“Igaz történet…” – emlékezetes gálaműsorral búcsúzott a fesztivál

Jóideig biztosan emlékezetes marad a 32. Nemzetközi Folklórnapok gálaműsora azok számára, akik a várban töltötték az augusztus 20-i ünnepet. Nemcsak a nagyszerű programfelhozatal, de a résztvevő csoportok különlegesen jó egymásra hangolódása és egy rendhagyó lánykérés is hozzátett a fesztiválélményhez. A fesztivál augusztus 15-én indult egy nulladik nappal, bár a hivatalos megnyitóra

Félidőben a fesztivál – balkáni dallamok mindenütt

Augusztus 18-án félidejéhez érkezett a 32. Nemzetközi Folklórnapok. Ahogy 18 órakor a Főtéren is elmondta Kondora István polgármester, az idei fesztivál felhozatala egy kiadós kirándulás a balkáni tánckultúra tájain. Hiszen a folklórnapok szereplői között találjuk idén Szerbiát, Bulgáriát, Görögországot és a rendezvény történetében először Albániát is. A sárvári Néptánckör a gálaműsorra

A fesztivál második napja – ott voltunk a Főtéren és a Várkapuban

A 32. Nemzetközi Folklórnapok második napján a Gyógy- és Wellnessfürdőben, a Főtéren és a Várkapu vendéglőben zajlottak a programok Sárváron. A fő helyszín, a Nádasdy-vár pihent pénteken. Amatőrvideós összefoglaló következik. A perzselő forróságban csaknem másfélórás folklórműsort kaptak a fürdővendégek a stratfordi Stony Steppers és a pozsonyi Devin táncegyüttesnek köszönhetően. Épphogy befejezték

A 32. Nemzetközi Folklórnapok résztvevői – kisvideók, fotók, biográfiák a nyitónapról

Az előző évekhez hasonló nagy érdeklődés kísérte a 32. Nemzetközi Folklórnapok nyitónapjának eseményeit. A nulladik, kedvcsináló nap után a Főtéren Balkán-blokk következett Albániával és Szerbiával, majd valamennyi csoport elhúzta a mézesmadzagot a közönség előtt a Nádasdy-várban egy-egy rövidebb műsorral. A nyitónapot hagyományosan a nemzetek táncháza zárta felszabadult hangulatban, jókedvvel, a

Egy világkörüli utazás kezdete – elstartolt a 32. Nemzetközi Folklórnapok

Az időjárás – hála istennek – kedvezett az első fesztiválprogramoknak, és kíváncsiskodókban sem volt hiány.  Kondora István polgármester a főtéren köszöntötte az egybegyűlteket, majd a ciprusi Vasilitzia repített minket déli tájakra.  A ciprusi kultúra izgalmas, legalábbis én személy szerint a tegnapi bemutatkozásuk láttán meggyőződtem erről. A táncosok a műsor első pillanatától kezdve

Szerdán indul a 32. Nemzetközi Folklórnapok – a fesztiválstruktúra hasonló a tavalyihoz

Augusztus 15-én, a tavalyihoz hasonlóan "nulladik" nappal indul a 32. Nemzetközi Folklórnapok. Bár az ünnepélyes fesztiválnyitóra csak 16-án kerül sor a várban, már 15-én rá lehet hangolódni a folklóreseményekre. 18 órától a ciprusi táncegyüttes ad ingyenes műsort a szőkőkút melletti téren, este nyolctól pedig a Tinódi vendéglőben lép fel az