A Nádasdy múzeum huszárjai az interneten

 A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum a Nemzeti Kulturális Alapprogram több pályázatán is nyert 2011-ben, ezek közül az egyik projekt a múzeum huszárgyűjteményének internetes megjelenését segíti, és hozzájárul ahhoz, hogy a sárvári múzeum széles körben tegye ismertté gyűjteményét.

huszar

A múzeum 1983-ban fogadta be az egykori Nádasdy-huszárok tisztikarának felajánlását, mely a 9. császári és királyi, majd a két világháború között 3. honvéd huszárezred emlékanyagát tartalmazta. A felajánlás után a sárvári múzeum az egykori, többi huszárezredek tagjainak, illetve leszármazottainak révén is számos emléktárgyat, dokumentumot kapott és vett át.

A gyűjtemény jelentőségét kiemeli, hogy a sárvári egyike azon múzeumoknak, melyek egy konkrét huszárezrednek az emlékanyagát őrzik, és azt állandó kiállításon mutatják be. Magyarországon a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumon kívül ilyen a nyíregyházi Jósa András Múzeum. A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum és a nyíregyházi múzeum együttműködésével egy olyan, mindenki számára könnyen hozzáférhető, és kezelhető on-line adatbázis jön létre, mely garantálja a magyar könnyűlovas hagyományok továbbélését.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára