Tavaszváró kamarakoncert – cselló, hárfa, zongora és ének produkciókkal

A Danubius Hotel vendégei lesznek budapesti zeneművészeti szakközépiskolák tanárai és diákjai, akik február 26-án szombaton, 16 órakor adnak koncertet a szálloda Atrium eszpresszójában. A koncerten Vivaldi, Schubert, Purcell vidám hangulatú művei hangoznak el a Budapest XIV. kerületi Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola tehetséges növendékeinek és tanárainak közreműködésével. A belépés ingyenes.

Móricz: Napló-szilánkok – Koltai Róbert estje a Danubius Hotelben

Szeretettel várjuk Önöket a Danubius szálloda Thermal Halljába szeptember 19-én, 19 órakor Koltai Róbert „Móricz: Napló-szilánkok” című önálló estjére. Koltai Róberttel érkezik majd Kolos Réka, Móricz Zsigmond unokája is, akivel az előadás után lehetőség lesz majd beszélgetni. Jegyek a szálloda recepcióján válthatók, áruk: 1200,- Ft. További információ: 95/888-400

Élménydús ízek a Spirit Hotelben – Gyilkosság a vacsorán

Színházi élménnyel, játékkal és csipetnyi izgalommal fűszerezett vacsorára invitálja a Spirit Hotel az újdonságokra nyitott ínyenc érdeklődőket. 2014. április 5-én interkaktív színházi előadás öleli körül a szállóban rendezett vacsorát. Az este folyamán egy rejtélyes krimi bontakozik ki, ahol a nyomozók szerepében maguk a vendégek is a történet részeseivé válhatnak. Végül

Lélekhang – Párban egyensúlyban – a Danubius Hotel ajánlata

„Lélekhang – Párban egyensúlyban” a címe a Danubius Hotel tematikus hétvégéjének, amelyet február 28 és március 2-a között rendeznek a szállodában. A rendezvény nyilvános, a programokra mindenkit szeretettel várnak. A programok a következők: 2014. február 1., szombat – 10.00-tól Párban a táplálkozásban is – férfi, női étkek, tápláló ételek, afrodiziákumok, Képes Anita wellness

Svejk vagyok – zenés sörözgetés egy derék katonával

Október 20-án ismét Danubius Pódium a Danubius Szállodában. Ezúttal Mikó István: Svejk vagyok című előadását nézhetjük meg a hotelben. Szereplők: Svejk, a derék katona – Mikó István Palivec, kocsmáros – Suha Kálmán Poldi, harmónikás – Rusz Milán Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőít a

A téma a paleolit táplálkozás – a Danubius Hotel pódiumműsora

A sárvári Danubius Hotel ismét pódiumműsorral várja az érdeklődőket június 8-án, szombaton. A Paelolit hétvége keretén belül – 16.00 órakor dr. Tóth Csaba paleo orvos beszélget Kökény Roland olimpia-, világ- és Európa-bajnok kajakozóval a paleolit táplálkozásról. Külsős vendégeket is szeretettel várnak, a belépés díjtalan.