérdeműt a “Fláre Beás” elnevezésű együttes szórakoztatta, akik hajnalig ropták

A Költészet Napja a Nádasdy-várban Karafiáth Orsolyával

Már az elmúlt évben elhatároztuk, hogy a harmincas éveiket járó költők közül hívunk meg a valakit egy beszélgetésre. Aki egy kicsit is elmélyed a mai magyar költészetben, észre kell vennie, hogy erőteljesen jelen van egy generáció, amelyik a harmincas éveit tapossa. Tavaly Szabó T. Anna és férje, Dragomán György voltak

Mi a zenére szavaztunk! – az artical session 6. születésnapja

Hat év és negyvenegynéhány buli elteltével ez az Artical is hozott egy újdonságot a születésnapon túl: a filmvetítést. Este 7 órakor még vakargattam a fejem az üres pinceklub láttán, aztán 15 perc elteltével szerencsére megjelentek az első érdeklődők is. Nem túl nagy létszámban, de annál jobb hangulatban vágtunk neki –

Mezeiné Péter Etelka – festőművész kiállítása

Sárvár Nádasdy-vár, Folyosó Galéria, nyílik: 2010. április 22., megnyitja: Bejczy Károlyné – tanítónő A megnyitón közreműködik: Weber Alexander fuvolaművész Mezeiné Péter Etelka festőművész 1944. október 31-én született Erdélyben, a Brassó melletti Csernátfaluban. A rajz iránti érdeklődése végigkíséri életét már középiskolás kora óta. Témaválasztásának kiindulási pontja a legtöbb esetben a természeti látvány, melyet

Kecskés Ágnes textilművész kiállítása

Sárvár Nádasdy-vár, Galeria Arcis, nyílik: 2010. április 10., megnyitja: Cebula Anna – a Szombathelyi Képtár textilgyűjteményének vezetője megtekinthető: 2010. május 5-ig hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig. KECSKÉS Ágnes Munkácsy-díjas kárpitművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja (Komárom, 1942. október 25.–) 1970: Magyar Iparművészeti Főiskola. 1986: Szakszervezetek Országos Tanácsa-ösztöndíj; 1986: Rózsa Anna-díj;

Voler Mouche lemezbemutató – vendég a SzigorIgor

AZK – Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub, 2010. április 16. (péntek), 21:00 • belépő: 800,- Ft   Mély atmoszféra, következetes koncepció… A Voler Mouche Violet Rainbow című új albumát mutatja be 16-án az AZK-ban (Az albumot itt kritizáltuk »)! Vendég a SzigorIgor lesz, akik már az AZK-Farsangon belopták magukat a szívekbe és viszont: Sárvár

Kap kenyeret, aki éhes…! – Lelki “kenyérosztás” a Fláre beás koncertjén

"… kap kenyeret, aki éhes, legyen boldog, egészséges!" – így szól a Fláre beás repertoárján szereplő egyik cigány népdal utolsó sora. A Láthatatlan Sárvár stábja jól is lakott azzal a lelkeknek szánt "kenyéradaggal", amit a devecseri fiúk osztottak bőkezűen az AZK-ban a roma világnap alkalmából rendezett koncerten. Az AZK negyedszer próbálta

Voler Mouche: Violet Rainbow – A zene, amely világít a sötétben…

Ma már több, mint egy hete készülök rá, hogy a küszöbön álló koncertjük apropóján szavakba öntöm, milyennek érzem az új Voler Mouche lemezt, a Violet Rainbow-t. A zenekar annak idején úgy nőtt ki a (látszólag) semmiből, mint a magok a földből eső után: sorsszerűen és hihetetlenül gyorsan. Aki látta őket

A Fláre Beás az AZK-ban! (videócsokorral)

Április 9-én pénteken, a roma világnaphoz legközelebb eső pénteken 21 órakor, Sárváron az AZK vendége a Fláre beás banda lesz. Aki ismeri őket, azt szerintem ebben a pillanatban elönti az endorfin, aki még nem, azt akkor, ahogy meghallgatja őket a myspace-en, vagy végignézi a következő videókat! Terjesszétek, legyünk sokan! De a

Ma van a roma világnap – az AZK holnap tüzes koncerttel ünnepli

Az ENSZ az 1971-es első Roma Világkongresszus emlékére nyilvánította április 8-át a roma kultúra világnapjává. A Londonban megrendezett első kongresszus szervezői India kormánya, és egyes pünkösdi-karizmatikus cigány közösségek kezdeményezésére az Egyházak Világtanácsa voltak. 23 országból érkeztek küldöttek. A találkozó lényege az volt, hogy valamelyest összefogja a világ különböző pontjain élő cigány

artical session42. – 6. születésnap filmvetítéssel

Sárvár, Nádasdy-vár, pinceklub, 2010. április 10. (szombat) 2004 áprilisában startolt el az első Artical Session a maga naív, de szeretetteljes módján. Azóta is változatlanul a friss szubkulturális hajtásokat próbálja közvetíteni hónapról hónapra, illetve a masszív földalatti alapirányzatokat tartja életben. Nem szükséges nagy szavakat, dicshimnuszokat zengeni az elmúlt 6 évről, felesleges,