AZK – Tazmán Ördög és Grabanc koncert

fellépők: Tazmán Ördög (Budapest), Grabanc (Budapest), a koncertek után 02:00-ig twickkk music
helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub
időpont: 2007. október 19. (péntek) 21 óra
belépőjegyek ára:csak a helyszínen: 600,- Ft

T-AZK_webre  
2007. szeptember 21-én indult el az AZK idei őszi-téli időszaka a megszokott, pörgős hangulatú klubkoncertekkel, de ez lesz az első AZK buli, amit ismét a régen látott Pinceklubban tudunk megtartani, annak elhúzódó felújítási munkálatai okán. Október 19-én két kiváló földalatti zenekar érkezik hozzánk Budapestről, a Tazmán Ördög és a Grabanc. Mindkettőjük neve (sőt elődzenekaraik neve is) ismerősen csenghet azok számára, akik nem csak a kereskedelmi médiából tájékozódnak. Az együttesek után klasszikus AZK „slágerekből” válogatunk hajnali kettőig.
Biográfiák:

Tazman

A Tazmán Ördög 1995 óta működik a jelenlegi felállásban, 3 nagylemezt, 1 EP-t és egy maxit jegyzünk szerződi kiadásban. Ha nagyon muszáj a zenét besorolni, akkor alternatív/underground rock. A zenekar elődje az 1990 és 1992 között létező (Bp-i underground körökben mára egy kis legendával felérő..) Liliomtiprók volt, a mai Tazmán felállásból hárman már akkor is együtt játszottunk. A Tazmán Ördög a Grabanc zenekarral közösen hívta életre a ‘Painstream of Hungary’ c. ‘mozgalmat’, melynek lényege, hogy a kevésbé ismert alternatív zenekarok összefognak, ahol tudnak segítik egymást közös koncertekkel, felvételekkel, stb. Nem egy jelentős mozgalom, de mi örülünk neki. :)

A Tazmán Ördög honlapja:
http://www.tazmanordog.hu

A Tazmán Ördög myspace oldala meghallgatható nótákkal::
http://www.myspace.com/tazmanordog

grabanc

A Grabanc gyökerei ’97-ig nyúlnak vissza, amikor Ihi és Csabi csatlakoztak a Meztelen Ebédhez. 2002-ben Ihi 3 évre távozott a zenekarból egy Tajvani kiruccanás kedvéért, amit Jindowinnel töltött a szépséges szigeten. Amikor visszatért Magyarországra, lelkesen ült vissza a próbaterembe, hogy a kint született ötleteit kidolgozza. Csabi basszuson kézenfekvő megoldásnak tűnt, hamarosan pedig Pepe is csatlakozott a bandához.
Néhány sikertelen énekeskeresési kísérlet után döntöttek úgy hogy instrumentális zenekar maradnak, bár még miáig nyitottak a váltásra, ha összeakadnának egy szuggesszív frontemberrel. Végül lekötötték az első koncertdátumokat, a bulikon mindig figyelnek rá hogy a legjobbat hozzák magukból. contact: chordpower@hotmail.com

A Grabanc koncertfotóalbuma:
http://koncert.grabanc.fotoalbum.hu

A Grabanc myspace oldala meghallgatható nótákkal:
http://www.myspace.com/grabanc

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára