„Bocs, Bach!” – teltház előtt a basszusgitárról

Koller László "80 éves az elektromos basszusgitár" című előadása idén aktuális, hiszen most "kerek számos" a jubileum, de hasonló témában már többször megosztotta ismereteit a hallgatósággal a kitűnő zenész, szobrász, pedagógus, akiről talán nem túlzó azt állítani, hogy személyiségére eredendően jellemző a maximalizmus és a szerénység (szerencsés együttállás), és ezek

Középpontban az ételallergiák – Egészségklub a könyvtárban

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel várja Önt, családját és barátait 2016. január 27-én, szerdán 17 órára a könyvtárban tartandó, "Középpontban az ételallergiák" című beszélgetésre. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

„A New York – Budapest metró” – Vámos Miklós előadása

2014. május 24-én 20 órakor Vámos Miklós látogat el a Spirit Hotelbe, hogy „A New York – Budapest metró” című könyve újbóli kiadása kapcsán meséljen egy keveset a műről, valamint hogy kötetlen beszélgetést folytasson vendégekkel. A már 35 kötetet megjelentetett író a hazai kortárs irodalom egyik jellegzetes alakja, aki műveiben elsősorban a

Irodalmi barangolások Kárpátalján – Horváth László előadása

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2014. március 12-én (szerdán) 17 órára a könyvtárba Horváth László "Irodalmi barangolások Kárpátalján II." című, a Sylvester Könyvbarátok Klubja rendezvénysorozat keretein belül megrendezendő előadására. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Magyarock – Gróf István új adássorozata a soproni Nap Rádión

Gróf István neve nem lehet ismeretlen a Láthatatlan Sárvár olvasói számára, hiszen sok hangulatos írását olvashattuk már blues, jazz, rock koncertekről. István a zenéhez kapcsolódó ismeretterjesztés elkötelezettje is, több rádióműsort vezetett, legutóbb tavaly előtt adtuk hírül, hogy Beat Story címmel rovata indul a soproni Nap Rádióban. Január 19-étől ugyanitt a

Játékos tudomány – a fizika csodáinak interaktív kiállítása

Játékos tudomány – A fizika csodái – Interaktív kiállítás minden korosztálynak. Fizikai jelenségeket bemutató eszközök, ügyességi játékok, érzéki csalódások galériája, ördöglakatok, otthon is elkészíthető kísérletekkel… 2013. május 13–18., Nádasdy-vár, hátsó nagyteremA belépőjegyek ára egységesen: 400,- Ft (kísérőpedagógusoknak a belépés ingyenes.) 2005 a fizika éve volt, ennek apropójából készült e kiállítás, azért hogy játékos formában

Ajánljuk: Köztérkép.hu – köztéri alkotások a térképen másképp

Ritkán fordul elő, hogy olyan weblap kerül a látóterünkbe, amely olyannyira levesz minket a lábunkról, hogy itt, oldalainkon is népszerűsítjük. A köztérkép.hu viszont ilyen. Nagyszerű ötlet igényesen megvalósítva, interaktív, szubjektív, ráadásul független! A koncepció első látásra rémegyszerű, nagyjából erről szól: vedd a google maps-t, és add hozzá az ország településein található

Zen a zenében – továbbmélyülés a könnyűzene fogalomkörében (2. rész)

A nemrégiben elejtett zenei fonalat újra kézbe vesszük, és azt tovább gombolyítva gondolkodunk a hangjegyek univerzumának nagy bummjáról, avagy arról, hogy a korábbi, jóval egyszerűbb eszközkészletétől és szabályszerűségeitől miként jutottunk el a mai kor (technológiai – szociológiai – kulturális – piaci – jogi… stb.) multikulti, még mindig táguló zeneuniverzumáig. A fentiek

Zen a zenében – elmélyülés a könnyűzene fogalomkörében (1. rész)

„A zenének zenére van szüksége a zene magyarázatához” – mondta egykor Philip Tagg. Jelen esetben ezt szavakkal próbáljuk megoldani, inkább amolyan hangos gondolkodás formájában, mintsem magyarázva. A zene – mint fogalom, sőt, mint megkerülhetetlen létező – nem magyarázatra szorul, inkább megélésre, hiszen úgy „üt” és hat igazán, ha vele és benne

Kutyavilág – Kinek milyet? A felelősségteljes választás! (I. rész)

A kutyáknak számtalan különböző fajtája, mérete és változata van. Mindegyik egyéni jellemzőkkel és temperamentummal bír. Annak, aki szeretetteljes és hűséges társra vágyik, biztos abban, hogy elegendő időt tud rászánni, megfelelő körülményeket tud biztosítani az állatnak, a kutya a legjobb választás. Aki majdan a család fontos tagjává válhat és 10-15 évig

Kutyavilág – Mit, kinek, honnan, mennyiért, hogyan, minek, meddig …stb.?

Egy a városunkban tett séta alkalmával szembesültem azzal a ténnyel, hogy tágabb környezetünkben élők – akár kutyások, akár nem kutyások – mennyire helytelenül viselkednek mind saját, mind pedig idegen kutyákkal szemben. Gondolva egy nagyot a Sárvári Állatvédő és Kutyás Sport Egyesület tagjaival – abban reménykedve, hogy a helyes irányba tudjuk

Játékos tudomány – A fizika csodái

2010. január 25–30., Nádasdy-vár, hátsó nagyterem Játékos tudomány – A fizika csodái Interaktív kiállítás minden korosztálynak. Fizikai jelenségeket bemutató eszközök, ügyességi játékok, érzéki csalódások galériája, ördöglakatok, otthon is elkészíthető kísérletek belépőjegyek ára egységesen: 350,- Ft (kísérőpedagógusoknak a belépés ingyenes.) 2005 a fizika éve volt, ennek apropójából készült e kiállítás, azért hogy játékos formában mutathassa