Kapcsolj ki, és élvezd a zenét! – Winter Metal Night az AZK-ban

Idén nem lehet okunk panaszra. Igaz, hogy csak havonta vannak koncertek az AZK-ban, de a 2012 évi őszi-téli felhozatal eddig minden várakozást felülmúlt. A harmadik körre is sikerült összerántani egy nagyon erős csomagot, annak ellenére is, hogy az egyik (a bécsi Phi) zenekar  a legutolsó pillanatban, betegség miatt visszamondta fellépést. A talpon maradt másik három együttes így is fantasztikusat produkált.

Elsőként a svájci illetőségű, Luzernből érkezett d-pro lépett a deszkákra, akik instrumentális, helyenként neoklasszikus elemekkel megtámogatott metált játszottak. Tudni kell erről a műfajról, hogy helyzete és népszerűsége – sajnos – a rétegzenék között is az egyik legmostohább. A ’80-as évek végén  élte virágkorát  a műfaj, rengeteg hatalmas tudású gitáros bukkant fel (pl. Paul Gilbert, Richie Kotzen, Jason Becker, … a lista végtelen), azonban mára már a zenehallgatók csak egy nagyon kis szelete barátkozik vele. Pedig ha tudnák, mit hagynak ki… Gitárosuk és egyben zenekari vezetőjük David Leherbauer, brutális technikai tudással megáldott zenész, végig az ő gitárja dominált, de azért akadtak pillanatok, amikor átengedett egy-egy futamot a másik gitárnak, egy alkalommal pedig a bőgő is kapott nagyobb teret. A lefogott sokmillió hang közül lehetett bőven csemegézni, legtöbbször talán Yngwie J. Malmsteen neve ugrott be, de itt-ott Iron Maidenesen megszólaló ikergitár harmóniák is beépültek a zenébe. Szerencsére a koncert a technika ellenére nem a magamutogatásról szólt, gyönyörű dallamok, etüdszerű, elmés kompozíciók ugyanúgy felbukkantak, mint egy Johann Sebastian Bach átirat. 

Másodikként a Sárvárhoz szoros érzelmi és baráti szálakkal kötődő szintén svájci (Basel) Angry Buddha vette birtokba a színpadot. Bevallom őszintén, annak idején elsőre nem fogott meg igazán a zenéjük, kellett idő, mire sikerült megértenem valamennyire a zenekar lényegét, ugyanis sokkal többről van szó esetükben, mint egy – a szó szoros értelmében vett – rockegyüttesről. Az Angry Buddhát leginkább olyan színházi, zenei, performanszegyvelegként lehetne megközelíteni, amelyben jelentős szerepük van a jelmezeknek, a díszletnek, az arculatnak, de még a mozgásnak és az arcjátéknak is. Teljesen sajátságos atmoszférát építenek a színpadon a rengeteg füstölővel (“De jó, máris Angry Buddha illat van…” – Pogi), füstgéppel, Buddha szoborral, amely atmoszféra, az előadás fontos, ha nem a legfontosabb része. A tagságban egyébként némi változás állt be, ugyanis gitároscsere történt, és újra kiegészültek egy bőgőssel is. Rik családi okok miatt kényszerült visszatérni családjához Új-Zélandra, virtuóz és ízes gitárjátékát nehéz pótolni, szerencsére az új srác, Mudhhy Meo Ashok meg sem próbálja imitálni Rik stílusát, helyette hozza a sajátját, ami – bár más –, rendben is van. Szerintem az egyik legerősebb koncert volt, amit láttam Tőlük, a KKK-ben egyemberként énekelte a közönség Mordechai-jal a refréneket: “Katmandu, Kuala Lumpur, back to you…”. Csak akkor ült kínos csend a nézőtérre, amikor Mo – csak úgy kíváncsiságból, vagy pedagógiai szándékból-e, nem tudni – megkérdezte a mikrofonban, melyik ország fővárosa Kuala Lumpur… Aki akkor hallgatott, remélhetőleg, még a koncert utáni éjjelen utána nézett a földrajzi atlaszban Malájziának. :)

Ezt a kis felkészületlenséget leszámítva öröm volt nézni, ahogy a közönség legnagyobb része gyakorlatilag együtt lélegzik a zenekarral. A rendszeres sárvári koncertezésnek és a városhoz kötődő barátságos viszonyuknak köszönhetően ma már szinte garantált volt a sikerük, érezték ők is a publikum kiemelt figyelmét és talán az eddigieknél még nagyobb elánnal és jó kedvvel játszottak. (Pedig eddig se lehetett lazsálással vádolni őket, akár 4–5 ember előtt is kitették a lelküket a színpadon.) Nagyon jó, hogy vannak, és ekkora becsben tartják kicsiny városunkat!

Utolsónak a helyi illetőségű Atakám döntött úgy, hogy megint nagy lesz egy nagyobb attack ám. Sok újat igazából nehéz már írni róluk… Műsoruk ismét teljes egészében Black Sabbath-dalokból állt, szerencsére elmaradtak az ilyen-olyan kilengések más szerezmények felé, ami sokkal egységesebbé tette a produkciót. Az Ozzy-s és a Dios érát is bőséggel megidézték, ismertebb (Paranoid, Children Of The Sea) és kevésbé ismert (Country Girl, Wishing Well) dalokból is válogatva. Annyi kritikai megjegyzésem lenne esetleg, hogy – ahogy figyeltem – már egy jó ideje nagyrészt ugyanaz a műsor váza, talán elférne pár másik dal is. Példának okáért a Tony Martin-érából is válogathatnának, vagy akármelyik lemezről. A kínálat bőséges, elég terjedelmes a Sabbath életmű. Ettől eltekintve, ismét fergeteges volt a koncert, szerencsére a közönség jó része is maradt, hogy együtt énekelje a halhatatlan sorokat Szabó Krisztivel.

Összességében hangulatilag talán az idei évad legjobb AZK-ja volt a pénteki, zeneileg pedig nincs értelme összehasonlítgatni, hiszen –ahogy az elején is említettem – kivétel nélkül minőségi produkciók követték egymást eddig az évadban. Remélem, megmarad ez az ív, és a közönség is legalább ilyen arányban képviselteti magát az elkövetkezendő koncerteken. Találkozunk decemberben!

Makrai Tamás fotói itt »

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára