Halmos Béla, a táncházmozgalom kulcsfigurája volt a vendég

Tizenegyedik évfolyamának 68. alkalmával indult újra három év szünet után az Évezrednyitó beszélgetések közéleti programsorozat. Gróf István, a széria házigazdája ezúttal Halmos Béla népzenészt, népzenekutatót, az 1971-es táncházmozgalom egyik szülőatyját látta vendégül a Nádasdy Múzeum dísztermében.

Gróf István vállalja a zenével kapcsolatos jótékony elfogódottságát, az Évezrednyitó beszélgetések eddigi meghívottainak jó egynegyede zenész: volt már vendége Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző, Szörényi Levente, Illés Lajos, Nagy Feró a rock, Dinnyés József, Cseh Tamás, Tolcsvay Béla az egyszálgitáros dalok, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Petrás Mária a népzene képviseletében.

A táncházmozgalom mára a kulturális értelemben vett világörökség része. Halmos Béla, ennek megalkotója és máig egyik legfőbb képviselőjeként maga is sikertörténetnek értékeli, ezt mindjárt az este elején leszögezte. De persze a siker nem jön magától – mint elmondta – rengeteg munka táplálta, sok ember élete, egészsége ráment arra, hogy ez a siker valóban siker lehessen.

Minden történet indul valahonnan. Halmos Béla esetében az értelmiségi beállítottságú család, a szellemében pezsgő családi, baráti kör jelentették azt a termékeny talajt, amelyben aztán kicsírázhatott az eredeti érdeklődés. Ezt a közösséget nem kellett szervezni. Evidencia volt benne a zene, az irodalom szerves jelenléte és kollektív megélése – mint elmondta – esténként, ha nem muzsikáltak, édesapja például József Attilától, személyes jó ismerősétől olvasott fel verseket.

Gyermeki dac, egy diákverseny ezüst és nem arany minősítése tántorította el a konzervatóriumtól a fiatal Halmos Bélát, aki apja példáját követve építészmérnökként tanult tovább. Évfolyamtársával, Sebő Ferenccel kialakult barátsága aztán meghatározó volt a továbbiakra nézve. Sebő Ferenc az, akivel elkezdenek gitárral megzenésített József Attila-verseket, később áthangszerelt népdalokat előadni, először maguk, aztán mindenki szórakoztatására, aki csak az “útjukba kerül”, legyen az, akár egy ásatáson dolgozó nemzetközi diákcsapat tábortűz körül ülő közössége, vagy nagyobb nyilvánosság: a televízióé. Szintén sorsfordító volt ugyanis Halmos Béla és Sebő Ferenc életében a Magyar Televízió “Röpülj, páva!” című tehetségkutató vetélkedője, ahová közösen és egyénileg is neveztek. A korszellem, a kettejük által megalkotott műfaj (amely gyakorlatilag Magyarország első világzenei projektjeként is felfogható) harca a szocializmus szemellenzősségével persze nyomokat hagyott ezen a friss hajtáson, a hajtás mégis meghatározóvá és megkerülhetetlenné kezdett válni, szép lassan jöttek a sikerek…

Egy hazug korban, amikor hamis volt a szó, hamis üzenetet kényszerítettek még a zenére is, egyre inkább foglalkoztatni kezdte a párost a hitelesség, az eredetiség kérdése. Vajon hogy szólnak igazából a népdalok, milyen a valódi közegük? Kapcsolatok útján vetődtek el Martin György népzenekutatóhoz, amely találkozás egyben az igazi fordulópontot is jelentette. Halmos Béla vallja, a siker nagy titka volt, hogy minden tevékenységhez megtalálták a legmegfelelőbb szakembert. Martin György ez a legmegfelelőbb szakember volt, ő volt az, aki “beavatta” őket abba a világba, amely aztán be is szippantotta őket Erdélyestől, Gyimesközéplokostól, Zerkula Jánosostól együtt… Halmos Béla úgy meséli, ettől a fordulóponttól kezdve a táncházak elindulásáig mindig a legrövidebb úton jutottak el a kulcsfigurákhoz. Nem kellett energiát veszíteni a keresésre, pontosan tudták, hová, kikhez és miért mennek. Csak így volt lehetséges ilyen rövidtávon elvégezni ezt a hihetetlenül komplex munkát.

A munka első igazi gyümölcse aztán 1972 május 6-án termett Budapesten, a Liszt Ferenc-tér könyvklubjában, ahol megrendezték az első táncházat. Óriási jelentőségű, hogy világossá vált, a népzene életben tartásához speciális szakmai tudás, speciális munka szükséges. A hegedűre hegedűs, a táncra táncos figyeljen és így tovább… Hogy meddig jutott aztán ez a munka? Mára már adott és szinte természetes a szakmai háttér. De valószínűleg az utolsó pillanatokban hozták létre a “Halmos Bélák”, akik még akkor ismerték fel, mennyire törékenyek ezek az értékeink, amikor még nem volt késő. Mi sem bizonyítja jobban ezt, minthogy mára visszahatóvá alakult a folyamat: egy széki lagzira például Halmos Béláék zenekarát hívták meg muzsikálni, olyannyira eltűnőben van legutolsó “szigetein” is a hagyományos magyar népzenei örökség. Az öregek sajnos kihalnak, s ha Halmosék nem kérték volna el tőlük időben a lenyomatát, velük együtt halt volna meg, s tűnt volna el néhány generáció alatt szinte nyomtalanul az a felbecsülhetetlen értékű népzenekincs, amely nemzeti identitásunk gerincét is jelenti, ha belátjuk, ha nem…

A Wikipedia a táncházmozgalomról: “1972. május 6-án megnyílt Budapesten az első táncház Sebő Ferenc, Novák Ferenc, Halmos Béla és Martin György részvételével. A táncokat, zenéket színpadra kezdték alkalmazni mindenféle változtatás nélkül. Egy új szakma született. Megjelentek a néptáncosok, népzenészek, népdalénekesek, néptánckoreográfusok, néptáncegyüttesek, népzenekarok, néptánckutatók és népzenekutatók. A táncházmozgalom óriási lendülettel haladt előre. Rengeteg lelkes amatőr indult gyűjteni, zenekarok, táncegyüttesek, dalkörök alakultak. A táncház a városi fiatalok egyik szórakozási formájává vált. A néptánctáborok lehetőséget kínáltak bárki számára, hogy a táncok származási helyén, a még élő, idős adatközlőktől személyesen tanulhassák meg a hagyományos kultúra értékeit.

Mára a táncházmozgalom nemzetközivé terebélyesedett. Minden jelentősebb magyar kolóniának van saját táncegyüttese és néha zenekara is. Az USA és Ausztrália minden nagyobb városában, Kanadában, Argentínában, Nyugat-Európában, Japánban, Hongkongban egyaránt. A tagok általában magyar származásúak, de nem magyar származású barátaik, házastársuk is gyakran részt vesz. Zenekaroknál már gyakoribb, hogy semmilyen magyar háttérrel nem rendelkeznek a zenészei. A táncház mozgalom mintaértékűvé vált a világ folkloristái számára. A szakmai kutatók és a lelkes amatőrök sehol nem tudtak ilyen szerencsésen együttműködni. A táncház szót angol szövegekben fordítás nélkül, eredeti írásmóddal (de ékezet nélkül) találhatjuk (en:Tanchaz). Az 1989-es rendszerváltás újabb nagy változást hozott. A táncházmozgalom intézményesülni kezdett. Elindultak a népzene iskolák alap-, közép- és felsőfokon. A néptáncoktatás bekerült az általános iskolák órarendjébe. A Táncművészeti Főiskolán elindult a néptánc szak. Folkmagazin címmel lap indult, a www.tanchaz.hu címen pedig hivatalos honlap, amelyet azóta már rengeteg másik követett. Folkrádió néven internetes rádió indult, kizárólag népzenét sugározva. Szakmai rendezvények indultak, mint a Néptánc Antológia, a Szólótáncverseny, a Táncháztalálkozó és a szakmai Minősítő.” – Wikipedia.hu

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára