Szomorkás időben indult a vásár – Simon, Júdás

Kicsit szomorkás idővel kezdődött a szombat, de szerencsére az előrejelzések komolyabb esői délután még nem érkeztek meg, és nem rontották el a vásári hangulat fő "műsorsávját".  Az idei Simon, Júdás napi vásár volt az első, amelyet már magánvállalkozó szervezett. Ahogy a vállalkozó ígérte, a változásból nem sokat lehetett észlelni, minden ment

Nézőcsúcs az AZK-Jamen – a vásárhoz tartozik, mint a forraltbor…

A 8. AZK-JAM zajlott a Nádasdy-várban pénteken a Simon, Júdás napi vásár előestjén – alternatívát kínálva a vásári programként a sörsátorban tüccögő elmaradhatatlan mulatós mellé. A csordultig telt Pinceklubban idén a '90-es évek kultzenéiből válogattak a legkülönbözőbb karakterű zenészek, hogy aztán saját arcukra formálva őket együtt örömködhessenek kicsit. A jamestek egyik

Forraltbor, hangszerek, kilencvenes évek – AZK-JAM a vásár előestjén

2007-ben pattant ki az imprós, örömzenés JAM-est ötlete egyhelyben ülni nem tudó helyi zenészek fejéből. Az első nagysikerű JAM-sessiont még egy sárvári pubban tartották, utána helyezték át a sorozat bázisát a Nádasdy-vár pinceklubjába. Mivel az idei est már a nyolcadik lesz, volt idő arra, hogy a szervezés kapcsán tapasztalatokat gyűjtsenek

AZK-Jam 2010 – új márka született Sárváron

A három éve ültetett mag szép lassan beérni látszik az október 29-én, a Simon, Júdás napi vásár előestéjén tartott AZK-Jam rengeteg érdeklődőt vonzott. Minden jel arra mutat, hogy a közönség kegyeibe fogadta az örömzenés rendezvénysorozatot, és a Jam ugyanolyan helyi márkává vált, mint az AZK-Szilveszter, vagy az AZK-Farsang. A kapuk 20

Lekvárfőzés AZK-módra – októbervégi JAM-est

2007-ben pattant ki az imprós, örömzenés JAM-est ötlete egyhelyben ülni nem tudó helyi zenészek fejéből. Az első nagysikerű JAM-sessiont még egy sárvári pubban tartották, utána helyezték át a sorozat bázisát a Nádasdy-vár pinceklubjába. Mivel az idei est már a hetedik lesz, volt idő arra, hogy a szervezés kapcsán tapasztalatokat gyűjtsenek

Naptármustra – könnyűzene Sárváron 2010 utolsó hónapjaiban

Pénteken este felébresztjük nyári álmából az AZK-t, és megnyitjuk az őszi–téli évadot, 2010 utolsó négy hónapját. Aki a program ismeretében azt mondja, hogy Sárváron nincs könnyűzenei kínálat, húzza ki a fejét a homokból! Szeptember 17-én, a “Szürke eminenciások” estjén (vö.: Sitke szürke eminenciásai) fellép a vár Pinceklubjában mindhárom eminenciás, a sitkei

Farzsebből előhúzott dalok éjszakája – Örömzenélés a Pinceklubban

Október utolsó péntekén, a szokásosan Simon -Júdás vásár előtti napon rendezték meg, immáron hatodik alkalommal az AZK Improvizációs estet a Nádasdy- vár Pinceklubjában. Smells Like Teen Spirit, Miskolc és egyéb stíluskalandozások Michael Jackson válogatott dalaiból kiindulva. A sárvári zenei szentélybe való belépésünkkor a jazz táncba hívó dallamai, valamint a szegfűszeg és

AZK-JAM – A tematika: Michael Jackson

AZK – Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub, 2009. október 30., 21:00 • ingyenes AZK – JAM, Örömzenés, improvizációs est, Tematika: Stíluskalandozások Michael Jackson válogatott dalaiból kiindulva:(Dirty Diana, They don't care about us, Beat It, Billy Jean, Black or White, Bad, Give into Me), Belépés önkéntes adományok alapján.