A halál “megélése”, talált tárgyak – Czeglédi Boglárka és Simon Bálint

2015. október 17-én, szombaton nyílt meg a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában két fiatal sárvári alkotó, Czeglédi Boglárka és Simon Bálint közös kiállítása. A tárlatot Dabóczi Dénes művészettörténész köszöntötte, alább az ő megnyitógondolatait közöljük.

IMG_0556

Élet és Halál az ember számára a lehető legvégletesebb dolgok, antinómiák. A Halál az emberiség örök, fogalmilag körüljárható vagy körüljárhatatlan kérdése? Nem is tudom… De biztos, hogy mindig a legfontosabb filozófiai kérdések közé tartozott és tartozik. Kultúrantropológiáját még csak szavakban is nehéz lenne itt megidézni, vázolni. Arról nem is beszélve, hogy az egyének is mind-mind másképpen viszonyulnak hozzá, “élik meg”. Talán rendhagyónak tűnik Bogi témaválasztása – mivel még elég fiatal – de a mitológiában, irodalomban és a képművészetek történetében a halál mindig is az ábrázolás egyik fő tárgyát képezte. Az alkotó életkorától függetlenül.

Konceptuálisnak látszódik mindez, ami itt látható. De hát Thierry de Duve véleménye szerint: “… minden művészet koncept művészet, mert a művészet maga eleve konceptuálisként létezik.”

IMG_0559

Pedig nem erről van szó. A kiindulási alap nem egy tapasztalat előtti fogalom, hanem egy személyes tragédia, s az ennek hatására készített vizsgamunkája a Filigráf. E szokatlan nyelvi megfogalmazás valószínűleg a filigrán (törékeny) és a gráf (bonyolult, egymással összefüggő rendszerek grafikus ábrázolása) szavak összevonásából jött létre. A nagyméretű sokalakos, rezignáltságot és mély fájdalmat sugalló a lét törékenységét kifejező grafika még az osztrák szecesszió nagy alakjának, Gustavé Klimt – nek a hatását tükrözi. Tulajdonképpen Wittgensteinek arra a gondolatára reflektál, hogy “Az ember alapvetően tehetetlen a világgal szemben.”

Aztán következik egy nagy formabontás. A kép elemeire hullik, hogy ezekből az elemekből új formák, új alkotások teremtődjenek. Így jött létre a MonoMentum című grafikai sorozat, amelyről Czeglédi Boglárka a következőt írja: “A cím a monológ és a momentum szavakból született, ami egyrészt utal a belső vívódásra, másfelől pedig a kimerevített pillanatra. A képek fejembe égetett pillanatokat vetítenek, mint például a betegség kiderülését, biztató ölelést, az elbúcsúzást, a belső űrt és a családon belüli viszonyok alakulását.” De van feloldódás, amit például a D bolygó és a Melankólia című művek közvetítenek felénk. Az utóbbi őrzi meg leginkább a figuralitást. A tussal és akrillal fehér papírra, farostlemezre rajzolt, festett művek következetes absztrakció eredményeként jönnek létre. Ugyanakkor mindenhol felsejlik egy kontúrszerű emberi alak, egy ölelkező pár, egy arcél, vagy ha más nem egy szem formája. A fekete – fehér ellentétére épülő kompozíciók finoman árnyaltak. Az alapos átgondoltság, a kimunkált technika ellenére, mégis a spontaneitás, a gesztus jelleg kerekedik felül. A tasizmusra jellemző foltfelrakás és különösen a kalligrafikus vonalvezetés szenzibilissé teszi a műveket. Mindezek, együtt az individuum, az én lelkiállapotának és érzelmeinek rendkívül érzékeny kivetítései, képi megfogalmazásai.

IMG_0546

Simon Bálint munkái sokkalta konkrétabbak, tárgyiasabbak, narratívabbak. Nagyobb részük számítógépes grafika. Ami tulajdonképpen úgy készül, hogy felhasznál, esetleg megfest egy képalapot, ráhelyez objet trouvét (talált tárgyat), műalkotás részévé nyilvánított használati tárgy elemeket, régebbi műalkotások részleteit. Gyakran még mulandó, fogyasztható dolgokat is: tojást, tésztát, rágógumit, …stb. Mindezt lefotózza, számítógépes eszközökkel manipulálja, s így fotóalapú montázs keletkezik. Ilyen például a Nulla és a Mag című képe, vagy a Combszájú leülő, ahol a fő figurát még meg is mintázta agyagból. Ezeknél az egyén (alkotó) nem minden mozdulatában szerző, hanem permutáló, azaz felcserél, áthelyez. Persze ez is kreativitást igényel. A kreativitás ez esetben nem kifejezetten a rajzolási, festési készségben, a kézügyességben fejeződik ki, hanem inkább az intellektuális elem és a kompozíciós készség a domináns.

Műveinek kisebb része festmény vagy inkább montázsszerű festmény. Ezesetben a vászon, olaj vagy akril képek újabb momentumokkal egészülnek ki. Mint például emberi agy, csontváz rajzával. Itt meg kell jegyezni, hogy a csontváznak ez esetben nincs “memento mori” jelentése, inkább az anatómiai momentum kap szerepet.

IMG_0560

Művei, szinte kivétel nélkül betűkkel, szótöredékekkel, szavakkal, szójátékokkal egészülnek ki. Ez nem új keletű dolog. Már 2000 éve írta Horatius az Ars poeticájában “Ut Pictura Poesis” azaz “Úgy van a verssel, akárcsak a képpel.” Másképpen Plutarkhosz alapján “A költészet beszélő kép, míg a festészet néma költészet.” A betűk és szövegek jelenléte a képeken végig vonul a művészettörténetén. Az avantgárdénak törekvésévé vált, hogy megszüntesse a köztük lévő különbséget, összeolvasztva a két médiumot. Szövegei, szójátékai alátámasztják a képek tartalmát, humoros, ironikus hangvételükkel gyakran többletjelentést adnak azoknak. Gondoljunk csak a Zenter, BankoKain, Holdszemek című kompozícióira. Ezek a művek többféleképpen értelmezhetőek, kinek-kinek asszociációs képességei szerint. – Dabóczi Dénes

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára