A Soltis Lajos Színház épületdíszítő pályázata kreatívoknak

A celldömölki Soltis Lajos Színház pályázatot hirdet a volt városi mozi, jelenleg a színház által használt Kamaraszínház épület külső festésének megtervezésére. A színház 8 éve használja az épületet, melynek belsejét otthonosan kialakította, a külseje viszont az omladozó, lassan életveszélyessé váló vakolat miatt nem méltó sem a városhoz, sem a környezethez, sem az épületben dolgozó társulathoz.

Rólunk: 
A Soltis Lajos Színház alternatív, amatőr, független, repertoárral, állandó játszóhellyel, társulattal rendelkező, színistúdiót működtető, Celldömölkön kívül a megyében és a régióban tájoló színház, mely Erdély szórványterületein, Felvidéken és Vajdaságban is állandó turnékkal terjeszti a magyar kultúrát. Évi 150 körüli előadásunk mintegy 20000 főnyi közönséghez jut el. Meséket, ifjúsági és felnőtt előadásokat tartunk repertoárunkon.

Elképzeléseink: 
Az épület szeretnénk, ha tükrözné azt az elszántságot, dinamizmust, szenvedélyt, játékosságot, vidámságot, ami minket inspirál és ösztönöz. Színeket szeretnénk, harmóniát és eleganciát. Szeretnénk megbontani az épület struktúrájából fakadó szögeket, vonalakat és a festés által valami új szerkezetet létrehozni. Szeretnénk, ha a Kamaraszínházunk a mi és a város büszkesége lehetne. 

Ki pályázhat? 
Mindenki, aki fantáziát lát egy színház külső megjelenésének megtervezésében, mindenki, aki szeretné, hogy elképzelése megvalósuljon, mindenki, akinek ilyen jellegű ambíciói vannak. 

Elbírálás: 
A társulat tagjai, demokratikus úton fogják megszavazni, hogy melyik pályamű tetszik nekik a legjobban és melyik kerüljön az épület falára. A nyertes pályamű elkészítőjének tervei megvalósulnak az épületen, továbbá széleskörű publicitást és „Világhős” támogatói kártyát biztosítunk a számra. A tervezéshez szükséges fotók itt érhetők el »

További fotókat tudunk biztosítani igény szerint. 
Az épület a Google Streetview-n keresztül körbejárható: Celldömölk, Koptik Odó u. 2. 


View Larger Map

A pályázatok beérkezési határideje: 2013. június 10.
A pályázatokat elektronikus úton a következő címre várjuk: b.peter.pal.soltis@gmail.com 

A pályázatokat postai úton a következő címre várjuk: Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület, 9500 Celldömölk, Pf.: 183 
Bővebb információ rólunk: www.soltisszinhaz.hu, www.facebook.com/soltisszinhaz
Bővebb információ a pályázatról: 06-20/422-17-37, 06-20/36-20-356, b.peter.pal.soltis@gmail.com, nagy.zsuzsi.soltis@gmail.com

Celldömölk, 2013. május 4.
Soltis Lajos Színház társulata

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára