“Igyekszem tudatosan létezni…” – interjú Nagy Jácinttal fotókiállítása ürügyén

Bár nem is olyan régóta fényképez, de képeinek érzékenysége, a talán ösztönös arányérzék és a kísérletező kíváncsiság, ami sugárzik belőlük, magával ragadó. Az interneten megosztott sorozatait nézegetve, hosszú időre belefeledkezhetünk abba az egyensúlyba és harmóniába, amelyet bárki képes lenne meglátni a világban, mégsem sokaknak sikerül. Nagy Jácint, sárvári fiatalember, újdonsült édesapa, nem tartja magát fényképésznek, de igyekszik “tudatosan létezni”. November 9-én pénteken pedig megnyílik első önálló kiállítása Szombathelyen, a Magház Kultúrkocsmában. Ennek apropójából beszélgettünk vele, nem csak fotózásról…

– Nem csak a fotós érdekel belőled itt ebben az interjúban, hanem az is, hogy jutottál el a fényképezőgépig? A múltban leginkább adrenalinfüggőségeddel kapcsolatban lehetett rólad hallani, minden érdekelt, ami extrém mozgás. Aztán egyszercsak mintha lenyugodtál volna, és egyre többször láttunk olyan kulturális eseményeken, amelyeken addig talán kevésbé. Mesét várok arról, hogy vetett az út a fotómasina mögé!

Azt hiszem – mint a legtöbb ember –, én is nagy változáson mentem keresztül az évek során. Az első nagyobb változás az a sorkatonaságom letöltése után következett be. Eldöntöttem, hogy tanulni akarok még, ezért újra iskolába kezdtem járni, és mivel mindigis érdekelt sok minden, a tanulmányi eredményeim sokkal jobbak lettek, mint előtte! Az iskolában is rajzoltam portrékat a suliújságnak. A művészet mindigis érdekelt, ezért rajzra kezdtem járni a gimnáziumba (a Kálóczi tanárnőhöz). Földrajz-rajz szakra jelentkeztem főiskolára, de végül csak a földrajz maradt meg, egyszerűen jobban érdekelt. A lényeg szerintem az, hogyha az ember nyitott, akkor sok mindent be tud fogadni, tapasztalni. A fotózás is így kezdődött, valahol mindig is érdekelt, szerettem volna fényképezőgépet, de úgy hozta az élet, hogy csak 2008-ban jutottam először masinához, de az már egy DLSR gép volt! A többi adta magát. Először az érdekelt, hogy milyen beállítással, milyen kép születik, aztán már csukott szemmel is be tudtam állítani a megfelelő értéket a fényekhez. Érdekel minden. Ami szép, ami nagyon csúnya, ami megragadó, ami groteszk, amiben van érzelem… Ami visszamutat, ami előremutat, ami tükröt tarthat… Mivel pedig ipari alpinistaként dolgozom, érdekes perspektívák tárulnak elém.

– De azért, gondolom, visszaköszön a múltad a látásmódodban is?

Hát persze! A múltat nem lehet végképp eltörölni! Hála Istennek! Sok olyan helyzet adódik a hétköznapokban, amikor a múltam kicsit visszatér, és én ezt örömmel ki is használom.

– Nem a fotózásból élsz. Szerinted mi a “civil” fotó feladata? Milyen utat lehet bejárni egy autodidakta számára az első elhatározástól kezdve: “fotózni fogok”?

Azért fotózom, mert a világban annyi minden történik minden pillanatban, amire nem tudunk odafigyelni, vagy egyszerűen elfelejtjük. Tele csodásnál csodásabb pillanatokkal! A fotó segít emlékezni, és ha más is látja a képeket, akkor talán bennük is megkongat egy kis csengőt. Szóval azt hiszem, az emberek azért fényképeznek hogy „megörökítsenek pillanatokat, eseményeket”. Az, hogy ez mikor lesz művészet, azt nem tudom. Ez talán az egyénben van csak benne. Nem tartom magam fényképésznek, sem művésznek, egyszerűen ide sodródtam, hogy most lesz egy kiállításom.

– A felvételeid mindegyike él. Ha egy kezdő kérdezne, milyen tanácsot adnál, hogy lehet megragadni az életet egy pillanat rögzítésével?

Nézd, sosem tanultam fényképezni, talán csak jó érzékkel találom meg azokat a “bizonyos” pillanatokat. Ha tanácsot kellene adnom, akkor ugyebár kell egy gép. Milyen? „Ami nálad van és működik„. Aztán meg kell tanulni kezelni. Ha ez megvan, akkor a számodra érdekes, megörökítésre méltó pillanatok vadászata következik, amihez előbb vagy utóbb a személyiséged is társulni fog. Ennél jobb tanácsot nem tudok adni.

– Jó a fotók tálalása, ízlésesek az utómunkák, az effektek, pedig ez a terület sok csapdát is rejt. Hogy válogatsz a kiállításra? 

Mint mondtam, szeretek képekkel foglalkozni. Kikapcsol, és ha nem kell 10 órákat a gép előtt töltenem (például esküvői képekkel), akkor még fel is tölt! Szeretek azzal foglalkozni, hogy a nyersből egy kis utómunkával a legtöbbet hozzam ki a kép hangulatához, ettől függően szerkesztem meg őket. A kiállítás az meg egy “kényszerdöntés” volt. Úgy értem, hogy adódott lehetőség, ráadásul régóta tervezgettem már hogy kellene, és a barátaim is ebbe az irányba lökdöstek. Belekényszerítettem magam határidővel. Különben sosem szántam volna rá ennyi időt és energiát. A képek szelektálása volt a leghosszabb folyamat, mert azok ugye csak gyarapodtak a gépemen. Közben sokat dolgoztam, de mindig szakítottam egy kis időt erre is, és közben persze lettek új élményekből új képek is. Kovács Ibolya és Nagy Juci, meg a párom, Nagy Cili sokat segítettek kitalálni és megszervezni a kiállítást. Péter barátom pedig a nyomda részét rendezte el, szóval nem voltam egyedül! Igyekszem tudatosan létezni!

– Ahogy nézegetem a fotóidat, tényleg a legkülönbözőbbek. Témáikban, módszereikben, tálalásukban. Van viszont közös pont: a kísérletezés, a személyesség és főleg az ember. Hogy írnád le a viszonyodat az emberhez?

Tudod, az elején, amikor szinte csak kijárogattam a természetet fotózni, feltűnt hogy olyan üresek lettek a képek. Szép, szép, de hiányzik belőle valami. Az emberi természet volt az! Ezután a felismerés után az ember kezdett érdekelni a maga összes tulajdonságával.

– Mégegy fontos változás. Nemrég édesapa lettél. Mit gondolsz, hogy hat rád az apaság? Milyen irányba kanyarítja az életedet?

Apának lenni csodálatos! Amikor megtudod, hogy egy új emberke születik “belőled”, az olyan érzés, amit nagyon nehéz szavakba önteni! Hirtelen fontosabb lesz az a Manócska mindennél, amiről egészen addit azt hitted, hogy számít. Onnantól csak Ő számít! Amíg megszületik, van nyolc hónapod, hogy felkészülj… És ez nem csak azt jelenti, hogy be kell szerezni mindent, hanem azt is, hogy készen állj arra, hogy felelősséggel tartozol! Ez ijesztő is tud lenni! De rám inspirálóan is hatott. Hova visz ez? Nem tudom! De nagyon kíváncsi vagyok. Jó kis utazás lesz!

– November 9-én nyílik meg a kiállításod. Mit illik tudnunk róla előzetesen? Milyen válogatásra számítsunk?

A kiállításról és a témákról nem igazán szeretnék sokat beszélni. Ez amolyan babona… Igyekeztünk a képeknek megfelelő, kicsit a szokásostól elrugaszkodott teret kialakítani. A képekkel kapcsolatban csak annyit, hogy igyekeztem minden témából kiválasztani képeket, ezek egymástól függetlenül lesznek elhelyezve a térben. Lesz élőzene, étel, ital, jó hangulat. Várunk mindenkit sok szeretettel! A kiállítás-megnyitó után Sickratman fog zenélni. Aki eljön a kiállításra, az féláron részt vehet a koncerten is! Szóval előre ennyit. Köszönöm az interjút!

– Mi köszönjük! Öröm volt hallgatni Téged! A kiállításon találkozunk!

Kapcsolódó megjelenések

Hozzászólások

  1. Nálam is valahol ott kezdödött ahol nálad. Az emlékek őrzése és megmutatom azt ami mellett elmentél, vagy elfedtél már! Nagyon jóó! Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára