AZK koncertcsokor 2006 ősz/tél

A fellépőkről némi háttérinformáció:

SUPPORT, PROFORM – 2006. 11. 03.
Az osztrák Support zenekart hozza meglepetésként novmeber 3-án a Proform, a szombathelyi punk-rock csapat, akik ismerősek lehetnek már a sárvári közönség számára. Ők vitték el az I. Sárvári Tehetségkutató legszuggesszívebb frontemberének járó díjat. A zenekar 2004 óta létezik, először kedvenceik feldolgozásait játszották, később saját dalaikkal újabb színeket is sikerült a zenei elegybe keverni. Így helyenként metalos, helyenként alterockos pillanatokat is észlelhetünk. Bux az indexe című CD-jük ezév májusában jelent meg.
http://proformmusic.uw.hu
http://www.supportpunkrock.com

THE SPLEEN, ULTRAS, B.A.D. – 2006. 11. 17.
A praktizáló sárvári zenekarok egy csokrát kapjuk 17-én. Mindhárom zenekarral találkozhattunk a helyi tehetségkutatón. A The Spleen és az Ultras frissen alakult együttesként itt mutatkozhatott be először szélesebb nyilvánosság előtt. Előbbi a keményebb, metalosabb vonalon, utóbbi a könnyedebb, funk-punk szálon indult útnak. A B.A.D., az említett tehetségkutató első helyezettje, éppen első lemezének felvételein dolgozik és a megyében, sőt a megyén kívül is egyre nagyobb népszerűséget vív ki magának.

A http://lathatatlansarvar.freeblog.hu oldalon részletesebb leírs olvasható a 3 bandáról.

SAY OUT, GREEDY FLY – 2006. 12. 01.
A Say Out és a Greedy Fly életében is fontos állomások a tehetségkutatók. Mindketten megnyerték már a Sop-Rock nevű tehetségkutató első díját, ezen kívül is számos elismerést, rangos fesztiválmeghívást kaptak már (VOLT Fesztivál, Sziget, Hegyalja…stb.).

Mindketten a kemény műfaj modern változatát képviselik, amellett hogy a hatások helyenként tagadhatatlanok (Deftones, Korn…stb.), fontosnak tartják a sajátos értékeket. A Greedy Fly biográfiájukban így fogalmaz: “A szövegeink pozitív energiát sugároznak, mégis az egész zenét egyben nézve, súlyos hatást keltenek. A dalok a világ dolgainak megfigyeléseiről szólnak és néha elvontabbak is az átlagosnál. Legfőbb célunk az, hogy próbáljunk újat/mást mutatni az embereknek a zenénkkel, ami nagyon nehéz”.

Nem ismeretlenek ők sem Sárváron, az Egyesült Királyságban egyre népszerűbb és elismertebb Rémember társaságában koncerteztek már nálunk.
http://www.sayout.uw.hu, http://www.greedyfly.hu

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára