A Szent Iván-éjszaka és X. Halászléfőző Fesztivál képeken

Idén is izgalmas programokkal várták a szervezők az év legrövidebb éjszakáját ünneplőket. A délután ez alkalommal is halászléfőzéssel kezdődött, és – ahogy azt megszokhattuk –, körhinta, dodgem, vattacukor és légvár várta a látogatókat.

A színpadi programok 18 órakor a Vracovi cimbalmos zenekarral kezdődtek. A cseh együttes először mutatta be Sárvár közönsége előtt a tradicionális cseh népzenéből eredő dalait. Sárváron először muzsikáltak, de Magyarországon felléptek már Tatán, Kecskeméten és Szegeden is.

Majd 19 órától a Re-Akció vette át éles váltásként a Csónakázó-tó körül sétálók szórakoztatásának szerepet. A népzenéből alternatív rock és bossa-nova hangzásvilágba kerültünk át. A sárvári színpaddeszkákat már nem először koptató szombathelyiektől hallhattunk néhány feldolgozást, mint Péterfy Boriék Labambája vagy a közismert Sway című dal, amelyek – habár különböző stílusból és a korból származnak, mégis – igazán jól álltak a zenekar énekesnőjének (Nagyapáti Eszter), és kitűnően belehelyezkedtek az együttes világába. Saját dalaik pedig füstös bári hangulatot teremtve illeszkedtek az általuk meghatározott Smoke and Beat stílusba.

20 órától Petruska Andrást köszönthettük a fellépők sorában. „Szívemet nézem a Duna tükrében…” – talán e sorok adják vissza azt a hangulatvilágot, amelyet egy órára odavarázsolt a tópartra Petruska András egy szál gitárral a kezében. Habár közvetlenül a színpad előtt nem álldogáltak sokan, remélhetőleg a sétálókhoz is eljutottak a dallamok vagy egy-egy magával ragadó sor. András a Metropolita című, nem régiben megjelent első nagylemezéről hozott nekünk állomásokat. Járhattunk vele Kelenföldön, a Fővám, illetve a Kálvin téren is, ugyanis az albumot a 4-es metró vonalának megállói ihlették. Tán messze élünk itt Budapesttől, de épp úgy átélői vagyunk az érzéseknek, lelkiállapotoknak, vágyakozásoknak, melyeket magával hozott.

21 órától a már a Nádasdy Fesztiválról is ismert Drummoló dobmesterei vetették bele magukat az ütős hangszerek örömeibe.

A szombathelyi csapat a közelkeleti és afrikai komplex ritmusokkal remek felvezetést adott a máglyagyújtással járó hangulathoz, amelynél ismét a Sárvári Hagyományőrző és Íjászegyesület működött közre tüzes nyílvesszőivel. A fáklyás-csónakos felvonulást és a víz megkoszorúzását idén is tűzijáték követte. A meggyújtott koszorút ezen évben Kondora István polgármester helyezte a vízre.

Az eseményt Nemes Levente koncertje zárta, aki 12 húron pendülő, lélek-mélyén zendülő hangharmóniáival és egyedi fúvós hangszere (egy PVC-csőből készített tilinkó) kíséretében adta elő versmegzenésítéseit és népdalfeldolgozásait a szabadidőpark megvilágított fáinak ölelésében.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára