Ragadd meg a napot – Összművészeti találkozó Sárváron

Idén második alkalommal került megrendezésre a sárvári Nádasdy-várban a Lehetőségek Napja rendezvény. Különféle művészeti ágak – képzőművészet, fotográfia, zene, színészet és videó – helyi képviselői kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Az összművészeti találka lényege, hogy a "Lehetőség" kifejezés valódi értelmében teret engedjen az ifjúság szellemi szárnyalásához. A művészeti ágakat, illetve idén

Lehetőségek Napja – 2013-ban is összművészeti találka

Tavaly a Láthatatlan Sárvár mai arculatának premierje volt az apropó arra, hogy a környék művészetekre fogékony, kreatív és aktív fiataljait összetalálkoztassuk egy időben, egy helyen. A mottó idén is ugyanaz: "Amit el tudsz képzelni, az nem lehetetlen" – a lehetőség nem csak elméletben adott… Az összművészeti találka lényege, hogy a kifejezés

Normal Gergely – Magányterület című kiállítása a könyvtárban

A sárvári kiállítás – az alkotó kérésére – a szokásostól eltérően, megnyitó nélkül "nyílt meg" május 10-én, és egy hónapig látogatható a vár könyvtárában. Kisebb figurális vászonképek, szürreális tájképek, borús hangulatú, absztrakt stílusú papírképek, egy képregényszerűen figyelemfelkeltő portrésorozat, a vitrinekben toll- és ceruzagrafikák, firkák, tanulmányrajzok töltik ki a rendelkezésre álló

Az ember tragédiája – Jankovics Marcell grafikái a múzeumban

2013. május 15-én, szerdán 17 órakor nyitja meg a múzeum időszaki kiállításfolyosóján Jankovics Marcellnek Az ember tragédiájához készített grafikáit bemutató tárlatát. A vendégeket köszönti: Orbán István, kanonok, plébánosSzent László Plébániatemplom A kiállítást a közönség figyelmébe ajánlja:Takács Zoltán Bálint, múzeumigazgatóNádasdy Ferenc Múzeum A tárlatot a múzeum a Keresztény Vándorkiállítás keretében mutatja be.Jankovics Marcell grafikái

Riba Márió újabb dokumentumértékű kisfilmje

Gondoljunk csak bele, mennyire jó érzés levenni a polcról egy régesrégi fotóalbumot, és a képeket nézegetve elmerengeni rajta, minden mennyivel jobb volt régen? Megmutatni egy-egy régi fényképbe dermedt pillanatot a családunk, a szűkebb-tágabb élőhelyünk akkori arcából olyanoknak, akik akkor, úgy nem láthatták. Riba Márió kisfilmjeivel ugyanilyen pillanatfelvételeket készít esztétikusan, elegánsan,

Újabb Riba-féle kisvideó – Sárvár szavak nélkül 3.

Két hónappal ezelőtt beszélgettünk Riba Márióval, aki "Sárvár szavak nélkül" címmel indított kisfilmsorozatot a városról, hogy friss sárváriként, friss látásmóddal hívja fel a figyelmet arra, mennyire szép és szerethető helyen élünk. A sorozat folyamatosan bővül, nemrég egy különkiadás futott ki Márió műhelyéből a Simon, Júdás napi vásárról, a legújabb pedig Sárvár

Riba Márió kisfilmsorozatának különkiadása a vásárról

Egy hónappal ezelőtt beszélgettünk Riba Márióval, aki "Sárvár szavak nélkül" címmel indított kisfilmsorozatot a városról, hogy friss sárváriként, friss látásmóddal hívja fel a figyelmet arra, mennyire szép és szerethető helyen élünk. A sorozat következő darabja nemrég készült el egy különkiadás formájában, és a Simon, Júdás napi országos kirakodóvásárról készült. Az interjú

Adott egy ritmika, a többi improvizáció – interjú Riba Márióval

Az “Élmény és tradíció” fotópályázatról két díjat, egy megosztott elsőt és egy különdíjat is hazavitt Riba Márió, akiről nem nagyon hallottunk még a sárvári közéletben. Az interneten utánaszimatolva egy sokoldalú kreatív alkotószemélyiség képe körvonalazódik, aki videoklipeket készít, hangszerel, ráérő idejében pedig gyönyörű minőségű kisfilmsorozatot készít Sárvárról. Itt az ideje közelebbről is

“A Limitált Széria Nálam Koncepció” – interjú a sárvári Popella Dórával (hotstyle.hu)

Lenyűgöznek a kreatív emberek. Mindig is csodáltam azokat, akik több dologhoz is értenek, több mindenben is tehetségesek. Popella Dóra is azon ritka tehetségek közé sorolható, aki amellett, hogy egyedi, fura figurával ellátott pólókat tervez, barátai felkeresésére Örkény születésének 100. évfordulójára kisfilmet is készít. Még ő sem tudja pontosan melyik területen fog igazán

Diák Mónika Viktória Elillanó mesevilág című kiállítása a könyvtárban

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2012. augusztus 10-én (pénteken) 17 órára a könyvtárba, Deák Mónika Viktória Elillanó mesevilág című kiállításának megnyitójára. A tárlatot maga az alkotó nyitja meg. A kiállítás 2012. augusztus 31-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében. Diák Mónika Viktória képzőművész magyar család