A Soltis Lajos Színház világraszóló sikere Tromsø-ben

Magyarország delegáltjaként vett részt a Soltis Lajos Színház július 12–24. között a norvégiai Tromsø-ben megrendezett Dialog 2011 Amatőr Színházi Világfesztiválon és Világkonferencián. A társulat, a Magyarországon is számos sikert elért Álomevők című, Deák Varga Rita által rendezett mozgásszínházi előadásával szerepelt.

alomevo_1

A július 15-i előadás osztatlan szakmai és közönségsikert aratott. A három szakemberből álló szakmai zsűri – Aled Rhys-Jones, (Egyesült Királyság), dr. Pinczés István, (Magyarország), Danute Vaigauskaite, (Litvánia) – egyöntetű véleménye volt, hogy világszinten példaértékű, professzionális előadást láttak, melynek lenyűgözően magával ragadó atmoszférája és egyedi játéknyelve egyetlen pillanatra sem hagyta elkalandozni a nézők figyelmét. Külön kiemelték a szereplők láthatóan sokoldalú felkészültségét és kitűnő fizikai állapotát, a színpadi kapcsolatok természetes költőiségét és a sugárzó játékörömöt.

A jelenlevő külföldi fesztiválszervezők jóvoltából a Soltis Lajos Színház meghívást kapott Floridába, Olaszországba és Horvátországba, valamint egyeztetések zajlanak monacói, japán és további norvégiai vendégjátékokról is.

alomevo_2

Az AITA/IATA Világkonferencia részeként megrendezett „Bread and Circus” szimpózium hozadékaként értékes kapcsolatra tett szert a társulat Németország, Hollandia, Svédország és Bahrein színházi ernyőszervezeteivel, és látóterükbe került több nemzetközi projekt is.

A Soltis Színház fiatal színészei összebarátkoztak Argentína, Németország, Irán, Oroszország, Litvánia, Monaco, valamint a Feröer-szigetek és Izland jelen lévő csoportjaival, a jövőbeli együttműködés és a mihamarabbi találkozás jegyében búcsúztak egymástól.

szornyzsuzsi

Az éjféli nap időszakában megrendezett seregszemle lehetőséget adott a szakmai fejlődésre is: cirkuszi akrobatika, színpadi smink, színpadi harc és norvég néptánc workshopokon vettünk részt, profi norvég szakemberek vezetésével.

A július 23-i előadásukat, amely a fesztivál záróelőadása lett volna, az előtte napon történt norvég tragédia miatt törölték, aznap délután lezárták az egész fesztivált. Természetesen a helyzetet tudomásul véve, osztoztunk a szervezők és a norvég nemzet fájdalmában, ahogy Merja Laaksovirta, az AITA/IATA újonnan választott elnöke is hangsúlyozta, ez a tragédia arra figyelmeztet bennünket, hogy még nagyobb szükség van a színházra, a színjátszásra és óriási szükség az amatőrök munkájára, odaadására, lelkesedésére. Előadásunkat nagyon sokan várták, sokan akarták újra látni. Így a szervezőkkel abban maradtunk, hogy visszavárnak bennünket és mindent megtesznek azért, hogy újra eljussunk Tromsø-be és előadjuk darabunkat a város lakóinak.

A Soltis Lajos Színház ezúton is szeretné megköszönni a MMIKL-nek a delegálást, a norvég szervezőknek, hogy megteremtették a kiutazás feltételeit és lebonyolították ezt a több száz fellépőt számláló fesztivált, valamint helyi segítőinknek, Csipa Antalnak és Barna Tibornak, hogy otthonossá tették a sarkkörön túl töltött napokat.

Az Álomevők című előadásból képek és videók találhatók a www.soltisszinhaz.hu honlapon és a színház Facebook oldalán.

Norvégia felett, 2011. július 25.

B. Péter Pál

Kapcsolódó linkjeink:

Az Álomevők című előadásról itt írtunk »

További írásaink a Soltis Lajos Színházhoz kapcsolódóan »

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára