Vers elvitelre – Szabó Magda? Az már meghalt, nem?

A Ma'mint'Ti színjátszó csoport tagjai a Vers elvitelre névre keresztelt ötletükkel már tavaly megmutatták, hogy milyen szinten gondolják komolyan, hogy a verset, a szabad szót, a költészetet érdemes ünnepelni. Idén ráadásul tovább is gondolták a kezdeményezést, és az utcai versdealerkedésen kívül már mással is készültek. Több mint megemlékezés Az eredmény végül jóval

Vers, dal, átjáróutak – Varga Bence a költészet napján

Varga Bence, a szép ívben emelkedő csillagú Zaporozsec zenekar frontembere volt a vendég Sárváron, a költészet napja alkalmából rendezett műsoron, a Nádasdy Múzeum dísztermében. A Markó Péter-vezette beszélgetés sok mindent érintett, ami a szimbolikus jelentőségű nap kapcsán szóba kerülhetett: populáris kultúra kontra magaskultúra, a vers és dal múltja, jelene és jövője… A

Varga Bence és Vers elvitelre a költészet napján

A költészet napja megünneplésének sajátos sárvári színei idén is felkerülnek a képzeletbeli vászonra. Két nappal 11-e előtt, április 9-én, szombaton a Zaporozsec zenekar frontembere lesz a Nádasdy-vár vendége, 17 órától szóba kerül majd a vers, a dalszöveg és persze a zene a Nádasdy Múzeum dísztermében. 11-én hétfőn a Ma'mint'Ti színjátszó csoport

A Zaporozsec Varga Bencéje lesz a vendég a költészet napja alkalmából

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel hívja meg Önt, családját és barátait a 2016. április 9-én (szombaton) 17 órakor a sárvári Nádasdy Múzeum dísztermében, a költészet napja alkalmából tartott zenés beszélgetésre. Vendégünk: Varga Bence, a Zaporozsec együttes frontembere A beszélgetést vezeti: Markó Péter „Érdekes módon valahogy úgy alakultak dolgaim, hogy a

Önismeretünk kulcsa a családi történetekben – Grecsó Krisztián

A költészet napja alkalmából látta vendégül április 8-án a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár Grecsó Krisztián József Attila-díjas írót/költőt egy délutáni beszélgetés erejéig. Az erős karizmával rendelkező fiatal szerző érezhetően rutinos partner az irodalommal kapcsolatos gondolatok bontogatásához, a Markó Péterrel folytatott társalgás a kérdéskör fontos területeiben mélyedt el – mindezt

Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő lesz a beszélgetőpartner

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját 2014. április 8-án (kedden) 17 órára a sárvári Nádasdy-vár házasságkötő termébe a költészet napja alkalmából rendezett beszélgetésre. Vendégünk Grecsó Krisztián, József Attila-díjas költő. A beszélgetést vezeti: Markó Péter A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Grecsó Krisztián A csongrádi

Sajtóvisszhang: Erdős Virágnak lenni – a Vas Népe írása

Költészetnapi délutánra kapott meghívást a Nádasdy-várba Erdős Virág író, költő, színpadi szerző. A Lenni jó című "szabálytalan apokalipszissel" hívta föl magára a figyelmet 2000-ben, azóta több kötete is megjelent, több díjat kapott: 2006-ban például Szép Ernő-jutalomban, 2010-ben József Attila-díjban részesült. Erdős Virág olyan könnyedén, annyi humorral és iróniával képes pontosan és metszőn

Nem halt meg, csak nagyon későn jár haza – Erdős Virág lesz a vendég a költészet napján

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját 2013. április 8-án, hétfőn 16:30 órára a sárvári Nádasdy-vár házasságkötő termébe, a költészet napja alkalmából rendezett beszélgetésre. Vendégünk: Erdős Virág József Attila-díjas költő. Közreműködik: Fülöp Dani A beszélgetést vezezeti: Markó Péter Erdős Virág az egyik leghíresebb magyar író,de már sajnos

Kemény István, József-Attila díjas költő volt a beszélgetőpartner a Nádasdy-várban a költészet napjához kapcsolódóan

Kemény István, József Attila-díjas költő volt a vendég a Nádasdy-vár házasságkötő termében, a költészet napja alkalmából rendezett irodalmi beszélgetésen. Sárváron, a Nádasdy-vár falai, a hely szelleme különösen igénylik, hogy méltó módon őrizzék emlékét a sárváriak Nádasdy Tamásnak, Tinódinak, az itt megalpozott szellemi munkának. A művelődési központ által szervezett összeállításoknak van

Hatszáz hangszál együtt rezgett – Nagy Versmondás Sárváron

A költészet napja alkalmából vonultak a Kossuth térre a diákok a Barabás György Műszaki Szakközépiskola, a Tinódi Gimnázium, a Gárdonyi Géza, a Nádasdy Tamás és a Szent László Általános Iskolákból, hogy Jordán Tamás, Kossuth-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház Igazgatója vezényletével közösen elszavalják Nagy László – Ki viszi át a

Nagy Versmondás Sárváron Jordán Tamással

A költészet napja alkalmából kerül sor idén április 11-én 13 órakor Sárváron is a Jordán Tamás alakjával fémjelzett flashmobra, amelyhez hasonlót már országszerte tartott a Kossuth-díjas színművész. Szombathelyen 2008 óta tartanak iskolák diákjainak közreműködésével közös versmondást, idén Sárvár is csatlakozik a sorba, Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című versének

Teltház a költészet napi műsoron a múzeum dísztermében – 2011

1964. óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Az ünnepség alkalából Sárváron idén is a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében rendeztek verses, zenés műsort, teltház előtt állt színpadra az est három közreműködője Horváth Ágota, Balogh Anikó és Kebuszek Rudolf. Nyitányként Kebuszek Rudolf zongorakíséretére csendült fel Horváth Ágota szavalata,

Beléd kapaszkodom apai szél… – program a költészet napja alkalmából

„Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen!” Fekete István A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2011. április 9-én (szombaton) 17:00 órára

A Költészet Napja a Nádasdy-várban Karafiáth Orsolyával

Már az elmúlt évben elhatároztuk, hogy a harmincas éveiket járó költők közül hívunk meg a valakit egy beszélgetésre. Aki egy kicsit is elmélyed a mai magyar költészetben, észre kell vennie, hogy erőteljesen jelen van egy generáció, amelyik a harmincas éveit tapossa. Tavaly Szabó T. Anna és férje, Dragomán György voltak

A költészet napján Karafiáth Orsolya a vendégünk

2010. április 9-én (pénteken) 18 órától a Nádasdy-vár házasságkötő termében. Karafiáth Orsolyával beszélgetünk a költészet napja alkalmából 2010. április 9-én (pénteken) 18 órától a Nádasdy-vár házasságkötő termében. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett költő, író, műfordító neve ismerős lehet az AZK közönsége számára zenei oldalról is, verse inspirált már csodaszép Kaukazus

PÁLFY MARGIT – Ember-énekű ember

Fotó: Száraz András (Szécsi Margit Pálfyval 1988. III. 9-én az utolsó szerzői estjén, Pesten, a Kodály teremben) PÁLFY MARGIT - Ember-énekű ember SZÉCSI MARGIT-emlékest a Költészet Napja alkalmából helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár díszterme időpont: 2007. április 11. (szerda) 18 óra belépőjegy: 500,- Ft Diákoknak a belépés INGYENES! Az előadó zarándoklata Pálfy Margit önálló