A Láthatatlan Sárvár stábja szívesen tudósította volna olvasóit a 23. Sitkei Rockfesztivál történéseiről, mint ahogy főoldalunkon közöltük a rendezvény részletes beharangozóját is (amelynek magas olvasottsága miatt arra következtettünk, hogy van érdeklődés a programra). Az E-mailben küldött sajtóakkreditáció-kérésünkre azonban sajnos egy teljes hét eltelte után sem érkezett semmilyen válasz, telefonos megkeresésünkkor pedig érezhető zavart ébresztettünk a szervezőkben (Milyen E-mail címről is van szó? Ki kezeli azt? … stb.). Majd a többedszeri telefonálás után megszületik a döntés: nem tudnak fogadni minket, egyébként is túl későn szóltunk… (Megjegyezzük, tudomásunk szerint, a megye többi online sajtóorgánumával is hasonló módon jártak el.)
Syouwr kollégánk önszorgalmának és a benne megszületett tapasztalatok erős kikívánkozásának köszönhető az, hogy néhány szubjektív sorban mégis olvashatunk a sitkei fesztiválról a Láthatatlanon is:
Legvadabb álmaimban sem képzeltem, hogy egy jótékonysági fesztivál
színvonala ilyen meredek ívben tud süllyedni. Hol vannak azok a régi szép idők, mikor sitkeiek szedték a jegyet? Nem voltak túlkapások,
sőt, a személy- és vagyonőrök barátságosak voltak a látogatókkal. A
fesztivál területe nem volt elkerítve – ami ugyan a „belógások” számát
nagyban növelte – ám a kilenc Toi-Toi WC előtt nem volt tolongás, a
fiúk egész egyszerűen az erdőben intézték a dolgukat. Nem volt
táskaellenőrzés sem, bár idén nem véletlenül változtattak ezen. Potom
ötszáz forintért kaptuk a sört, bízva abban, hogy a sör-víz aránya
legalább az árnak megfelelő lesz (Ha megfelelő lenne, akkor másfél
korsó nedű menne a pohárba).
A B.A.D. zenekar idestova 13. éve játszik az ezidáig nívós
rockfesztiválon, ennek ellenére évek óta második zenekarnak tudja
magát beküzdeni, isten tudja, mi okból, ennél többet érdemelnének már
rég.
A Vas-tag Hangok zenekarra értünk oda, annak is a végére, még nem
hallottam ugyan róluk, de ízes kis blues muzsikájuk (a program
leginkább feldolgozásokból áll) Meggie (akit legfőképp a Cserga és
Meggie nevű formációból ismerhetünk) hangjának aláfestésével kellemes
élményt nyújtott. Ezután az Ismerős arcok következett, erről a sárvári Vármeeting kapcsán nemrégiben kifejtettem a véleményemet, ami a szombati koncert
után sem változott sokat. Ha lehet, még jobban megkedveltem őket,
élvezettel hallgattam műsorukat, mely során az ismert számaik mellett
a hamarosan megjelenő ötödik albumukról is hallhattunk ígéretes
dalokat.
Majd a Kormorán szórakoztatta a nagyérdeműt, igényes muzsikájukkal
évek óta a késő délután zenekaraként szerepelnek. A nézőszám a hirtelen jött rossz idő
ellenére is magas volt, bár délután négykor még meglehetősen családias
légkör uralkodott a helyszínen. Szerencsére a felhőzet felszakadozott,
a hőmérők higanyszála is feljebb kúszott, így késő délutánra minden
adott volt az önfeledt szórakozásra.
A legönfeledtebb fellépő pedig minden bizonnyal Demjén Ferenc volt.
2001-ben, életem első sitkei koncertjén meg kellett szakítani a
koncertet, hogy az ismert előadót lekísérjék a színpadról. A
történelem úgy néz ki, valóban ismétli önmagát, ez ezúttal sem alakult
másképp. Az első négy szám után hirtelen „technikai problémák”
merültek fel, a monitorkeverőre hivatkozva félbeszakították a
koncertet. A neves énekes bátran kiállt a színpadra egyedül, és
próbálta megnyugtatni a felajzott közönséget, de nekem úgy tűnt, az a
bizonyos puska fordítva fog elsülni. Nehézkesen fejezte ki magát,
kásázott, elnézést kért minden lehetséges okért, ami miatt a koncert
megszakadt, egy dolgot leszámítva: Saját magát.
Természetesen valóban voltak problémák a technikával,de egy ekkora volumenű és ilyen drága produkció azért, mert a
monitorhangfalak nem szólnak megfelelően, egész egyszerűen nem
maradhat el. A koncertről szóló sajtótájékoztató minden bizonnyal
választ ad a bennünk rekedt kérdésekre.
Pohl Misiék koncertjén az előbb említett nehézségek nem zavarták meg
az előadást. A Lord a tőlük megszokott minőségben nyomta le a műsort
Sitkén, köszönjük nekik, sokadik éve telik meg miattuk a dühöngő,
sokadik éve nem okoztak csalódást senkinek. Ahogy az Edda is jó volt
most, ezúttal teljesen meg voltunk elégedve velük is, ők is játszottak a hamarosan megjelenő új albumukról. Az estét Balázs Fecó zárta, melankolikus számaival jó levezetése volt a napnak.
A buli már majdnem hajnalban ért véget, fáradtan, vegyes érzelmekkel
tértünk nyugovóra. Nekem nem ezt jelentette Sitke, nem ilyen volt
Sitke, annyira más volt, hogy ez már nem is volt Sitke. A megújulásra
való hajlam teljes hiánya, az aránytalanul árak, a jótékonyság nevében
a közönséget pénzétől megfosztani akarás, ezek jellemezték a 23.
Sitkei Rockfesztivált a kápolnáért, kedves urak, jövőre várjuk a
szépítést!
