Angyali töredék – Hindi Fatima sárvári koncertje, 2010. február 27.

A sárvári programok sorából a már-már agresszív módon erős marketingjével emelkedett ki Hindi Fatima miniturnéja. A kezdőkoncert előtt szinte nem lehetett kézbe venni olyan régiós kiadványt, amelyben ne kapott volna impozáns hirdetési felületet a rendezvény, csakúgy, ahogy visszhangzott a koncert híre a helyi elektronikus médiumokban is.

fatima1

Úgy tűnik, a szervezők biztosra mentek, a kívánt eredményt valószínűleg el is érték. Nem volna rossz, ha csak fele ilyen PR gépezetet tudhatna maga mögött a város több más, nem kevésbé értékes rendezvénye is. Új kollégánk, Hypnotized (Megmondja Zsófi) írása következik.

kondor
Hindi Fatima első koncertturnéjának kezdőhelyszíne a sárvári Tinódi Gimnázium díszterme volt, hiszen – Fatima szavaival élve – a „tűzhelytől” indulnak el egy éves munkájuk gyümölcsét, az új dalokból összeállt lemez anyagát bemutatni. A koncert kezdetét este hat órára hirdették, de már nem sokkal öt után kisebb tömeg gyűlt össze a díszterem bejáratánál, nem véletlenül: Fatima augusztusi dalestje – amelyet sokan azóta kisebb csodaként emlegetnek – annyi érdeklődőt vonzott, hogy többen kénytelenek voltak a helyiségen kívül rekedve hallgatni a lányt. Nem volt ez most sem másképp: a díszterem megtelt muzsikára szomjazó emberekkel, barátokkal, ismerősökkel, rajongókkal; ifjakkal-vénekkel egyaránt.

Kis késéssel ugyan, de végre elkezdődött a közel másfélórás műsor. Az első szám után a közönség megtudhatta, miért viseli a turné az „Angyali töredék” nevet. Reményik Sándor Egy lélek állt… című versét szavalta el Fatima; ezzel kívánta megadni a választ. Majd szerelem-ihlette dalok kerültek terítékre, de elhangzott Kondor Tamás, a szombathelyi dalszerző/énekes néhány szerzeménye, akivel egy duettet is előadott a fiatal énekesnő. Az est folyamán többféle stílusú dallam kelt szárnyra, bár az utóbbi pár hónapban született szerzemények alapján Fatima és a dalszerző Babos Judit a „lírikus pop” műfajban látszanak a leginkább otthonra lelni. Az előadás színvonalát tovább növelte a táncoslányok dalszöveggel harmonizáló koreográfiája (Pető Viktória munkája) és a színpad hátterében elhelyezett kivetítőn látható motívumok játéka, ami a füsttel megspékelve még sejtelmesebb, misztikusabb hangulatot varázsolt a színpadra.

fatima2

Valószínűleg nem csalódott a sárvári publikum: helyi szinten egyedülálló audiovizuális élményben lehetett része. Ezen az estén talán teljesült Fatima kívánsága is: mindenkihez eljutott egy igazán neki szóló dal – egy angyali töredék.

img83

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára