A népmese napja: szeptember 30.

 

A Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívását követően szeptember 30-a, Benedek Elek születésének napja (idén ez éppen a 150.), egyben a Népmese Napja is. A kezdeményezés célja nem kizárólag a magyar gyermekirodalom egyik legkiemelkedőbb személyisége előtti tiszteletadás, hanem a mesékben élő, máig is érvényes bölcsesség továbbhagyományozása is.

BE2

Benedek Elek gazdag életműve rendkívüli irodalmi érzékről árulkodik, meséi ezt bizonyítják is. A kidolgozott szimbolikus képek, a történetek, a konfliktusok játékos módon közvetítik az élet örökérvényű tanulságait a fiataloknak és az időseknek egyaránt.

A népmesék közös tulajdonsága, hogy a kitalált világok valóságos küzdelmeinek hallgatása, átélése során öntudatlanul is megértjük az élet erkölcsi parancsait. Ugyanakkor tudományos szemmel nézve, a mese kialakulásának időpontját figyelembe véve a kor történelmi, társadalmi, néprajzi sajátosságairól is értékes ismereteket szerezhetünk.

A népi kultúra őrzői részéről manapság számos kritika éri a mai pedagógusokat és szülőket egyaránt, amiért “elfelejtik” a mese, a szocializáció szempontjából szinte pótolhatatlanul fontos műfaját. Általában – ha a szülők egyáltalán megtehetik, hogy időt szakítanak erre – tárgyi eszközök, játékok, vagy a televízió segítségével próbálják lekötni a gyerekeket, a legjobb esetben esetleg felolvasnak egy-egy “kész” mesét ahelyett, hogy a mesét kitalálnák, vagy régi történeteket mondanának el a dédszülőkről, nagyszülőkről, a gyermekkorban kialakuló identitástudat gyökereiről. A népmese sokkal inkább folklór-, mint irodalmi műfaj, lételeme az élő szó és a változatok: gyakran kétszer ugyanúgy nem tudja előadni az igazi mesélő az adott mesét.

 

A Láthatatlan Sárvár szerkesztősége a Népmese Napjának alkalmából egy Vas megyei mesemondóról, Nagy Istvánról kíván megemlékezni. Az idén épp 130 éve Uraiújfaluban született “mesefa” nevét és érdemeit így örökíti meg a Magyar Életrajzi Lexikon:

“Nagy István (Uraiújfalu, 1879. jún. 6. – Uraiújfalu, 1965. jún. 12.) mesemondó, a népművészet mestere. Szülőfalujában egész életén át paraszti munkát végzett. Mesemondással az 1920-as évektől foglalkozott. De nemcsak mesemondó volt, hanem előadóművész is. 1946-47-ben fedezték fel. Gazdag mesekincsét a szombathelyi Savaria Múzeum adattára őrzi. Rendezvényeken és a rádió műsorában is szerepelt. Egyik felfedezője Dömötör Sándor néprajztudós, legszebb meséi Kuntár Lajos átdolgozásában Az aranyrózsafa (B. 1957) és a Bűvös ládikó (Bp. 1959) c. mesegyűjteményekben jelentek meg. Irod. Kuntár Lajos: Vasi mesemondók (Jelenkor, 1959. 2. sz.)”.

mese1

Kivételességéről, és előadói zsenialitásáról bővebben Kuntár Lajos, a szintén vasi újságíró, szerkesztő, népmesegyűjtő, könyvtáros, tanár (akinek két kötete is megjelent vasi népmesék gyűjteményéből) ír tanulmányában, mely a Vasi Szemle oldalán ide kattintva elolvasható. Kuntár Lajos vasi népmesegyűjteményei pedig tanulmányozhatók a sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár könyvtár szekciójában.

A meseírásnak szerencsére máig vannak ápolói. Lapunknak sem kell messzire menni: a Láthatatlan Sárvár irodalmi rovatában többször publikáló fiatal “láthatatlanunk”, Rákos Blanka, egész csokornyi darabból álló mesesorozata került fel néhány éve a Láthatatlan Sorokra. Hentes Márti, Brendi Marci, Katona Árpi, Dejó Elen és a többiek varázsos kalandjairól a Baloldali Erdőben a következő linkre kattintva olvashatunk: Barmo meséi, érdemes megtekinteni.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára