Orfeum Vándorszínpad – Operettgála – 2015. július 31.

Az Orfeum Vándorszínpad kétfelvonásos Operettgálára várja a műfaj kedvelőit 2015. július 31-én (pénteken) a Nádasdy-várba (kapunyitás: 20:00). A tánckarral, látványos jelmezekkel és díszlettel előadott műsor főszereplői: Lukács Anita, a Budapesti Operettszínház primadonnája és Oszvald Marika, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, szubrett. Valamint az Orfeum Vándorszínpad művészei: Jurina Beáta szubrett és Bálint Csaba

Cirkuszhercegnő született Sárváron – Sziget Színház előadása

A Cirkuszhercegnő című nagyoperettet rendhagyó módon a Sárvári Nyár programsorozat keretén belül láthatta a közönség a szigetszentmiklósi Sziget Színház előadásában. Az idén 10. jubileumát ünneplő társulat számára nem ismeretlen a sárvári vár színpada, hiszen évek óta minden nyáron újabb és újabb darabbal örvendeztetik meg a sárváriakat. Mint az operetteket általában, a

Mágnás Miska – avagy az operett kortalansága Sárváron

2010. július 23-án lépett fel immár sokadik alkalommal a Sziget Színház a sárvári vár szabadtéri színpadán. Ezúttal Pintér Tibor rendezésében láthattuk a nagysikerű, sok színházban ma is repertoáron lévő Mágnás Miska című operettet. Az operett műfaja magába foglalja a könnyed, szerelmes dallamokat, a mulatságos helyzeteket, de a megfontolandó tanulságokat is. Ezek