Bíbor füst a víz felett – Sárvári közönség a nagyvilágban

Elmondható, hogy a hard rock nagyfaterok szinte már hazajárnak hozzánk. 2007 után másodszor volt alkalmam élőben megtekinteni a mára már bőven legendának nevezhető Deep Purple-t. Igaz, azóta több koncertjük is volt Magyarországon, azonban ilyen-olyan okoknál fogva ezekre nem sikerült eljutnom. Most viszont úgy voltam vele, történjék akármi, ott leszek, így amikor

Látens transzformer-gyerekek a Rohamban

I Feel Great. címmel nyílt október 22-én képregénykiállítás Budapesten, a Roham Bárban a Primanima és a Skandináv Ház közös szervezésében. Az önmagában is tartalmas, kerek kiállítás létrejötte tágabb értelemben elválaszthatatlan a héten lezajlott Primanima elnevezésű elsőfilmes fesztiváltól, hiszen a kiállító svéd képregény-grafikus, filmes, Max Andersson a zsűri tagjaként látogatott el

Egy true Slash-fan álmai valósultak meg – Budapest, Bécs, Prága

Most mit írhatnék? Az, ami az elmúlt egy hétben történt, nagyjából a valóra vált álom kategóriájába tartozik. Amikor tavaly novemberben kiderült, hogy első számú kedvenc zenészem, Slash végre Magyarországra látogat, képtelenség volt letörölni a vigyort az arcomról. Azt rögtön tudtam, hogy nem lesz elég egyetlen koncert, hiszen 2003 óta (mióta

Sárvári közönség a nagyvilágban – Felejthetetlen Scorpions koncertélmények

Aki olvasta már Simon Zoltán "Forest" írásait a Láthatatlanon, talán meg sem lepődik, hogy természetesen ismét nem maradt le a legendás Scorpions minden valószínűség szerinti utolsó magyarországi koncertjéről. A tőle megszokott aprólékossággal, részletességel jegyezte le felejthetetlen élményeit. Nem is tudom, hol kezdjem – annyi minden történt ebben a két napban. Olyan

Sárvári közönség a nagyvilágban – Szörényi Levente búcsúkoncertje

Szörényi Leventének a XX. század második fele magyar zenei (szándékosan nem rockzeneit, beatzeneit írtam) életében három olyan „dobása” volt, amelyek bármelyike egyedül is klasszikussá tehette volna őt. 1962–63-ban a nagyrészt angolok által generált új kultúrforradalomban hosszú évekig ők is egyeduralták a beatzene birodalmát. Még a nagy amerikaiaknak is csak morzsák jutottak.

Sárvári közönség a nagyvilágban – a Ten Years After gitárosa, Alvin Lee Budapesten

Jó érzés tudni, hogy világhírű előadók koncertjein gyakran vesznek részt sárvári zenerajongók is. Gróf István a legutóbb Michael Musillami sárvári koncertjéről írt a Láthatatlan hasábjain, ezúttal a legendás Ten Years After gitárosa, Alvin Lee budapesti fellépésén szerzett élményeit olvashatjuk: "Kíváncsi várakozással készültem Alvin Lee koncertjére: Őt még nem hallottam „élőben” ezidáig,

Sárvári közönség a nagyvilágban – Iron Maiden a Szigeten 2010. (olvasói jegyzet)

  A legutóbb a budapesti Kiss és Metallica koncertekről olvashattunk részletgazdag beszámolót. Most pedig egy Sziget fesztiválos túráról, amelyben a főszerep az Iron Maidené. A szerző ismét Simon Zoltán "Forest". Ahogy legutóbb is leírtuk, örömteli, hogy Forest jóvoltából nem csak a nagy médiumok és a zenei szaklapok kiváltsága tudósítani egy-egy világhírű

Sárvári közönség a nagyvilágban – Metallica koncert, Bp., 2010. (olvasói jegyzet)

A legutóbbi nagysikerű Kiss-jegyzet után következik a beígért Metallica-koncertmemoár. A szerző ismét Simon Zoltán "Forest". Ahogy legutóbb is leírtuk, örömteli, hogy Forest jóvoltából nem csak a nagy médiumok és a zenei szaklapok kiváltsága tudósítani egy-egy világhírű előadó koncertjéről, hanem mi is közreadhatunk akkurátus, minden részletre kiterjedő élményjegyzetet. "Fú… Nem is tudom igazán

Sárvári közönség a nagyvilágban – Kiss koncert, Bp., 2010. (olvasói jegyzet)

Hogy ne csak a nagy médiumok és a zenei szaklapok kiváltsága legyen tudósítani egy-egy világhírű előadó koncertjéről, mi is nagy örömmel adjuk közre Simon Zoltán "Forest" olvasónk akkurátus, minden részletre kiterjedő élményjegyzetét a május 28-i Kiss koncertről. Az amatőr írás részletgazdagsága szinte odavarázsolja az olvasót az eseményre. Az élménybeszámoló-sorozatot folyatatni