A szüreti mulatságok első napja sok borral, kisszámú közönséggel Sárváron

A szüret és Sárvár várossá avatásának tiszteletére idén is felvonulás, bál és rengeteg színes program zajlott városunkban. A kétnapos programsorozat pénteken délben kezdődött, szombaton éjjel fejeződött be. A színes paletta azonban sajnos nem bizonyult elég erősnek, az első napon mindössze néhány tucat nézelődő volt kíváncsi a programokra.

Szatyor Győző kiállítás-megnyitójával kezdődtek a délutáni programok. Az ismert és elismert faszobrász-grafikus harmincötödik alkalommal állította ki műveit, melyek hazánkban és külföldön egyaránt sikert arattak. Tizenkét köztéri műve legfőképp Baranya megyében ismert. Grafikai munkássága is jelentős, illusztrációkat készített többek között Kodolányi regényeihez és a Kalevalához. A kiállításhoz illő hangulatot az 1972-ben alakult sárvári Regös együttes biztosította, akik a magyar történeti muzsika és népzene hagyományait ápolják a mai napig. Az alkotások a Galeria Arcisban 2009. október 1-ig hétköznap 10–18 óráig, szombaton pedig 9–13 óráig tekinthetők meg.

szatyor

Ezután Orsós Tamás és barátai folytatták a műsort odafenn. A fiatal hangszerkészítő-népzenész és zenekara a kirakodóvásárban húzta a talpalávalót, miközben a Pannon Cigányzenekar négy tagja pedig a pinceklubban szórakoztatta a közönséget. Egy pohár finom bor mellett hallgathattuk a kávéházi cigányzene képviselőit, akik biztosan marasztaltak még jónéhány embert egy újabb kóstolóra. A szombathelyi Major-Árva Borház jóvoltából nyolcféle, szőlőből készült nedűt lehetett megízlelni, melyek Vaskeresztes és Felsőcsatár környékéről származtak. A félédes Irsai Olivér közönségkedvenc volt, de meg lehetett kóstolni például a vaskeresztesi merlot-dornfeldert is, melyet 2007-ben Szombathely város borának választottak.

img14

„Borok dalok bábok” címmel a Maszk Bábszínház folytatta késő délután a műsort, a vidám darab mosolyt csalt minden néző arcára. A játék az alkimisták által kifejlesztett bódító szerek és a bor harcáról szólt, ahol természetesen győzött az utóbbi, a százszázalékig természetes anyagokból készült ital. A középkorban játszódó darabot nyolc-kilenc néző követte figyelemmel, valamint páran lézengtek az udvaron bele-belepislantva az egyébként minden percében mókás és játékos, felnőtteknek szóló bábelőadásba.

img03

Ezután az Fm-Zer0 következett, a világzenét játszó együttes három dobosával, szaxofonosával, valamint sárvári illetőségű bőgősével rendkívül izgalmas színfoltja a Vas megyei zenekarok sorának. A repertoárba bőven belefért minden, hisz a szokatlan hangszerelés akármilyen stílusú zenét más megközelítésben mutat meg. Így a Rózsaszín Párductól a Smoke on the Wateren keresztül a Sad But True-ig sok jól ismert számot hallgathattunk meg „FM Zer0”-s adaptációban, kiváló minőségben. A várudvari fellépésük végeztével a vinotékában folytatták a koncertet, a hely akusztikája kedvezett a hangzásnak, a dobok még erősebbeknek tűntek, sokáig folytatódott odalenn az előadásuk az egyre gyarapodó közönség legnagyobb örömére.

img15

Az első nap utolsó programja kalotaszegi bál volt, a sárvári Néptánckör tagjai táncházba invitálták az embereket egy közös táncra. Itt szintén Orsós Tamás és barátai szolgáltatták a muzsikát. Aki nem tudta, hogy kell a paraszti táncmuzsikára ropni, annak sem kellett aggódnia, Muszka György lépésről lépésre segített elsajátítani az alapokat. Ez amellett, hogy tanulságos, igazán szórakoztató is volt.

A valóban izgalmasra, változatosra sikerült első nap egyetlen rossz pontot kaphatna, ha akarnánk neki adni. Ez pedig az érdeklődés hiánya volt, pedig csak néhány fokkal volt hűvösebb, mint nyáron, amikor szinte minden esemény alkalmával megtelt a vár, és környéke. És nem is volt olyan régen.

 img09

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára