Csecsemőgondozási versenyt tartottak a várban

A Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezeténél már hagyományosnak számít az évenként megrendezett csecsemőgondozási verseny.

Csecsemo_2

A kihívásra való felkészítésként a szervezet idén is összesen négy alkalmat biztosított a versenyzők számára, hogy az elméleti tudásuk mellett magabiztos gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezzenek a csecsemőgondozás területén.

A felkészítések során védőnőktől kölcsön kapott babák segítségével sajátíthatták el a csecsemőkorban legfontosabb teendőket, mindazt, amire a verseny sikeres terljesítéséhez és az életben való helytálláshoz is szükségük lehet, ezzel módjuk és lehetőségük nyílt arra, hogy friss, korszerű és naprakész információkhoz jussanak, felmerülő kérdéseikre a szakmában jártas és tapasztalt felkészítőktől szakszerű válaszokat kapjanak.

Csecsemo_1

A felmenő rendszerű verseny sárvári területi fordulójára március 5-én, a Nádasdy-várban került sor, a zsűri előtt teljesítendő feladatok között testtömegmérés, fürdetés, pelenkázás, babahigiénia szerepeltek.

A verseny megyei fordulója idén, 2014-ben március 27-én lesz.