A fémzenék vasi fantasztikus négyese zúzott az AZK-ban

Mint afféle kovácsmíves céhes találkozóra, úgy verődtek össze a környék fémzenében utazó “dolgozói” pénteken az AZK-ban. A kemény műfajok hívei rég látott örvendetes létszámban inaskodtak a mesteremberek körül – már a kapunyitás időpontjában lelkesen szították a tüzet, izzították a vasat a feketeruhás, lóhajú arcok.

A mai időkben sajnos érezhetően alább hagyott a környéken az élőzenei aktivitás, ezért különösen örömteli, hogy mind a négy fellépő zenekar Vas megyei, kettő pedig a helyi színeket képviselte közülük. A metal régen örvendett ilyenfokú népszerűségnek, s bár a műfajok palettájának többi színe is megérdemelné ugyanezt a támogató érdeklődést, soha jobb kezdetet az amatőr élőzene kiáltó szükségű, igazi rehabilitálására!

A Betrayer nyitotta a sort Répcelakról. Bár hasonló névvel több zenekar is működik (többek között egy indonéz és egy kanadai metal együttesről is tudunk), a mieink sem árulták el a műfajt, zsigerből jövő, mélyen dübörgő death metalt küldtek az arcba. Kámán Tamás ízesen hozta az elengedhetetlen sűrűn duplázott, szapora ütemeket, Kövesi Gábor mély hörgése leginkább a Cannibal Corpse világát idézi, az ének mellett pedig kitűnően hozta a bőgőt is – az est, sőt talán az utóbbi AZK-k legjobb basszushangzásával. Egy tízéves alvó időszakot is beleszámítva már 21 éves a banda, 2004-es újjáalakulásuk után egy évvel különdíjat nyertek a Sop-Rock tehetségkutatón. Külön érdemük, hogy saját számaik magyar nyelvűek, ráadásul (aki ismeri a death metalt, tudja, hogy ez mekkora érdem) még a szöveg is jól kivehető. Emlékezetes komplex szerkezete miatt a Pedofília, vagy az Emlékrabló, de jól szólt a saját arcukra formált The Philosopher is – eredetileg a Death-től.


Nagy várakozás előzte meg a Lost Dreams (megjegyezzük, szintén van egy másik ilyen nevű osztrák banda is) sárvári bemutatkozókoncertjét, nem csak azért mert a jelenlegi legújabb helyi zenekarról van szó, hanem mert frontemberükben a környék koncertjáró magjának egyik legismertebb figuráját, Nyul László “Nyuszit” tisztelhetjük. Engedtessék meg a Láthatatlan Sárvár részéről egy kis elfogultság az irányába, hiszen amellett, hogy egy zenei szemléletében páratlanul nyitott és karizmatikus személyiségről van szó, akivel – legyen az bármilyen könnyű-, elektronikus-, népzenei rendezvény, vagy éppenséggel rögtönzött örömzenélés – akaratlanul is lépten-nyomon összefuthatunk a megyében, egyben a Láthatatlan Sárvár lelkes támogatója is (Nézzék csak a pólóját a felvételeken!). Bár 2005-ben láthattuk már színpadon a The Spleen nevű formációban, mostanra tűnik úgy, hogy masszívan megtalálta a helyét a Lost Dreams-ben. A srácok muzsikája valahol a heavy és a thrash metal határán mozog a műfajok magyaros ízeivel fűszerezve. A ritmusszekció nagyon erős és megbízható, a sárvári Csizmadia Gábor a banda legfiatalabb tagjaként húzza a bőgőt, Chlebik Laci pedig olyan vehemenciával és tudatossággal dobol, ami nem mindennapi az amatőr szcénában. A magyar nyelvű szövegek hangsúlyaira folyamatosan rímel a lábdob, a gitárriffek vaskosak, úgy szaggatnak, mint a ’90-es évek nagy úttörőinél, leginkább az Akela hatása kitapintható. A Lost Dreams legnagyobb érdeme az a sugárzó tisztelet, amellyel a metal muzsika felé viseltetnek. Ez teszi puritán és karakán módon hitelessé, amit csinálnak. Ahogy az Akela esetében, náluk is azt érzem, azzal az egyszerű, komplikációktól mentes hozzállással csinálnak nagyszerű dolgot, amely nem világmegváltásra törekszik, csak keményen kipakolják, amijük van. Nyuszi torka is hozta a szintet, kellemes hangszíne, erőteljes énekkaraktere jól kezelte az arányokat, a magasai helyenként átmentek ugyan sikoltásba, mégsem volt túlzó, vagy giccses, egy dal erejéig pedig black metal-szerű károgást is hallhattunk tőle. Répcelak, Sitke után végre az AZK-ban is debütáltak, őszintén reméljük, hogy a pompás kezdet után rendszeres visszatérői lesznek a klubnak.


Ám a sárvári unikumoknak ezzel még nincs vége. 2007-ben alakult a sokáig bőinek jegyzett Rith, akik 2009-ben különdíjat nyertek az Átjáró tehetségkutatón, majd 2010-ben kétszer is játszottak sárvári színpadon, először a 2010-es tehetségkutatón, másodszor a győzelem ünnepén rendezett koncerten a Kormorán, a Lord és Varga Miklós társaságában. Közben néhány tagcsere után már sárvárinak számít a csapat, itt is próbálnak a Pinceklubban. A basszusgitáros Gőcze Gergő korábban Prayer, mostanában Near Dark fedőnéven elektronikuszenei kísérleteiről is ismert, pénteken éjjel – mindenki számára meglepetésként – pedig édesapja állt a mikrofon mögé. Gőcze “Dóti” Zsolti olyan emlékezetes sárvári produkciókban vált ismertté, mint a progresszív megoldásokkal operáló 95-ös körzet, amelyben gitározott is, de az ős-Atakámban szintén énekelt. A Rith valahol a ‘80-as, ‘90-es évek dallamos rockzenéinek világát idézi. Nem véletlenül köszön vissza többször a Lord neve, ha róluk hallunk, hangzásuk erőteljesen párhuzamos a szombathelyiekével, a számszerkezetek is hasonlóak. Horváth András billentyűjátéka a legtöbbször szőnyegként szolgál, de az akusztikus, bontott részeknél zongorahangszínt is használ. Az összhang ugyan egy kicsit még döcög a Rith-nél (főleg a viszonylag komplex hangszerelés miatt), mindenképpen figyelmreméltó zenekar. Bár az összhatás kicsit retrospektív, modernnek semmiképpen nem nevezhető, úgy tűnik, a srácok hisznek abban, amit csinálnak, és még jól is áll nekik.

A fémmunkások éjszakáját a szombathelyi Metallica-tribute, a Creepingdeath tetőzte, akikről nehéz bármit is mondani. Perfekt koncertbandáról van szó, akik nemcsak hogy töviről hegyire ismerik a Metallica-diszkográfiát, de hangzásban is hűen hozzák a thrash-legendát. Rengeteg kultuszdal sorakozott a Harvester of Sorrowtól kezdve a One-on keresztül a Seek and Destroy-ig, amelybe a Lost dreams-es “Nyuszi” is besegített torokenergiával. Horváth Ottó dobos előtt külön le a kalappal, jóerős másfél órát tolt le feszített tempóban, a közönség értő tagjainak véleménye szerint is Lars Ulrich képességeit űberelő színvonalon.

Újabb remény csillant fel a péntek éjszakával. Talán mégsem menthetetlen az amatőr élőzene jövője helyi szinten sem. A fémzenék vasi fantasztikus négyese legalábbis mindent megtesz ezért a jövőért, ha pedig ilyen kitűnő közönség is párosul a hithez és szándékhoz, mint a Fémmunkások éjszakáján, nincs veszve még semmi. Reméljük, november 18-án, az AZK-Pokolkapun fellépők is hasonlóan lelkes publikum előtt fognak zúzni!

Még a héten videókkal bővítjük a tudósítást.

A Vaskarika fotógalériája »


A Láthatatlan Sárvár kisvideói az eseményről:



A Láthatatlan Sárvár fotógalériája (Cooper felvételei):

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára