Dr. Hajdu Tamás viselettörténeti kiállítása a könyvtár folyosóján

Az emberek többségét érdeklik a régi magyar ruhák, mert ezek tényleg szépek. Ha nincs meleg, magam is mindig magyar ruhában járok, és az lenne a természetes, hogy ez senkinek sem tűnne fel.

2011hajdu01

Rendszerint dolmány van rajtam és fekete farmer, vagy fekete pantalló, ami mindenhez megy. Télen csizmát húzok a szűk magyarnadrághoz. Én a viselettörténettel nem a magyarkodás miatt foglalkozom, hanem önmagáért, azért, mert szeretem, mert szép. Miközben hiszem és vallom, hogy természetesen a tettek, s nem a szavak igazolják az embert.” – Dr. Hajdu Tamás

– Vas Népe –

December 9-én nyílt Dr. Hajdu Tamás „A legmagyarabb mesterség” – a gombkötő című kiállítása a könyvtárban. Az előadással egybekötött vernisszázson Hevér Mihályné, a Tinódi Gimnázium igazgatója mondott köszöntőt. Az alábbiakban a kiállító beszédes szakmai önéletrajzát olvashatjuk:

Dr. Hajdu Tamás PhD.

gombkötő és paszományos
Szakmai önéletrajz

1988-1993. KLTE történelem-latin szak

1993-1996. MTA TMB-ösztöndíj

Témavezető: Dr. L. Nagy Zsuzsa

Témakör: A XIX. századi debreceni férfiviselet a nemzeti
viselet változásának tükrében
Kutatóhely: Déri Múzeum Debrecen

1994. „A népművészet ifjú mestere” és „Népi Iparművész”,

1996- A sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium latin és történelem szakos tanára

1998. „Az év ifjú mestere”

1999. A történelemtudomány kandidátusa (ez alapján PhD.)
Az MTA kutató pedagógusi pályadíja (a kandidátusi értekezésért)

2001-2010 oktatási igazgatóhelyettes

2008. Az MTA kutató pedagógusi pályadíja (A XX. századi magyaros férfiruhát bemutató,
„A kismagyar” c. kötetért)
A gombkötő mesterséggel való behatóbb foglalkozás
is Debrecenhez és a debreceni egyetemi évekhez
kötődik, a városi gombkötő és paszományos
emlékanyag
megismerésével
kezdődik.
Népi
iparművészi
tevékenysége
a
Népművészeti
Egyesületek
Szövetsége

Hajdú-Bihar
Megyei
Szervezetének a kezdőket önzetlenül segítő, családias
légkörében bontakozik ki az 1990-es évek elején. A
horgolt paszományok készítésének alapjait a néhai
nyíregyházi Somogyi Sándornétól, a népművészet
mesterétől tanulta. Az egyesület tagjaként 1995. és
1999. között rendszeresen részt vett a Mesterségek
Ünnepén, s ugyancsak egyesületi tagként kapta meg
előbb 1994-ben „A népművészet ifjú mestere” és
„Népi Iparművész” , majd 1998-ban„Az év ifjú
mestere” címet, ez utóbbit a díj alapításának évében elsőként.
Publikációk:
„A vitézkötés” in Történelmi Tanulmányok III.A KLTE történelmi Intézetének Kiadványa,
Debrecen 1994. 117-139. o.
„Mi is az az oldalpecsenye?” Ethnographia 106. évf (1995.) 1. sz. 151-153. o.
„A katonai viseletek hatása a paraszti öltözködésre a XVIII-XIX. században/A salavári
és a rajhúzli” in Múzeumi Füzetek 45., a ”Viselet és történelem – viselet és jel” c.
konferencia tanulmánykötete
„A debreceni férfiviselet a XIX. sz. második felében” in Debreceni Szemle VII. évf.
(2000.) 3. sz. 412-429. o.
„Gombkötők, paszományosok”. in A magyar kézművesipar története Bp. 2005. Szerk.
Szulovszky János Készült az MTA Történelemtudományi Intézetében, kiadja a
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 377-380. o.
„A kismagyar” 2008. Magyar Ház Kiadó
„A gombkötő mesterség” A Kulturális Kormányzat és az Anyanyelvápolók Szövetségének
2009. évi közös anyanyelvi pályázatán I. díjat nyert pályamunka részlete in Régi magyar
mesterségek – családneveink tükrében Tinta Kiadó Bp. 2010. Szerk. Balázs Géza és Grétsy
László, 145-165. o.

Előadások:

1994. március 11. Békéscsaba IV. Országos Textiles Konferencia: „Magyaros öltözködési
mozgalmak a XX. században”

1994. június 1. Velem A-kategóriás szakkörvezetők továbbképző tábora: „A díszmagyar”

1994. június 8. Debrecen Országos Felsőfokú Vászonszövő Tábor: „A magyar történeti viselet fejlődése”

1995. augusztus 15. Budapest Napút Galéria „A csomók üzenete” c. kiállítás: „A vitézkötés”

1995. december 7. Debrecen „A vitézi díszruhák”

1996. Aszód ”Viselet és történelem – viselet és jel” c. konferencia: „A katonai viseletek hatása a paraszti öltözködésre a XVIII-XIX. században / A salavári és a rajhúzli”

1999. június 27. Strazsnice A csehországi magyarok kulturális egyesületének tábora: „A magyar viselet történetének évszázadai”

2005. 04. 15. Eger „Viseletek régen és ma” Országos népművészeti konferencia: „A kismagyar, a XX. századi polgári magyar férfiruha”

2006. január 23. Kehidakustány A Magyar Kultúra Napja Zala megyei ünnepsége: „Magyar nemzeti viseletek a XIX. és a XX. században”

2007. 10. 24. Sárvár Előadások a Galeria Arcisban: „A kismagyar”

2007. 06. 18. VII. Ikervári nap: „A magyaros öltözködés Batthyány Lajos korában”

2011. 11. 19. IV. Értékőrző Konferencia, Komárom: „A gombkötő mesterség”

Önálló kiállítások:

1993. Debrecen KLTE A magyar ruha és a zsinór

1994. Debrecen KLTE Gombkötő és paszományos munkák

1995. Kemenesmagasi A kismagyar

2006. Kehidakustány A Magyar Kultúra Napja Zala megyei ünnepsége „Magyar nemzeti viseletek a XIX. és a XX. században”

2006. Sárvár a XIX-XX. század magyar viseletei,

2007. Ikervár XIX századi magyar férfiviseletek

2010. Sárvár, Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kiállítóterme:
Rokon elemek a XIX-XX. századi lengyel és magyar nemzeti öltözetben
Résztvevő az alábbi csoportos kiállításokon:

1992. Szombathely Vas megyei népművészeti kiállítás

1994. Békéscsaba Népi öltözködés országos pályázat és kiállítás

1994. Nagyvázsony Kinizsi Napok Kézműves Kiállítása

1994. Szombathely Pannon Ősz ’94 Vas megyei népi kézműves alkotók kiállítása

1994. Kiskunlacháza, Magyaros férfiviseletek

1994. Hollandia Tvente Universiti Gombkötő és paszományos munkák

1995. Budapest Napút Galéria A csomók üzenete

1997. Budapest Országos Ruházati Ipartestület divatbemutatója

1997. Budapest IPOSZ Fegyvermesterek Fortélyai

1997. Budapest IPOSZ 1997. Kézműves Remekei

1997. Kaposvár RégiMódi Napok Nagy utazás

1998. Esztergom 1848-49. kézműves hagyományai és 1998. Kézműves Remekei

1999. Budapest IPOSZ 1999. Kézműves Remekei

2000. Békéscsaba VII. Országos Textiles Konferencia (II. díj)

2000. Budapest Az ezredforduló kézműves remekei

2000. Budapest XIII. Országos Népművészeti Kiállítás

2003. Budapest IPOSZ A kuruc kor kézműves hagyományai 2003. Kézműves Remekei

2005. Eger „Viseletek régen és ma” Országos népművészeti konferencia divatbemutató

2010. Budapest XV. Országos Népművészeti Kiállítás

A Láthatatlan Sárvár galériáját Cooper készítette: A Vas Népe írása Dr. Hajdu Tamástól »

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára