A Nádasdy Történelmi Fesztivál fotópályázatának idei díjazottjai

A Nádasdy Történelmi Fesztivált idén hetedik alkalommal rendezték meg a Nádasdy-várban, illetve annak környékén. A fesztivál számos látványos programokat és pillanatot kínált a történelmi hagyományok iránt érdeklődő látogatóknak és azoknak is, akik mindezt optikán keresztül nézték. Részükre második alkalommal hirdettek meg fotópályázatot, melyre "Történelmi pillanat" és "Fesztiválarcok" kategóriákban vártak pályaműveket. Díjazottak: Jene

Fesztiválstart – a három testőr nyitotta a VII. Nádasdy Történelmi Fesztivált

A veszprémi Pannon Várszínház dinamikus és látványos darabja, Dumas A három testőrének színpadi változata indította el idén a VII. Nádasdy Történelmi Fesztivál programjainak sorát. A sárvári bemutatóról készült galériánkat Auer Gábor követte el. A kétfelvonásos színjáték közben már elkezdtek épülni a vásárosok standjai a külső várudvaron, péntekre pedig már teljessé vált

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: Salonski

2015. július 18. (szombat), 20:00 – Salonski – Örömmel vezetjük be hallójárataikba a Salonski együttes zenekari megszólalását. A Salonski koncepciója kezdektől az volt, hogy ne alakítson ki szoros kötődéseket egyik meghatározott zenei műfajjal sem. Fauna című debütáló albumuk után visszatértek boszorkánykonyhájukba, hogy a semmiből új lemezt alkossanak. Az eredmény az

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: Grup Nazin

2015. július 18. (szombat), 19:00 – Grup Nazin – A Nazin zenekar (Hannah Berger: ének, def, zil, Juhász Endre: duduk, oboa, szaxofon, Juhász Györgyi: fagott, Gyarmati Gábor: gitár, Clemente Gábor: cajon, darbuka, def) az énekesnő egy főleg törökországi színpadokon előadott magyarországi projektje, amelyben a Balkántól egészen Anatóliáig szólalnak meg dalok

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: Patrick Walker Trio

2015. július 17. (péntek), 19:00 – Patrick Walker Trio – A triót az ír Patrick Walker alapította, ír és horvát tagokkal, akiknek a közös érdeklődése az ír tradicionális zene. A zenekar repertoárjában a gyors táncos ír muzsikán kívül szerepel még skót és brit népzene is. Walker Írország és Zágráb között

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: NeoFolk

2015. július 17. (péntek), 18:00 – NeoFolk – Lüktető és érzelemgazdag világzene, különleges hangulatú, néhol a Kárpát-medence, a Balkán, másutt a Közel-Kelet zenei hagyományait idéző saját szerzemények, versmegzenésítések és népdalfeldolgozások virtuóz megszólaltatója. A zenekar első lemeze 2006 -ban jelent meg Kezdet címmel. 2007 októberében a Merlin Színházban bemutatott Weöres és népidzsessz

Rangos svéd minősítés a Nádasdy Történelmi Fesztiválnak | Sárvár-Stockholm

Felgyorsult világunk nagy kihívással vár minket nap mint nap: minden tevékenységünket türelmetlenül, sürgetve végzünk. Ezzel párhuzamosan az élet legjobb pillanatai elsuhannak mellettünk. Szervezőként átéreztük ezt a kettősséget, és lassacskán mi is lejutottunk arra a felismerésre, ami az egyszeri embert a “lassan járj, tovább őrzöl hagyományt” bölcselet megfogalmazára sarkallta, hiszen mint az

Kihirdették a Nádasdy Fesztivál fotópályázatának eredményét

Több mint 100 fotó érkezett az idei Nádasdy Történelmi Fesztivál amatőrök részére meghirdetett fotópályázatának három kategóriájára. A vaskarika.hu és a fesztivált szervező Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület által először kiírt pályázat kategórianyertesei Auer Gábor, Kereszty Gábor és Varga András lettek. A pályázat különdíját Szabados Márk kapta. Részletek a Vaskarika oldalain, itt »

Történelmet írunk, történelmet játszunk – ostrom alatt a vár

Korántsem békés napra számíthattak a vár vitézei július 19-én, szombaton. Vásárütéstől, s a vár ostroma alól óvták meg az udvar lakóit. A török csapatok ismét sikertelen támadást könyvelhettek el. Az egyre csak fokozódó hőség ellenére változatlan számmal vonultak a táborok 10 órakor a fesztiválmegnyitó helyszínére. Kondora István polgármester beszédét követően szakadatlan

Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Úzgin Űver

2014. július 19. (szombat), 20:30 – Úzgin Űver 1991 tavaszán alakult Kecskeméten, zenei célkitűzésük a kezdetektől, hogy különböző népzenéket kiindulópontnak tekintve, a régi és modern hangszereket, hangzásokat és technikákat felhasználva, egyéni zenei világot alakítsanak ki. További hatások keverednek napjainkból: a jazz és a rock, a breakbeat és a dub, a

A VI. Nádasdy Történelmi Fesztivál részletes programja

Sárvár egyedülálló, történelmi korokat idéző rendezvénye hatodik alkalommal varázsolja egy hétvége erejéig a török kori mezőváros lakóinak, vitézeinek életét a Nádasdy-várba, és az azt körülvevő várparkba, július 18-19-20-én. Minden évben a Báthory-lakoma vezeti be a fesztivált – a nagy sikerű, gasztronómiai időutazás idén július 15-én és 16-án indul a Nádasdy-vár bástyájában. Ezúttal

Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Mesebolt Bábszínház

2014. július 18. (péntek), 15:20 – Mesebolt Bábszínház: Vitéz László  – Képzeljétek el, a nagymamucikám azt mondta: „Ide figyelj, László! Elég nagy vagy már, elég puliszkát megettél itthon, úgyhogy jobban teszed, ha elmész dolgozni, és keresel egy kis pénzt.” Én annyit, de annyit kerestem már azt a kis pénzt, de még semennyit sem

Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Ataru Taiko

2014. július 19. (szombat), 22:00 – Ataru Taiko  – Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006 óta képviseli hazánkban a japán taiko dobolás hagyományait. Az azóta eltelt időszakban több mint 200 koncertet adott a zenekar, mely fellépések kivétel nélkül nagy sikert arattak, köszönhetően elsősorban annak, hogy a formáció időről-időre látványos és változatos koreográfiai elemekkel

Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Úzgin Űver

2014. július 19. (szombat), 20:30 – Úzgin Űver 1991 tavaszán alakult Kecskeméten, zenei célkitűzésük a kezdetektől, hogy különböző népzenéket kiindulópontnak tekintve, a régi és modern hangszereket, hangzásokat és technikákat felhasználva, egyéni zenei világot alakítsanak ki. További hatások keverednek napjainkból: a jazz és a rock, a breakbeat és a dub, a

Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Regös együttes (Sárvár)

2014. július 19. (szombat), 19:20 – Regös együttes  1972-ben alakult Sárvárott. Táncházi muzsikát, tánckísérő zenei blokkokat, történeti zenét, énekelt verseket játszanak.  Az eddig eltelt több évtized alatt gazdag hangszerkészlettel és repertoárral vesz részt hazai és külföldi szerepléseken. Tánccsoportok kíséretében és pódiumi együttesként eddig 22 országban muzsikáltak. Az együttes jelen felállása: Kálóczi György: hegedű, brácsa,

Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Oi Dipnoi (Szicília)

2014. július 19. (szombat), 18:10 – Oi Dipnoi (Szicília) koncertje tagjai a szicíliai Cataniából érkeztek. Zenéjük a Valerio Cairone gyűjtötte tradicionális, sziciliai zenére épül, melyet saját ízekkel fűszerez a Magyarországon már többször fellépett Nakaira zenekar ritmusszekciója. Valerio Cairone – harmonika, duda, ének Marco Carnemolla – basszusgitár, ének Mario Gulisano – tamburin, doromb, cajon,

Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Lóca együttes

2014. július 19. (szombat), 15:50 – A Lóca együttest tagjai 2010 tavaszán hívták életre Kecskeméten azzal a céllal, hogy zenés gyermekműsorok keretében néphagyományokat és népszokásokat elevenítsenek fel. Moldvai dallamokkal és táncokkal színesített foglalkozásaik mindig az aktuális évszakhoz, hónaphoz kötődnek és a gyermekek aktív részvételére épülnek. A mondókák, dalok, népi játékok és táncok