Rég bevált recept a sikerhez a következő: Fogj egy kisvárost, tégy hozzá egy végvárat, fűszerezd meg egy kis kreativitással, és gyúrd össze egy fesztivállá. Ez esetben azonban zenekarok helyett tölteléknek oldschool (mások szívesebben használják a történelmileg hű szót) ruhákba öltözött törököket, várvédőket, apródokat, íjászokat, és szemet gyönyörködtető háremhölgyeket használtak.
Kis „mezővároskánk” 3 napos időutazása egy egész „Dunántúlt” megmozgatott, még a sógorok is kíváncsiak voltak. Ennek bizonyítéka, hogy szombaton Ausztriából még egy hatalmas vihar is átkukkantott, akinek ugyan nem örültünk, de legalább, mire ideért, kijózanodott, és itt azért nem vert szét mindent. Pénteken délután fél 6 körül nagy sürgés-forgás vette kezdetét a vár körül, és belül is, Elkezdődött az ördögszekeres vásár, ilyen csiripelős sípok, szőnyegek, képek, méz (Propoliszos is, ami mindenre jó, 24/22 aminosavval, mert kettőt elloptak a vásáros tolvajok), nyaklánc, mézeskalács, kerámiák, bőráru, citromfa, csillámos tetkó. Jurták, sátrak épültek a vár külső udvarán.
Megkóstoltuk az erdélyi házi csokit, és a kemencés kenyérlángos néhány változatát, ahogy az erdélyi kürtöskalácsot is. Sok időnk azonban nem volt nézelődni, a nyitó programok elkezdődtek, a Mira Orient hastáncos lányai, illetve lányainak csípője szegezte a férfiszemeket a színpadra, majd aztán a háremükbe. Egy lelkes fotós kolléga (Vagy inkább trükkös) be is feküdt közéjük, mondván, onnan sokkal jobb képeket tud készíteni, majd elégedett mosollyal az arcán, távozott.
Hamarosan megérkezett a színpadra a Hollóének Hungarica nevű formáció, a három napos programsorozat összes fellépője közül ők lopták be magukat szívembe leginkább, a tízen-egynéhányadik századok legnagyobb slágereit nyomták sámános előadásmódban. Meglepődtem rajtuk, egyrészről, mert nem tudtam róla, másrészről pedig azért, mert rendkívül pontos, lendületes, és erőtől duzzadó zenét játszottak.
Itt jegyezném meg, hogy nem egyedülálló eset volt, hogy valamelyik fellépővel csak a színpadon szembesültem, a nem kissé hiányos programfüzet, és az annál inkább hiányos információs sátor, vagy pult (olyannyira, hogy már-már nem is létezett) nagyon bosszantó volt, remélni tudom, hogy ezekből a hibákból tanultak a szervezők, és jövőre nem követik el még egyszer. Szerintem sok ember érkezett nem cél nélkül, viszont a szórólapon a kronológia stimmelt egyedül (az is hellyel-közzel), azt, hogy ezek a programok a 3-4 helyszín közül melyiken vannak, valahogy nem tartották fontosnak feltüntetni.
A Mandragóra, és Lüszisztraté este 8-kor volt látható, a kellemes előadás egyetlen negatívuma a mikrofonok hiánya volt. Az első sorokban ülőknek szerencséjük volt, azonban a keverőpult vonalától kezdve gyakorlatilag semmit nem lehetett hallani az egészből, csak a hátul lévő büféknél iszogatók monoton morajlását. Szünetben két térmikrofonnal próbáltak valamit javítani a helyzeten, hát, mindenki döntse el maga, de én a hátsó sorokban ülve csak annyit tapasztaltam, hogy hangosabbak lettek a hangfoszlányok. Mindazonáltal a műsor java részét leginkább elől fényképezve figyeltem végig, és később is közelebb állva hegyeztem a fülem, mielőtt leültem volna. Tetszetős, humoros, jópofa darabot láthattunk.
Eztán az éjjeli őrjáratot tekinthettük meg, két kör a vár körül, egy seregszemle a várudvaron, és némi pálinka. Menetelés közben a történelmi hűség jegyében walkman híján egy kis zenekar játszotta a talpalávalót a fáradt katonáknak. Látványos volt, bár kevesen kísérték őket, ügyes lezárása volt a napnak.
