Kaukázus – Amerika nem hazudik (lemezkritika)

Gondolkodtam, de semmi célravezetõbb bevezetés nem jutott eszembe az album kapcsán, minthogy idézzek a Kaukázushonlapjáról egy definíciót, mely szerint: "PRAGMATIZMUS - Amerikai eredetû filozófia, mely nem gondolható el európai gyökerei (pl. Kant) nélkül. Alapítói a tizenkilencedik század gazdaságilag fellendülõ és erõsödõ Amerikájának gondolkodói voltak, akik úgy vélték, az emberiség nagy eszméi

AZK koncertcsokor 2006 ősz/tél

A fellépőkről némi háttérinformáció: SUPPORT, PROFORM - 2006. 11. 03. Az osztrák Support zenekart hozza meglepetésként novmeber 3-án a Proform, a szombathelyi punk-rock csapat, akik ismerősek lehetnek már a sárvári közönség számára. Ők vitték el az I. Sárvári Tehetségkutató legszuggesszívebb frontemberének járó díjat. A zenekar 2004 óta létezik, először kedvenceik feldolgozásait játszották, később

Karel Vacek akusztikus koncert Sárváron a Club 63-ban

A Karel Vacek duó tagjai szeptember 24-én, 21 órakor saját megzenésített verseiket adják elő a Club 63 English Pubban. A melankolikus, költői igényű szövegeket melankolikus "költői" igényű nejlongitározás kíséri. Az összeszokott, igazi baráti köteléken alapuló duó tagjai másutt is zenélnek: Wettstein Tamás a Praha http://praha.zalaszam.hu zenekar gitáros, énekese, Podhorszky Gábor

Az ébresztő blues – I. Vas megyei bluesfesztivál

Milyen volt a bluesfesztivál? - kérdezik ismerősök. Olyanok is, akik megnézhették volna saját szemükkel. Jó volt. Válaszolom, és közben arra gondolok, vajon a szememből, a hangsúlyból lehet-e érezni hogy ez a "Jó volt" egészen igazabb, mint a hétköznapok rutin "Jó volt"-ja. Lehetne írni a zenekarokról, a profizmusról, a hagyományokról, a

„Hajrá, Sárvár!” – Freie Bühne 2006

 Tegnap igen állat volt a buli a Nádasdy vár udvarán. Még így frissében nem is olyan egyszerű beszélni róla. Nagyon huhhh... Na, jó kezdjük az elején. Szóval, a Punkyval már fél 5-re odaértünk délután, segíteni beállítani a dobot, meg ilyenek. Közben a Naked Vibrations nevű banda egykét tagja már ott is volt.

I. Vas Megyei Bluesfesztivál – Az ébresztő blues

Milyen volt a bluesfesztivál? - kérdezik ismerősök. Olyanok is, akik megnézhették volna saját szemükkel. Jó volt. Válaszolom, és közben arra gondolok, vajon a szememből, a hangsúlyból lehet-e érezni hogy ez a "Jó volt" egészen igazabb, mint a hétköznapok rutin "Jó volt"-ja. Lehetne írni a zenekarokról, a profizmusról, a hagyományokról, a

Bluesboom Sárváron – Sok zenekar, kevés néző

A blues vasi rajongói sem maradnak a fesztivál nélkül. A hétvégén tartották az első Bluesfesztivált Sárváron, amelynek jellegzetessége, hogy kizárólag vasi zenekarokat hívtak meg. Mi azon kevesek közé tartozunk, akik ott jártak a Kossuth Művelődési Ház udvarán. Valaki említette, bluesboomot terveztek, ami a fellépő zenekarok létszámában meg is mutatkozott, a

Sörözős blues (Vas Népe)

  Sárvár - Sikerré lett a hagyományteremtő céllal útjára indított I. Vas megyei bluesfesztivál. Olyannyira, hogy már a koncertek közben felmerült ikertestvérét télen kellene megrendezni, a szombathelyi MSH-ban. Kishaver, el vagy tévedve, ez nem house-party, veti oda öblös hangon a vékonydongájú legénynek a vén rocker, miközben vérbő gitárszóló tölti ki a várudvart.

Ultras – a legfrissebb hús – interjú

ULTRAS -Az I. Sárvári Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztiválon felfigyelhettünk egy nagyon fiatal helyi zenekarra, az Ultrasra, majd a Nyáréji fesztivál fellépői között is találkoztunk velük. A fesztivál utáni napokban beszélgettünk Góczán Gábor gitáros-énekessel, Molnár Balázs gitárossal, Molnár Benjamin basszusgitárossal és Németh Gergő dobossal. Mikor alakult a zenekar? Gábor: 2005. októberében Hogyan alakult a zenekar? Gábor:

„Nincs kéz, nincs csoki” – Nyáréj fesztivál 2006

twickkk:A Nyáréj köszöni és szerencsésen megtörtént. A kis csodák kicsiben is működtek, a nagy csodák is működtek kicsiben, noha nagyra voltak felkészülve. Sárvár a programra fogékony rétegének nagy része nem tisztelte meg a rendezvényt. Tudjuk be ezt a szerencsétlen egybeesésnek a másik, közeli rendezvénnyel, tudjuk be az időjárásnak, tudjuk be

Mire várjunk? Nyáréj Fesztivál 2006 – várudvar

Ahogy a fesztivál egyik fellépője, a Kaukázus fogalmazott weblapjukon, ez az este "alultöltős zenekarok fesztiválja" lesz. Egyetértek. Valamennyi fellépőben közös hogy szellemibb, amolyan ódivatúnak számító módon közelítik meg a zenét. Negédes nosztalgiák ébrednek, fején talált szög stílű szövegek maradnak fejekben... ahogy régen. Tehát június 9. várudvar, 19 órás kezdés. Rossz

Láttalak, Afrika – Várudvari Reggae zene

 A májusi időjárás újra megcsalt minket, így az olyannyira szabadtérre kívánkozó reggae zenét kénytelenek voltunk falak közé zárni. Mindennek ellenére az este hangulatát így is sikerült megmenteniük a zenekaroknak. A kiírt este nyolcashoz mérten egy órás késést sikerült összeszednünk az időjárás miatt (az udvarra már összerakott technikát hirtelen át kellett

Béla a Disznó jól érzi magát, de többre vágyik – Alon.hu interjú

Ahogy arról részletesen beszámoltunk, néhány héttel ezelőtt egy furcsa nevű zenekar, a Béla a Disznó (BAD) nyerte a sárvári zenei tehetségkutató versenyt. Akkor megígértünk egy interjút az érintettekkel, amit most ezennel prezentálunk. Ebből sok minden kiderül, főleg az, hogy tele vagyunk eredeti tehetségekkel, csak valahol mindig elakad a dolog. Illetve

A Broadway titkai

Csütörtök este összegyűlt a várban Sárvár egy kis része. Bár hűvös volt, szemerkélt az eső, megtiszteltük Karcsiékat a jelenlétünkkel. És nem is bántuk meg. Jó volt látni a sok munka és gyakorlás eredményét. Bogi, Szimi, Karcsi és a többi szereplő hosszú hónapokon át próbáltak a Tinódi dísztermében, hogy megszülethessen ez a