A Fülöp Kálmán-est stábja is “Az Év Sárvári Közössége”-jelölt

A Sárvári Média Nonprofit Kft. idén is megrendezi az "Év Sárvári Embere 2013" szavazást, ahol az olvasók három kategóriában adhatják le voksaikat. A legtöbb szavazatot kapott jelölt díjazásban részesül, és bemutatják a Sárvári Televízió óévbúcsúztató műsorában. A jelöltek között idén "Az Év Sárvári Közössége 2013" kategóriában a Fülöp Kálmán-est szervezői és

Minden úgy volt jó, ahogy volt… – a Fülöp Kálmán-est margójára

Túlzás és különösebb elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy szinte osztatlan sikert aratott a sárvári zenészek összefogásából színpadra állított, “Lelkemet küldöm…” című Fülöp Kálmán-emlékest. A műsorról egy rövidebb tudósítás megjelent már a Vas Népe oldalain, és a Sárvári Televízió is készül egy nagyobb lélegzetű összefoglalóval. Engedje meg a kedves Olvasó, hogy mi

Ma este premier – Főpróbát tartott a Fülöp Kálmán-est

Főpróbát tartott a ma este 20:30-kor kezdődő "Lelkemet küldöm…" című Fülöp Kálmán-emlékest csapata. Képeinket nézegetve talán az olvasó is el tudja képzelni, mekkora munka lehetett a zenészválogatott számára a produkció összeállítása. A próba nagyon jó hangulatban telt, az arrafelé sétálók, akik szem- és fültanúi lehettek az előkészületeknek rögtön kedvet kaptak

Akik a lelküket küldik – finisben a Fülöp Kálmán-emlékest előkészületei

Véghajrához érkeztek a Fülöp Kálmán születésének 90. évfordulója alkalmából június 15-ére a várudvarra tervezett "Lelkemet küldöm…" című emlékest előkészületei. A zenei próbák már több mint egy hónapja zajlanak a Nádasdy-vár egyik pincetermében a kulisszák mögött, amelyek mögé most bepillanthatunk kicsit. A szombaton a nyilvánosság előtt is debütáló különleges zenekart kifejezetten az

A Sárvári TV kisorsolta a Fülöp Kálmán-emlékest tiszteletjegyeseit

Kevesebb mint egy hét van hátra a június 15-i Fülöp Kálmán-emlékestig. Nem győzzük kiemelni a műsor különlegességét, amelyet a híres dalszövegíró születésének 90. évfordulója mellett az ad, hogy Sárvár különböző (könnyűzenei, komolyzenei) világokból érkező muzsikusainak közreműködő összefogásából állt össze a repertoár nagy része. Az emlékesten nem csak a Fülöp Kálmán

“Drága Mária…” – meglátogattuk Fülöp Kálmán özvegyét, Mária asszonyt

Ahogy már hírt adtunk róla, a legkülönbözőbb zenei világokból érkező sárvári zenészek egyedülálló összefogással zenés műsort állítanak színpadra Sárváron június 15-én, hogy az idén 90 éve született Fülöp Kálmán emléke előtt tisztelegjenek. Már javában zajlanak a műsor próbái, mi eközben felkerestük a költő, színész és dalszövegíró özvegyét, Mária asszonyt budapesti

Kultikus slágerek szövegírójára emlékeznek sárvári zenészek – 90 éve született Fülöp Kálmán

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár kezdeményezésére egyedülálló összefogással állítanak színpadra zenés emlékműsort Sárváron könnyűzenei zenekarok, valamint rézfúvós- és vonósegyüttesek tagjai… A különböző ösvényeken járó aktív sárvári muzsikusok útjainak közös produkcióban való találkozására ilyenformán mindeddig nem volt még példa, így aki elmegy június 15-én a Nádasdy-várba, már csak emiatt is