Zsírharang – a Zsírzárlat első heti összegzője

Átgondolni sem könnyű, mennyi minden történt a héten a Zsírzárlat projekt résztvevőivel. Az október 1-jei start meglehetősen intenzívre sikeredett, rengeteg új inger érte a fogyózókat, rengeteg új tapasztalatot, ismeretet szereztek, és egyelőre nagyon jól állják a sarat.  Az első héttől sokat vártunk, hiszen – akármennyire is jól előkészített egy program elméletben

Szombatonként a Csónakázó-tón kocognak a zsírzárlatosok

Nagyban zajlik a Zsírzárlat, a Láthatatlan Sárvár életmódváltó projektje. A fogyópáros első hete nagyon sűrű, és még vasárnap is vár rájuk egy edzés. A szombatjuk ugyan szabad lett volna, de úgy döntöttek, kihasználják az októbert meghazudtoló jóidőt, és szívnak magukba egy kis oxigént a Csónakázó-tó gyönyörű környezetében. A vasárnapi nagy összegző

Dr. Desits Imre aktuális tanácsait hallhattuk a könyvtárban

Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat keretein belül tartott előadást dr. Desits Imre, a téma az egészség megőrzése volt, jónéhány tanácsot hallhattunk arra vonatkozóan, hogyan kerüljük el a betegségeket. A sárvári gyermekorvos előadásában a legtöbb ma aktuális egészségügyi problémára kitért, például a napozás veszélyeire, a védőoltások fontosságára, és az elhízásra, valamint annak

„Luke, én vagyok az apád…” – a „zsírzárlatosok” a terhelésélettani laborban

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha elmondjuk, a Zsírzárlat résztvevői egészen a mai napig csak nagyon homályos elképzelésekkel rendelkeztek azzal kapcsolatban, tulajdonképpen mi zajlik egy terhelésélettani laboratóriumban – egyáltalán mit lehet megmérni a testen azon kívül, ami otthon mérleggel, vagy egy centiméterszalaggal is elvégezhető. Megtudtuk… Aki komoly és kockázatmentes

Zöldút a Zsírzárlatnak – Lehull a lepel, kalandra fel!

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, október elsején, hétfőn nem csak egy új hónap veszi kezdetét, hanem elstartol lapunk új életmódprojektje, a Zsírzárlat is. Ígéretünkhöz híven ma lerántjuk a leplet a két főszereplő személyéről, akiknek szinte minden verejtékcseppjét nyomon követhetik az olvasók itt a Láthatatlanon, vagy naponta a Facebookon. A "piros sarokban"

A Láthatatlan Sárvár bevállalja: Zsírzárlat – Életmódváltás testközelből

Hogy is lehetne hitelesebben képviselni az egészséges életmódot, mint személyes példamutatással? A Láthatatlan Sárvár szerkesztőségének háza táján márpedig szeretnénk komolyan venni a lap ezirányú elköteleződését is, így nincs mese, bevállaljuk, amit be kell… Kedves Olvasó, Ön október elsejétől végigkövetheti egy kollégánk és egy régi hűséges olvasónk közös küzdelmét a kalóriákkal